Több mint ezer illegális migránst küldtek vissza Törökországba

Az EU és Törökország közötti egyezmény egy éve lépett életbe

MH/MTI – 2017.04.12. 17:17 –

Az EU-török menekültügyi egyezmény 2016 áprilisában történt hatályba lépése óta eddig 1014 illegális bevándorlót szállítottak vissza Törökországba - derült ki a dpa német hírügynökség szerdai összesítéséből.

Értesülések szerint a görög hatóságok az uniós határvédelmi ügynökséggel (Frontex) együttműködve a nap folyamán elutasított menedékkérők 21 fős csoportját szállították vissza Törökországba Leszbosz szigetéről. A visszaküldött emberek Pakisztánból, Algériából, Bangladesből, Afganisztánból és Marokkóból származtak.

A tavaly márciusban kötött megállapodás értelmében az EU minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekültstátust. A szakemberhiány miatt ugyanakkor a menedékkérelmi eljárások gyakran hosszú ideig tartanak. A görög égei-tengeri szigeteken jelenleg mintegy 13 700 illegális bevándorló tartózkodik, többnyire túlzsúfolt menekülttáborokban.

A görög rendőrség emellett a nap folyamán közölte, hogy az Athén és Ankara között 2001-ben létrejött kétoldalú megállapodás értelmében az elmúlt 15 hónapban 1196 migránst toloncoltak vissza Törökországba. További 979 illegális bevándorlót pedig a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködésben vittek vissza közvetlenül hazájába egy önkéntes visszaszállítási program keretében - tette hozzá a görög rendőrség.