Államügyészeket vesz meg Soros

Országos kampányokban megszokott, jelentős összegekkel dönti el a helyi versengéseket a milliárdos az Egyesült Államokban

Őry Mariann – 2017.05.20. 00:57 –

Helyi államügyész-választások megvásárlásával érvényesíti liberális politikáját az Egyesült Államokban George Soros.

Megfordította az erőviszonyokat Philadelphiában az államügyész-választáson George Soros, amikor 1,45 millió dollárral támogatta az egyik jelölt, Larry Krasner kampányát – írta a Daily Caller portál. Krasner könnyedén megnyerte az államügyészi demokrata előválasztást, miközben a Philly.com helyi hírportál azt írta róla, ő a legvalószínűtlenebb győztes. Tekintve, hogy Philadelphia állam demokrata bástyának számít, őszi győzelme lényegében borítékolható a Daily Caller szerint.

A választás kimenetele a portál szerint innentől ismerős forgatókönyvet követ: a Soros baloldali politikájához köthető jelölt győz, köszönhetően annak, hogy a milliárdos olyan szintű befektetéssel tolja meg a kampányát, ami a fontos nemzeti szintű politikai kampányokban megszokott. Soros – aki feketék jogaiért nem mindig törvényes eszközökkel küzdő, erőszakos tüntetéseket is szervező Black Lives Mattert is pénzeli – élharcosa a törvényhozás megreformálásának és a drogtörvények enyhítésének, írta a portál. Azzal, hogy Soros hasonló gondolkodású államügyészeket segít tisztségbe országszerte, saját befolyását növeli az igazságszolgáltatásban. Tavaly ősszel például, amikor Houstonban választottak államügyészjelöltet a demokraták, Soros először százezer dollárral támogatta Morris Overstreet volt bírót, az első afroamerikait, aki állami szintű tisztséget töltött be Texasban. Majd az utolsó pillanatban félmillió dollárt költött Overstreet ellenfele, Kim Ogg kampányára, aki meg is nyerte a demokrata jelöltállítót és végül a választást is. Beiktatása után nem sokkal a kis mennyiségű marihuána legalizálása volt az első dolga, amivel szembe is került Jeff Sessions főügyész-igazságügyi miniszterrel, aki szigorúbb drogpolitikát hirdetett. Krasner büntetőjogi reformot hirdetett kampányában, és bár békítő hangon beszélt a philadelphiai rendőrségről győzelmi beszédében, támogatói az eredményhirdetéskor azt kiabálták, „a rasszista rendszerben nincsenek jó rendőrök”.


Spekuláns harca a katolikusok ellen

Mosdatta George Sorost az AP amerikai hírügynökség, amikor arról írt, hogy a milliárdos „démonizációja régi antiszemita összeesküvés-elméleteket idéz” – vélekedett Bill Donohue, az amerikai Katolikus Liga elnöke a szervezet honlapján megjelent véleménycikkében. Donohue rámutatott, az AP egyetlen antiszemita idézetet sem tudott előhozni a hazánkat is érintő cikkében. Felidézte, Soros „több antikatolikus csoportot támogatott anyagilag, mint bárki más az amerikai történelemben”. Donahue szerint tényszerűen igaz, hogy Soros beavatkozik szuverén nemzetek ügyeibe, ráadásul alapítványain keresztül antikatolikus célokat támogat Írországban, s több afrikai, ázsiai és latin-amerikai országban. Mint írta, ennek eszköze az abortusz hirdetése és a katolikus egyház félreállítására való törekvések. Donahue cikkében részletesen felidézte, Soros milyen erőket mozgósított, hogy a konzervatív, katolikus Írországban hirdesse az abortusz legalizálását.