Tamáska PéterKrisztus latra, Dizmász

Manapság, zavarodott időnkben divatba jött hívők körében is, hogy kételkednek a pápában

Tamáska Péter – 2017.04.21. 03:09 –

Pedig a migránsok ügyében is a Bibliában is kihangsúlyozott befogadást, a vendég szeretetét gyakorolja a pápa, de mi, mi valamiféle radikálisabb válaszra várunk. Ki a jó, ki a rossz? A Mester szavaihoz, tanításaihoz a szavakat ellentétes módon értelmező és propagáló liberális értelmiség szólamainak elutasítását várnánk tőle, ám ő nem teszi.

Roppant hosszú idő választ el minket a szavak eredeti értelmétől, s elfelejtjük, hogy a Szentatya is gyakran légüres térben mozog. Most húsvétkor, nagycsütörtökön Ferenc pápa egy Róma melletti fegyház rabjainak lábát mosta meg, mintegy emlékeztetve minket Krisztus utolsó cselekedeteinek egyikére, amikor ő apostolai lábát megmosván alázatra okította híveit. Úgy tűnik, a pápai aktus az alázat rítusa mellett arra akart emlékeztetni minket, hogy a bűnhöz és az elítélt bűnösökhöz éppoly közel élünk, mint Heródes korában, csak épp a lelkünket nem akarjuk megnyitni előttük. Ám a magunk módján igazunk van: a globális világ még csak-csak elfogadtatja velünk a pornósztárokat, de viszolygást kelt a nyomorgó kis bűnösök iránt, kivált, ha egy kisebbséghez tartoznak. Már a lábmosás is hazudik.

Formálisan, szavakban persze minden renden van. Aki ma a magyar börtönöket látogatja, annak feltűnik, hogy milyen kultusza van a Szent Jobb Latornak, akinek Francois Mauriac, a franciák nagy katolikus írójának szavaival megadatott, higgye, hogy az a másik megfeszített ott középen a Krisztus, az Isten fia, a Megváltó. S mikor Krisztus azt mondja neki, ma velem leszel a paradicsomban, ez „egyetlen moccanása a tiszta szeretetnek, megsemmisít egy egész bűnös életet. Jó lator – így Mauriac – szent munkása az utolsó órának, tégy minket a reménység bolondjaivá” – s megírja egy francia család összeomlásáról a Viperafészket. Korunkban, amely a heródesi világhoz hasonlóan a művelt pogányság világképét tükrözi, a két oldal, a jobb és a bal, a jó és a rossz relativizálódni látszik. Vagy mégse?

Azt nem tudom, a magyar és cigány elítéltek mennyire veszik komolyan ennek a fiatal, megfeszített férfinak a történetét – ő volt Dizmász, a tolvaj –, de alakja a rendszerváltás után kétségtelenül bevonult a magyar börtönök ikonográfiájába: képét és szenvedéstörténetét többnyire ügyes kezű rabok festik a börtönkápolnák falaira. Keresztjének majd két méter hosszú és tizenhárom centiméter széles darabját a római Jeruzsálemi Szent Kereszt Bazilikában őrzik, s kultusza az egész világon a megtérő bűnösöké. A halott Krisztus feje minden kereszten jobbra, a Jobb Lator felé hajlik, s ha kivégzés végrehajtói, a hóhérok is szerepelnek, akkor Mária és Szt. János egymás mellett jobbra, a hóhérok tőlük balra állnak. S mint a Katolikus Lexikon megjegyzi, a politikában a francia forradalom alatt szentesített parlament ülésrendjét figyelembe véve is a jobboldal a vallásos-konzervatív pártok, a baloldal az ateista-forradalmár pártok jelzője lett, azaz az általunk megszokott (s unott) politikában is leolvashatjuk a középkor golgotáinak rejtett üzeneteit. S a baloldal a Gulag tanúsága szerint nemcsak képletesen, a valóságban is előszeretettel töltötte be ikonográfiai szerepét a hóhér mezében.

Nos, az, hogy a Szentatya meg akarta mutatni nekünk, a börtönökhöz s lakóinak nyomorúságához mindnyájunknak közünk van, csak figyelmeztetés volt. Egy heródesi tömlöcből nőtt ki a kis Dizmász, s Michel Foucault, a franciák egyik legnagyobb 20. századi filozófusa sem véletlenül állította, hogy a börtön nem egyéb, mint köznapi világunk minden feleslegétől megfosztva, mezítelenül. S nem átallotta – lázadó homoszexuálisként – kinyilatkoztatni, hogy a 16-17. század kegyetlen dolog- és árvaházaiban született meg a klasszikus kapitalizmus gyárüzeme, a termelő tőke.

Ami pedig a jakobinus diktatúrát illeti – tette hozzá –, jóval nagyobb számban kerültek nyaktiló alá parasztok, munkások, értelmiségiek és polgárok, mint akik ellen elrettentésre felállították, az arisztokraták.
Dizmász, tégy minket mindennek ellenére a reménység bolondjává!