Nagy OttóA romlás főnixei

Megint a határ, ahol állítólag alagutat fúrnak, na persze nem a földikutyák hanem a migránsok

Nagy Ottó – 2017.05.20. 00:53 –

Pontosabban talán nem is ők fúrják azt az állítólag egy kilométeres alagutat, de mindenesetre nekik fúrják, furkálják, vájják az átjárót, még ha az nem is északnyugati. Kérdés persze, hogy kinek éri meg ekkora földmunkával egy, mondjuk nyolcvan-száz centiméter átmérőjű „csövet” fúrni, Mert abban azért már egy felnőtt ember is aránylag kényelmesen mozog, de egy kilométert megtenni alagútsötétben vagy éppen fejlámpával, nem sétagalopp.

Az alagutakról legtöbbet Palesztinából hallunk, ott az arabok ássák azokat, hogy lőjék Izraelt, és mindenféle csempészárut vigyenek be az övezetbe. Az izraeli katonaság meg bombázza az alagutakat, hogy ne lőjék őket, és ne csempésszenek be semmit az övezetbe. Az itt már nem is hab a tortán, hanem egyenesen fény az alagút végén, hogy George Soros is támogatta kedves civiljein keresztül a palesztinokat, igen, Izraelben, és bizony merész túlzás lenne azt állítani, hogy az ottaniak jó szemmel nézték e tevékenységét.

Aztán itt van egy másik híres alagút, a Köpcösé, tudják, ez a kedves mexikói drogbáró ezen keresztül szökött meg a nem is olyan nagyon szigorúan őrzött börtönéből. Ha még emlékeznek rá helyre sínpár is volt abban az alagútban, azon valamiféle kis alkalmatosság, egy kis hajtány, ha megengedik, amelyen keresztül a Köpcös szépen kislisszolhatott a börtönből. De ha még ez sem lett volna elég, akkor emlékezzünk arra is, hogy légkondicionáló berendezés is volt a járatban, talán a forró menetszél ellensúlyozása miatt, és persze korrekt világítás is, hogy az éltető fényt a kijáratig se kelljen nélkülöznie az igényes drogbárónak.

Van kedves alagutam is, azon Gárdonyi vezetett végig Miklós diákkal, megható, szép séta volt. Aztán vannak mások is, például a kevéssé ismert, de hát ezen ne csodálkozzunk, kitalált személy ő, Alatriste kapitányé. És ott vannak mindazok az alagutak, amelyeket várak ellen ástak, ha már kevés volt az ágyú, amelyek mellett nézni kellett a dobra tett borsószemeket és a tálakban a vizet, remeg-e, és amelyek ellen védekezésül, megint csak alagutat kellett ásni – és robbantani. Ott vannak a beomlottak, még azok is, amelyek egyenesen árokká egyszerűsödtek. Még akár olyan árkokká is, amelyeknek betemetéséről maguk az árokásók, hát igen, nincs rá jobb szó, papolnak.

Az ilyen árokásók panaszolják azt, hogy melyik újság mennyi hirdetést kap, de ha abból a mézes bödönből nekik is csurran valami, akkor azt szó nélkül, és nem először, felnyalják. És ha kapnak repetát, akkor azt is. Az ilyen lap természetesen képes megújulni és halálhírekről írni a sajtóban. Közben nem akarja észrevenni, hogy éppen ő költözött a gazdatestbe, szépen lassan felzabálja azt, és megújulása az elsiratott újságot hozta vissza úgy, hogy egy másikat szépen – ha már ennyit alagutaztunk – elástak.

Tavaly ősszel a Népszabadság halálhírét költötték. Ám ha most jobban megnézzük, rájöhetünk, hogy valójában a Népszavát temették el.

Báránybőrbe bújt farkasok kaparnak, a romlás főnixei kikeltek, és megint szárnyra kapnak.