Kiss LászlóStadioninkubátor

Na, ebből nem lesz botrány. Pedig Stadler Józsi megint akkora büntetést kapott, amekkorát még a gyereke is örököl

Kiss László – 2017.03.21. 03:24 –

De az ilyen megérdemli, hogy rározsdásodjon a műanyag lakat. Még hogy stadiont építeni, ilyenkor? Legutóbb az 1953-ban átadott Népstadion össze-rohammunkázása volt a nyerő – még büszkélkedtek is vele, hogy már az ezernyolcszázas évek végén megszületett egy nagy budapesti stadion álma, és lám, most a munkáshatalom megvalósítja.

Stadler Józsi álma meg az 1990-es évek közepén költözött Akasztón stadionba, pedig akkoriban már nem virágzott a munkáshatalom, s éppen a pályaeladás volt divatban. Csak Budapesten, a szocialista-szabaddemokrata ámokfutás alatt több mint százhúsz pálya lényegült át, lett belőle bevásárlóközpont, benzinkút, kaszinó vagy éppen lakópark. És akkor az akasztói juhász – ahelyett, hogy a megspórolt konyhapénzből vett volna magának egy szigetet, na jó, félszigetet, mint a Krím – csapatot gründolt, játékosokat vett, stadiont varázsolt csaknem a pusztába. Hát milyen ember az ilyen? Tényleg megérdemli, hogy Prügelknabe legyen belőle, s rajta verjék le a rendszerváltás minden gazemberségét: ha negyedáron elmulatják a moszkvai kereskedelmi kirendeltséget, csukják le érte Józsit, ha elszöktetik a 4-es metró több mint százhatvanmilliárdját, fogják le Stadlert.

Na, csukják csak le emiatt is a juhászt, hogy belefeketedjen.

Bár a nagy elődök közül senki sem akart stadiont adni az országnak, még Czinege Lajos és Biszku Béla se. Nem bizony. Sőt még az utódaik sem. Az egykori KISZ-fiatalból lett sportminiszternek például az volt az első dolga, hogy amint üzemet privatizált, a vele járó futballpályát rögvest eladásra hirdette. Nem is bántották, nem is szidták érte, neki nem kellett sem­miért ülnie.

Igen, itt inkább mindig annak van félnivalója – hogy Stadlernek joggal vagy éppen jogtalanul, nem tudom –, aki alkot, aki akar valamit. Úgyhogy nem azon kell háborogni, mennyibe került a soha el nem készült kormányzati negyed, nem. Nálunk a megfiatalodó Puskás Ferenc Stadion a célpont, azt kell már készültében leköpködni, és ha lehet, szétbombázni. Lehetőleg megírni, hogy százmilliárdokkal többe kerül, mint amennyire tervezték. És hiába áll ki Fürjes Balázs kormánybiztos, és mondja el, hogy az aréna nettó 142 milliárd forintba kerül, ki hallja meg? Ki hisz neki? Ki hiszi el, hogy nem volt semmi suskus, átlátható nemzetközi pályázatot írtak ki az építésére, s a nettó ár úgy jön ki 142,8 milliárd forintra, hogy a bruttóból 40,5 milliárd áfaként csorog be az államkasszába. És elsikkad a lényeg, a legfontosabb, hogy átlagos áron, 2019 végére egy hatvanhétezres, ötcsillagos stadionunk lesz, multifunkcionális konferencia-központtal, kiszolgáló létesítményekkel és parkolókkal.

Ez Rákosi-féle diadaljelentés is lehetne ugyan, hozzá persze még felsorolva a felépült uszodákat, a megújult stadionokat, pályákat, új és renovált csarnokokat, tornatermeket, csakhogy álljunk meg, emberek! Legyen eszünk! Igaz, hogy mindennap mozognak a gyerekek, többségük még úszni is megtanul, de hát mindez tengernyi pénzbe kerül. Hány inkubátort vagy lélegeztetőgépet lehetne ezen venni? Igen, ez modern nemzet, manapság mi csak inkubátorban számolunk. Akkor is, ha Simon Gábor százmillióit szaglásszuk vagy milliárdos csalást emlegetünk a brókerbotrány nyomán. Érdekes, nem a legendás kórházi széfeket emlegetjük – vajon mennyire futná egy stadion árából? –, pedig egy ideje tudjuk, nélkülözhetetlenek a magyar egészségügyből. Kötelezővé tételük idején nem is vágytak el a magyar orvosok, a széfek mellett ők is biztonságban érezték magukat itthon. Úgyhogy a kórházakban azóta is nélkülözhetetlenek a kis páncélszekrények, mint Budapest életéből a Bálna. Bár, ha úgy nézzük, az utánpótlás-nevelés szempontjából mégsem kidobott pénz valamennyi stadionforint, illetve stadioninkubátor. Nem. Ha sportolót állítólag nem is nevel – sem a stadion, sem a csarnok, sem az uszoda –, viszont új politikusgenerációt annál inkább. Elvégre a sport, az olimpiarendezés tagadása jegyében fogant a legfrissebb párt, a Momentum. Tagjai fiatalok, frissek, eltökéltek, építeni egyelőre nem tudnak, de a tagadás, a rombolás már megy nekik. Mint a nagyoknak, a nagy elődöknek. S ha mégis, mégis valami törvénytelent tennének, akkor sincs gond, ott a Stadler Józsi. Leüli.