Domonkos LászlóJanicsárok víg napjai

Be kéne látni végre, irtóztatóan nehéz a török ellen védekezni úgy, hogy folyamatosan a budai Várban képzik a janicsárokat

Domonkos László – 2017.05.19. 02:18 –

Negyvenhárom éve, 1974 nyarán utaztam először Erdélybe, Békéscsabán szálltunk föl barátommal a vonatra, és már valahol Arad táján vígan és élvezettel beszélgettünk a zsúfolt folyosón az idős „székáj ámbérrel”. Később, már valahol a Maros-völgyében hozzánk csapódott egy középkorú – nem székely, „csak” helybéli – magyar, s a beszélgetés olyan irányban fordult, hogy kiderült: a székely atyafi biza egy kukkot sem tud románul. A középkorú kifakadt: no de ilyet! Román állampolgár és nem tud románul! A székely elfordult és – gondolom – valami jó cifrát mormolt maga elé, barátom azonban rögtön, hangosan és gátlástalanul kimondta: janicsár!

E példázat nemcsak arra szemléletes illusztráció, kit és miért tekinthetünk ma janicsárnak, de is szemlélteti: a jeni cseri – új sereg – elnevezésű, az 1300-as évek közepétől az oszmán seregben mindinkább növekvő jelentőségűvé váló alakulat lényege éppen a gyökértelenségben van. Abban is volt mindig. Ilyen-olyan származásúból egyformán a birodalmi érdekeknek alágyűrt-idomított ármádia. Nagy és könyörtelen. Kötődés nélküli és éppen ebben a félelmetes egyöntetűségben rendkívül hatékony.

Ha körülnézünk a mai magyar világban, bizony be kell látnunk: elég gondtalannak tűnnek janicsárjaink. Kicsit kávézgatnak Bayer Zsolttal, kicsit nyilatkozgatnak ezt-azt a váltig gaz, teljességgel javíthatatlan jobboldali médiáról, kicsit – naponta legalább kétszer –, mintegy odavetve, lazán megjegyzik, hogy az Orbán-féle önkényuralmi, mélységesen antidemokratikus rezsim napjai meg vannak számlálva, kormányváltás jön, ez a legkevesebb és egyébként is a nép, az istenadta nép minimum torkig van Mészáros Lőrinccel, Habonnyal, Rogánnal, de Lázárral, Kövérrel, Vargával is – meg persze magával Orbán Viktorral. Hihetetlenül magabiztosak, nemcsak a fényességes Soros-padisah mérhetetlen hatalmában bíznak, de abban is, hogy a Birodalom – amit sem háttérhatalomnak, sem birodalomnak nem neveznek, millió kedves, apró kis becenevük van erre a célra, úgymint emberi jogok, demokrácia, európai értékek és még egy egész halom kitűnő spanyolviasz –, szóval hogy a Birodalom, az van, nagyon is van, létezik, jobban és erősebben, mint ezek gondolnák. Mindezek nevében és jegyében és örve, üdve alatt: nosza, rajta. Ami belefér. Mert úgyis. Megmozgatjuk. Felforgatjuk. Megdöntjük. Lezárjuk. Elsöpörjük. Megforgatjuk – no nem az egész világot, csak ezt az elmaradott, sanyarú magyar ugart itt körülöttünk. Csillagos kék EU-zászlók alatt. Pusztuljanak a xenofób, székelyező-magyarkodó nacionalisták-fasiszták, mert a magyar zászló, a szent koronás címer meg háború meg a holokauszt között közvetlen oksági összefüggés van, egyik a másikból következik és kész. Tudjuk, merjük, tesszük, most és mindörökké – klerikális-csuhás ámen nélkül. „Kőkeményen.”

Janicsárjaink víg napokat élnek. Nemcsak azzal vannak tökéletesen tisztában, hogy a fényességes padisahot igazából nem is George Sorosnak hívják, birodalma pedig korántsem csak a szinte korlátlan nagyságú Mammon-oltár dollár-Himalájáinak ornamentikájára épül. Vidám gondtalansággal azt is tudják, hogy a rendőr már akár azt is moccanatlanul tűri, ha az arcába köpnek vagy ha fekáliával teli edényeket zúdítanak a nyakába, a jámbor, balekdemokrata magyar világban jóformán mindent meg lehet tenni a demokrácia, a szólásszabadság és ama bizonyos emberi jogok leple alatt, jótékony bírósági falazásban éppúgy bízva, mint kajánul a fél szemmel kényszerűen („jaj, túl ne feszítsük Brüsszellel a húrt”) mindig a mindenható EU-ra sandító felsőbbségre figyelve. Janicsárjaink pontosan értik néhai jó Benedek István, a kiváló tollforgató logikáját: amikor 1992-ben a kommunista gyökerű és múltú MÚOSZ ellenében megalakult a Magyar Újságírók Közössége, az alakuló gyűlésen Pista bátyánk biztatóan azt mondta: minél hangosabbak lesznek önök, az új szövetség, annál halkabb lesz az ószövetség. A janicsárok tudják, hogy ki kell fordítani e mondat tartalmát, minél hangosabbnak, erőszakosabbnak, gátlástalanabbnak lenni – lehet: engedik –, annál halkabb lesz „amaz” a szövetség. Egy-két évtizede elődeik még bugrisoknak meg mucsaiaknak hívtak bennünket. Most már simán csak fasisztának-antiszemitának. Nemcsak Bayert – mindnyájunkat. Aki nincs velünk, az antiszemita. Minimum.

Ezért lehet, sajna, nem janicsárok végnapjairól, hanem janicsárok víg napjairól értekezni. Merthogy be kellene látni végre, feleim, irtóztatóan nehéz a török ellen védekezni úgy, hogy folyamatosan a budai Várban képzik a janicsárokat.