„Törleszteni kell az adósságokat, a Gulág-emlékév csak a kezdet volt”

Menczer Erzsébet: Hetvenévnyi hallgatást és agyonhazudott történelmet nem lehet egyetlen esztendő alatt ellentételezni

Vitéz Anita – 2017.03.23. 04:13 –

Sztálin bűneivel szemben a világ sokkal megengedőbb, pedig a Gulag rabtelepei a Szovjetunióban már korábban működtek, mint ahogy Hitler a lágereket fölállította, ráadásul a Szovjetunió megsemmisítő lágerei majdnem egy évszázadig fennálltak – mondta lapunknak Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunká-sok Szervezetének (Szorakész) elnöke, akivel a lezárult Gulág-emlékév kapcsán beszélgettünk.

MenczerA közoktatásban nem kap elég súlyt a téma – véli Menczer Erzsébet (Fotó: Varga Imre)
– Nemrég ért véget a Gulág-emlékév. Hogyan értékeli?

– Látni kell, hogy hetvenévnyi hallgatást és agyonhazudott történelmet nem lehet egyetlen év alatt ellentételezni, ezért bölcs döntés volt az emlékév két és fél évre történő hosszabbítása. Az egyik fontos célja az volt, hogy a társadalom figyelmét felhívjuk a történelemkönyvekből szinte hiányzó, 20. századi, agyonhallgatott történelemre. Ötszáz olyan település kapcsolódott be a központi rendezvényekbe, amely saját, Gulagra hurcolt lakosainak tudott emléket állítani, és ezzel maradandó emlékezetpolitikát alakított ki. Úgy gondolom, hogy a fiataloknak is példát tudtunk mutatni, hogy az ő aktív korukra miként lehet életben tartani a múlt emlékezetét, hogyan lehet az áldozatokról méltóképpen emlékezni. Az emlékév tehát csak a kezdet volt, most folytatni kell azt, amit az elmúlt két évben elkezdtünk. Van számos szép eredmény, de nagyon sok az adósság is, a mostani emlékév alapozás lehet az adósságok majdani törlesztéséhez. Az elemi célt teljesítettük: már nem lehet ezt a korszakot és a tényeket letagadni.

– A társadalmi emlékezetbe tehát sikerült beírni ezt a fejezetet. Mit gondol, azok, akik a korszak elszenvedői és hősei voltak, méltó elégtételt kaptak?

– Mi lehet elégtétel? Az életét senkinek nem tudjuk visszaadni, pénzzel nem lehet segíteni az egykori szenvedéseken, legfeljebb az áldozatok hátralévő életét lehet egy kicsit könnyebbé tenni. Az erkölcsi megbecsülés, az izmusok áldozatainak azonos rangra emelése viszont megtörtént, ez is régi adósságunk volt. Magyarország és Európa szinte a mai napig kettős mércével áll a kérdéshez: míg a hitleri uralmat a kezdetektől elítélték és az áldozataira a kezdetektől emlékeznek, Sztálin bűneivel a világ sokkal megengedőbb, a Gulagot hajlamosak elfeledni. Pedig a Gulag rabtelepei a Szovjetunióban már korábban működtek, mint ahogy Hitler a lágereket fölállította, ráadásul a Szovjetunió megsemmisítő lágerei majdnem egy évszázadig fennálltak. Erkölcsi megbecsülést jelenthet talán az a számos kiadvány és dokumentumfilm is, amelyben a túlélők, a még élő áldozatok emlékeit rögzítették. És persze idetartozik a Balog Zoltán miniszter úr által nemrégen bejelentett nyugdíj-kiegészítés, amit a kommunizmus áldozatai kapnak.

– Mi hiányzik ahhoz, hogy Európa ugyanolyan súllyal vegye figyelembe a kommunista diktatúrát, mint a fasizmust?

– Mindenekelőtt egy új összetételű Európai Parlament.

– Hogyan aránylik egymáshoz Budapest és a vidék a Gulag-megemlékezés szempontjából?

– Budapestről hurcolták el a legtöbb embert, mert létszámot kellett produkálni, a katonákat ezért listák alapján vagy találomra kiegészítették ártatlan civilekkel. A fő megemlékezések Budapesten zajlottak, de a vidék is kivette a részét az emlékévből. Az emlékév során volt végre nemzetközi konferencia is, amit a Nemzeti Emlékezet Bizottsága rendezett, és az összes érintett, egykori szovjet megszállás alatt álló ország tudósai itt voltak. Február 25-én felavattuk a Ferencvárosi Pályaudvar mellett a Malenkij robotra elhurcoltak emlékparkját, november 25-én pedig átadjuk a Szabadság térre tervezett központi emlékművet, amit mindenki magáénak érezhet. Az 1956-osoknak, a Recskre elhurcoltaknak, a politikai üldözötteknek van több városban is emlékhelyük, de akik a hazájuktól távol, a Gulagon haltak meg, és akiket jeltelen sírba tettek, azoknak a hozzátartozói hol róhatják le kegyeletüket? Az emlékművet nagyon komoly társadalmi vita előzte meg, aminek tanulságai alapján alakítottuk ki a koncepciót.

– Mik voltak ezek a társadalmi viták?

– A Gulág Emlékbizottság három szakmai vitát szervezett, ezekben történészek, történelemtanárok és politikusok is részt vettek. Ezenkívül zsidó szervezetekkel is volt egyeztetés Balog Zoltán miniszter úr részéről, valamint a politikai üldözöttek szervezeteinek elnökeivel is párbeszéd. Mindenki azt mondta, kell egy ilyen emlékmű, csak abban volt vita, hogy hol, mikor és milyen legyen. Szóba került, hogy esetleg figurális legyen, de egyetértettünk abban, hogy alaposan körül kell járni, pontosan mit is akarunk vele ábrázolni. Az biztos, hogy mindenkit meghallgattunk és mindenki elmondhatta a véleményét. Aztán a Gulág Emlékbizottság úgy döntött, hogy helyszíne a Szabadság tér, az emlékmű pedig nonfiguratív lesz: tizennégy méter magas, fekete gránitobeliszk szögesdróttal megmarva.

– Miért döntöttek a Szabadság tér mellett?

– Ha „eldugtuk” volna máshová, akkor talán nem láthatná annyi ember, mint a szovjet megszállók emlékművét a Szabadság téren. Ráadásul történelmileg is ezen a helyen van az emlékműnek létjogosultsága, hiszen itt áll a német megszállás áldozatainak emlékműve is. Ha nem így lenne, az elég felemás helyzetet eredményezne. A térnek az Október 6. utca felőli részén lesz a szobor. A két megszállás áldozatainak emlékműve között van egy szökőkút: annak az egyik oldalán helyezzük el. Látványterveket majd közvetlenül az építkezés kezdete előtt bocsátunk a nyilvánosság elé, egyelőre az engedélyeztetési eljárás zajlik.

– Milyennek látja a kommunizmus közoktatásbeli szerepét?

– Úgy gondolom, nem kap elég súlyt a téma. Ha csak a tankönyveket nézzük: negyed oldal szerepel a Gulagról, ez nagyon kevés. Hiába megyünk mi szervezetként előadásokat tartani iskolákba, ha a pedagógusok nagy része úgy szocializálódott, hogy ami nincs a tankönyvekben, az meg sem történt. Meg kell tudnunk mutatni a mai fiatalságnak, hogy mi történt a szüleinkkel, nagyszüleinkkel. Készülnek digitális anyagok, most az emlékévben is volt rá példa, de a végeredményt még nem ismerjük. Sok fiatal pedagógus van, akinek nincs kötődése az elmúlt rendszerhez, de akár családi érintettség, akár személyes érdeklődés után elkezdett utánaolvasni.

– Mit lenne érdemes az iskolásoknak átadni?

– Rá kell világítani arra, hogy az izmusok mennyi áldozatot szedtek, és megmutatni az ok-okozati összefüggést: ha nem lett volna német megszállás, nem következett volna be az orosz megszállás sem. El kell mondani a valóságot: miért és hová hurcolták el az embereket, mi a Gulag és a Gupvi, miért nem gyakorolhatták hivatásukat a papok vagy az orvosok, miért kapott egy politikai elítélt „hadifogoly-elbocsátó igazolványt”, miért lettek másod- és harmadrendű állampolgárok, miért figyelte meg őket az állambiztonság, miért nem lehetett a hazatérőket a németes nevük miatt beengedni.

– Milyen folytatása lesz a mostani emlékév munkájának?

– A külügyminisztérium sok helyre vitte a Nemzeti Emlékezet Bizottság vagy a Veritas Történetkutató Intézet anyagát. Kárpátalja, Dupka György kutatásainak köszönhetően, noha sokkal nehezebb helyzetben van, mint Magyarország, jóval előttünk jár az áldozatok felkutatásában, megbecsülésében, emlékpark kialakításában, a nevek, adatok közzétételében. A Szolyvai Emlékpark kiváló eredmény, van mit tanulnunk tőlük.