Jó helyzetben a lízingcégek

Az ágazat 95 százalékát a járművek és eszközök finanszírozása adta, a maradék ötöt az ingatlanoké

Bódy Géza – 2017.04.21. 02:54 –

Összesen 312 milliárd euró, azaz csaknem százezermilliárd forint volt tavaly a finanszírozott összeg az euró­pai lízingpiacon. Ez több mint tizenegy százalékos éves növekedést jelent. A magyar piac is lépést tart, lízingcégeink kilenc százalékkal növelték a finanszírozott összeget.

10ografJelentős bővülést értek el tavaly kontinensünk lízingpiac-szereplői az európai lízingcégeket tömörítő Leaseurope elemzése szerint. A vállalatoknál a finanszírozott érték 312 milliárd euróra, vagyis közel százezermilliárd forintra rúgott, ez pedig több mint tizenegy százalékos bővülést jelentett az előző évhez képest. Ennek túlnyomó részét – több mint 95 százalékát – a jármű- és eszközfinanszírozási ágazat adta, az ingatlanlízing részesedése öt százalék alatt maradt.

Bár a kontinens gazdasága tavaly még nem teljesített igazán jól, a lízingpiacon már látványos volt a bővülés – kommentálta az adatokat Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A magyar helyzettel kapcsolatban elmondta: a lízingpiac a finanszírozott összeg növekedésének mértékét tekintve gyakorlatilag lépést tartott az európai lízingcégekkel, ami örömteli eredmény. A tagvállalatok az új kihelyezéseknél ugyanis kilencszázalékos bővülést értek el, ez pedig alig marad el a tizenegy százalékot meghaladó növekedésről szóló európai mutatótól.

A cégek többsége tehát fejlődött: a kockázati költségek estek és 2016 végére a válság óta rekordmélységbe süllyedtek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az eszközarányos jövedelmezőség stabil maradt, míg a bevételarányos jövedelmezőség nőtt. A szakértők szerint a következő időszakban tovább bővül az európai piac a fokozódó beruházási kedv miatt. Az eszközberuházások esetében a tavalyi 3,3 százalékos emelkedés után az idén már 3,4 százalékos növekedés várható az eurózónában.

Összességében tehát az európai lízingcégek kedvező gazdasági környezetre számítanak, amely növekedési lehetőséget jelent a számukra. Elősegíti a bővülést a tartósan alacsony kamatszint is, amely olcsó finanszírozási környezetet biztosít. A magyar gazdaság a tavalyinál nagyobb ütemben bővülhet, tehát a beruházások terén is fejlődésre van kilátás, ez pedig fenntartható növekedési pályát jelent lízingvállalataink számára.

Ám a piacnak komoly kihívást jelent a technológiai forradalom. A lakossági és a vállalati szegmensben egyaránt jelentős átalakulás várható, mégpedig a lízingtermékek, szolgáltatások és eszközök tulajdonlásában. Az ügyfelek egyre inkább nem szeretnének tulajdont szerezni egy-egy gép vagy jármű esetében, hanem elsősorban használni szeretnék azokat. Ez a folyamat pedig a lízingcégeknek mindenképpen jó lehetőséget teremt, mert univerzális finanszírozóként a gazdaság szinte bármelyik szereplőjének biztosítani tudják az adott eszközt, szolgáltatást vagy terméket.