Édesanya, feleség, úszó és politikus

Új nemzedék. Szabó Tünde: Nem gondolkodtam sokat, elvállaljam-e, mert tudtam, így szolgálhatom a legjobban a magyar sportot

Salánki Miklós – 2017.03.25. 01:06 –

„Már az uszodában gyerekkoromban megtanultam, hogy elkötelezett munka nélkül nincs siker” – mondta lapunknak Szabó Tünde olim­piai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, aki másfél éve az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Nyíregyháza egyik legsikeresebb sportolójaként, a város megbecsülését élvezve még mindig úszókat nevelhetne, azonban háromgyermekes édesanyaként is egyetemen tanult, 2011-ben az úszószövetség főtitkára lett, majd a magyar sport első számú vezetője.

Szabó Tünde 20170325Jó, ha hatéves kortól már sportol a gyermek – vallja az államtitkár (Fotó: Varga Imre)

– Mikor és mennyit úszott utoljára?

– Tegnap. Ikergyermekeimmel, Karolinával és Doriánnal rendszeresen járok uszodába, ahol tanítom őket. Eközben én is úszom, bár nem kilométereket, de megmutatom nekik a helyes technikát. Emellett naponta teniszeznek is, mert a férjem, Sávolt Ákos teniszezőcsaládból származik, így ezt a sportágat sem hanyagolhatom. Májusban lesznek az ikrek hétévesek, s rövidesen dönteniük kell, melyik sportágat választják. Úgy néz ki, mindkettőben tehetségesek. Annak vagyok a híve, hogy hatéves kortól mindennap sportoljon a gyerek.

– Gondolom, jobban örülne, ha az úszás mellett döntenének.

– Nem fogom befolyásolni őket. Azt fontosnak tartottam, hogy jól megtanuljanak úszni. Mert ez az egyetlen olyan sportág, amelynek nem tudása életveszélyt okozhat. Amihez tehetségük van, és amit szeretnének, ahhoz minden támogatást meg fogok adni, de majd Karolináék döntenek.

– A nagyobbik lánya, Evelyn viszont az úszást választotta.

– Igen, ő is hatéves korában kezdett el úszni, és korosztálya egyik legígéretesebb hátúszójának tartották, korosztályos országos bajnok volt. Ám tizennyolc évesen inkább a jogi tanulmányokat választotta.

– Gondolt már arra, hogyha korábban születik vagy később, akkor olimpiai bajnok lehetett volna?

– Sokan kérdeztek már azzal kapcsolatban, hogy Egerszegi Krisztina mögött olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is második lettem. Én ezt úgy ítélem meg, szerencsés voltam, hogy egy évben születtem Krisztával, akivel együtt versenyezhettem és edzőtáborozhattam. Az ő példája bizonyította számomra, hogy sok-sok munkával, lemondással a világ legjobbjai közé lehet kerülni.

– Szakedzőként mivel magyarázza, hogy tizenhat évesen már a világ második hátúszója volt?

– Az úszás abból a szempontból speciális sportág, hogy gyorsabban elérhető a felnőtt nemzetközi élmezőny, mint más sportágakban. Kriszta tizennégy évesen olimpiai bajnok lett, én pedig tizenhat évesen ezüstérmet nyertem az 1991-es világbajnokságon. Elsősorban ez a lányokra igaz, de például Gyurta Dániel is tizenöt évesen lett olimpiai ezüstérmes Athénban. Az elmúlt évtizedekben azonban változott a helyzet, az úszók akár később is bekerülhetnek az élvonalba, viszont sokkal hosszabb a versenyzői pályafutásuk. Én például tizennyolc évesen hagytam abba a versenyzést, és Kriszta is befejezte huszonkét évesen.

– Nem bánta meg, hogy ilyen korán abbahagyta?

– Ennek fizikai oka volt. Versenyzőként nagyon sokszor voltam felfázva, mert Nyíregyházán, az uszodában nagyon hideg közeg vett körül, hisz télen a sátortető alatt nemcsak a víz, de a levegő hőmérséklete is hideg volt. Ezért sokszor bajlódtam megfázással. A barcelonai olimpia után súlyos vesegyulladásom volt, és az orvosok azt tanácsolták, hogy az egészségem érdekében ezt ebben a formában ne folytassam, ne ússzak tovább versenyszerűen. Tehát kényszerűségből kellett ilyen korán visszavonulnom.

– Az uszodától azonban nem szakadt el.

– Mindig szerettem volna gyerekeket tanítani, ezért felvételiztem a Testnevelési Egyetemre, kilencvennyolcban szakedzői diplomát szereztem.

– De ezzel nem elégedett meg. Miért döntött úgy, hogy jogász lesz?

– A jog területe mindig érdekelt, ezért határoztam el, hogy elvégzem a jogi egyetemet. És 2006-ban diplomáztam, Szegeden, ügyvédi szakvizsgát tettem, aztán szakosodtam, ezért sportjogi szakjogász végezettséget szereztem a Pázmány Péter Egyetemen, majd egészségügyi szakjogász lettem az ELTE jogi karán. Ezeket a szakterületeket azóta tanítom is.

– Hogyan érezte magát szülővárosában, Nyíregyházán?

– Még mindig nyíregyházi vagyok, csak Budapesten élek… Huszonnyolc éves koromig a szülővárosomban laktam, s a családom, édesapám, ikertestvérem most is ott élnek. A sport szeretetét édesapámtól örököltem, aki hatvannyolc évesen is rendszeresen focizik kispályán. Gyakran járok haza, s örömmel tapasztalom, hogy milyen szépen fejlődik a városunk.

– Nyíregyházából virágzó település lett, elegáns üzletekkel, szép parkokkal, házakkal. Miért hagyta ott szülővárosát?

– A munkám miatt. Tizenhárom éve az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának a tanácsadója lettem, aztán a Fővárosi Önkormányzat sportosztályán dolgoztam, ahol öt évig a sporttal foglakozhattam úgy, hogy közben megismertem az Országgyűlés működését, majd pedig a Fővárosi Önkormányzat munkáját és vele a közigazgatást is.

– Úgy lett 2011-ben a Magyar Úszó Szövetség főtitkára, hogy 2010 májusában ikergyermekei születtek. Miképpen tudta a gyereknevelést és a főtitkárkodást összeegyeztetni?

– Nem szokványos történet. Karolina és Dorián még nem volt egyéves, amikor a MÚSZ pályázatot írt ki a főtitkári tisztségre. Először a férjemmel beszéltem meg a lehetőséget, aki főorvos, sebészként nagyon elfoglalt, de teljes körűen támogatta, hogy pályázzak. Bölcsődébe nem akartam adni a gyerekeket, de a nagyszülők sokat segítettek. Mivel nekem is van ikertestvérem, tudtam, hogy ugyan két egyidős gyermek nevelése a szülőknek dupla feladat, de a két gyerek soha nincs egyedül, ott vannak egymásnak. Számomra a legfontosabb a gyerekek boldogsága, s ha láttam volna, hogy valamiben hiányt szenvednek, akkor biztos feladom a munkámat.

– Nem adta fel, bár öt év után nem pályázott újra a főtitkári tisztségre.

– Nem, mert ügyvédként akartam dolgozni. Ezért is nyitottam meg az ügyvédi irodámat. Nem váltam el azonban az úszószövetségtől sem, 2015 májusától alelnökként dolgoztam tovább a sportágért. Aztán szeptemberben jött a megkeresés Balog Zoltán minisztertől.

– Nem lepődött meg, amikor felkérték, hogy legyen a sportot felügyelő államtitkár?

– A felkérés ugyan váratlan volt, de nem gondolkodtam sokat, hogy vállaljam-e, mert úgy éreztem, így szolgálhatom a legjobban a magyar sportot. Tudtam, hogy kivételes helyzetben vállalom el a tisztséget, hiszen a kormány nemzetstratégiai ágazatként kezeli a sportot, amely soha nem kapott olyan és annyi támogatást, mint az elmúlt hat évben. Ez hatalmas lehetőség, amiben alkotni lehet. Tenni azért, hogy az állami forrásokat minél hatékonyabban használják fel annak érdekében, hogy a sportéletünk egészségmegőrző hatásától kezdve az élsportig még eredményesebb legyen.

– A sportállamtitkárság feladata januártól jelentősen megnőtt, mert az állami támogatás elosztása a Magyar Olimpiai Bizottságtól a hivatalához került…

– A változtatás szükségszerű volt, mert az elmúlt négy évben olyan jelentős fejlesztések, programok indultak, amelyek koordinálását egy civil szervezet, a Magyar Olimpiai Bizottság már nem tudta megoldani. Elkezdődött például a tizenhat kiemelt sportág fejlesztése, a húsz felzárkóztatási sportág programja, a kiemelt egyesületek támogatása, és bevezettük a kiemelt edzők státuszának rendszerét. Emellett soha nem látott mértékű sportlétesítmény-építési és -felújítási program zajlik, ráadásul megnőtt a hazai rendezésű nemzetközi események száma is. Ezért indokolt volt, hogy a magyar sport teljes igazgatási és finanszírozási rendszere az államtitkársághoz kerüljön. Az egycsatornás támogatás gyorsabb és átláthatóbb.

– Hogyan sikerült az átállás, hiszen csak két hónapjuk volt a felkészülésre?

– Nagy kihívás volt, de sikerült január elsejétől a MOB-tól átvett feladatok végzését zavartalanul elindítani. Lényeges változás, hogy megalakult az utánpótlással foglakozó helyettes államtitkárság. Az utánpótlás-nevelés igen fontos, hiszen az minden sport alapja. Ha az nem hatékony, akkor az élsport sem lehet eredményes.

– Hogyan élte meg, hogy Budapest visszavonta a 2024-es olimpia megrendezésére beadott pályázatát?

– Csalódtam, mert egy sportolónak, sportvezetőnek és persze szurkolónak nincs nagyobb élmény, mint hazai olimpián részt venni. A világ legnagyobb sporteseményének, a nyári játékoknak a megrendezése olyan hatalmas feladat, hogy azt csak közös akarattal, széles körű összefogással és támogatással lehet megvalósítani. Óriási lehetősséget szalasztottunk el, hiszen az olimpiai rendezés az egész ország számara hihetetlenül kedvező hatásokat eredményezett volna. A sport az egyetlen olyan ágazat, amely pozitívan hat valamennyi szférára: a gazdaságra, az egészségügyre, az oktatásra, a család-, az ifjúsági és szociális területre és a turizmusra is. Hatalmas beruházások, építkezések kezdődhettek volna, amelyek munkalehetőséget is teremtenek. Nagyon sajnálom, hogy különböző rövid távú érdekek miatt ez így alakult.

– A nyári vizes-világbajnokság azonban nem marad el.

– Igen, júliusban Budapestre figyel majd a sportvilág. Öt helyszínen közel háromszázötvenezren szurkolhatnak majd a világ legjobb úszóinak, műugróinak, műúszóinak és vízilabdázóinak. Várhatóan nagyjából százezer külföldi néző érkezik, aki a nagy élményt jelentő sportesemény mellett meggyőződhet a magyar főváros és a Balaton szépségéről meg persze a magyarok vendégszeretetéről is. Büszkék lehetünk, mert csak az idén hetven rangos nemzetközi eseményt, köztük világbajnokságot, Európa-bajnokságot és világkupa-viadalt rendezünk Magyarországon. Tennivaló tehát van bőven, de már gyerekkoromban, az uszodában megtanultam hogy elkötelezett munka nélkül nincs siker.