Egyetlen fokozat

Megnyerte a German Design Awardot Salát Zalán Péter és a Lad82 – az ELTE Trefort-kerti emlékművének szellemisége a könyvben

Péntek Orsolya – 2017.03.21. 02:39 –

A német formatervezési díj arany­fokozatát, a German Design Awardot nyerte meg nemrég egy, az ELTE Trefort-kerti emlékművének avatása kapcsán rendezett konferencia előadásait tartalmazó könyv, amelyet Salát Zalán Péter, lapunk művészeti vezetője tervezett. Az elismerés a legjelentősebb díj a német design világában. A győzelemről és a könyvről az alkotóval beszélgettünk.

German-Design-AwardA díjnyertes tervezők: Németh L. Dániel és Salát Zalán Péter (Forrás: German Design Award)
Megnyerte a German Design Awardot, a német formatervezési nagydíjat az a kötet, amelyet lapunk művészeti vezetője, Salát Zalán Péter tervezett.

A könyv, amely Bevésett nevek címmel jelent meg, egy konferencia előadásait tartalmazza. A konferenciát annak kapcsán rendezték Budapesten, 2014 novemberében, hogy nem sokkal korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Trefort-kertben emlékművet avattak az egyetem azon egykori oktatóinak, hallgatóinak, dolgozóinak emlékére, akik a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, gettókban pusztultak el, és mindazoknak, akiket katonai szolgálatteljesítés során és polgári áldozatként ért a halál.

Magáról az emlékműről, amely egy, az épületen körbefutó fémszalag az áldozatok nevével – címe Névsor a fugákban: a Trefort-kertet körbeölelő bronzcsíkra 198 egykori oktató és hallgató nevét vésték fel – a Bevésett nevek másik kötete, az Emlékek nélkül emlékezni – Tervek és reflexiók ad számot. A rendhagyó emlékművet az MM Csoport készítette, amelynek tagjai: Bujdosó Ildikó, Lukács Eszter, Szigeti Nóra, Fajcsák Dénes, Roth János, Szabó Levente építészek, az ÉME Mesteriskola XXII. ciklusának hallgatói és mesterei, valamint Albert Farkas szobrászművész.

Mint ahogy kérdésünkre Salát Zalán Péter, a német formatervezési díjat elnyert kötet tervezője, lapunk és a Lead82 művészeti vezetője elmondta, a könyv tervezésénél is figyelembe vették, hogy maga az emlékmű egy egyszerre totális – a campust határoló két utcát összekapcsoló – és egyszerre észrevehetetlen beavatkozás a Trefort-kertben, amely lehetővé teszi a távolmaradást is, hiszen messziről csak egy bronzcsík látszik a falon, de közelről kiolvasható az összes áldozat neve is.

Az emlékmű kapcsán megjelent könyvpár első kötete fehér színű, és mint említettük, az ELTE holokauszt- és második világháborús emlékműpályázatára beérkezett terveket gyűjti egybe, míg a díjnyertes fekete kötet a megvalósult emlékmű avatásához kapcsolódó konferencia előadásait tartalmazza.
De miként lehet könyvtervezőként úgy alkotni, hogy egy kötet tipográfiája reflektáljon egy térbeli műre? – kérdezzük Salát Zalán Pétert.

„Nem tudom definiálni, mi a könyvtervező elvárt kötelessége ilyen esetben, de magam a slow design híve vagyok, ami azt is jelenti, hogy az ember belemélyed az általa tervezett kötet tartalmába is. Egy korábbi kötettel kapcsolatban annak szerzője azt mondta, én vagyok az egyetlen tervező, aki idézni is tudott az eddig megjelent könyveiből. Ha nem vagyok benne a kontextusban, akkor nem tudom jól megoldani a feladatot, öncélúvá válhat a terv. Ezért dolgozom lassan – minden döntésemet alá tudom tartalmilag is támasztani. A mostani német nagydíj zsűrijének indoklásában szerepel is, hogy ez az érzékenység átjön a terveimen. Frankfurtban pedig, ahol a helyi iparművészeti múzeumban kiállították a könyvet, az volt a közvélekedés, a termékek közt a mi munkánk inkább „alkotás”.

Ahogy mondja, foglalkoztatta az is, hogy miként lehet egymillió karaktert kezelni úgy, hogy nem használhat egyetlen képi elemet, hiszen a téma fotódokumentációja az ELTE-emlékmű weboldalára került (Emlekhely.btk.elte.hu). Kifejezetten kísérletként tekintett arra, hogyan lehet a szöveg monotonitását feloldani a könyvtervezés eszközei nélkül, fenntartva az érdeklődést négyszázhúsz oldalon keresztül.
„Mindig izgatott, hogy olyan könyvet készítsek, ahol egyetlen betűtípus egyetlen fokozatát használom az egész könyvterven keresztül, megszüntetve a hierarchiát a kézirat elemei között, létrehozva ezzel egy homogenitást. Itt ez történt. Ez esetben a tervezőnek nem marad más lehetősége, mint a térrel való műveletek. Mivel maga az emlékmű már megvolt, én is a hosszanti térelemek logikáját szerettem volna használni, tehát a vízszintes vonalakkal mint tértagoló elemekkel éltem. Mindegyiknek design- és tartalmi funk­ciója is van” – mondja.

De kell-e személyes érintettség ilyen esetben ahhoz, hogy valaki a történelem egy tragikus korszakát megelevenítse, akár tervezőként, akár grafikusként? – kérdezzük.

„A Belvárosban élek, és úgy alakult, hogy mindig csillagos házban laktam – mondja a tervező, akinek ez a harmadik ilyen lakása. – Éjszakákon át gondolkozom, hogy mi történhetett ebben a lakásban, ahol élek, ezek közt a falak közt. Ráadásul édesapám elmesélte, hogy nagyapám a háború alatt, megmentve néhányuk életét, zsidókat bújtatott.” Ahogy meséli, ő maga nem találkozott az embermentő nagyapjával, aki sportújságíró volt egy napilapnál, ma pedig ügetőverseny viseli a nevét.

Mennyire fontos, hogy a német nagydíjat nyerte meg? Szembetűnő, hogy az olasz grafikai iskola például teljesen más, mint a német.

Ő maga is inkább ahhoz vonzódik? – kérdezzük. Egyértelműen a német, a svájci és az osztrák design áll közel hozzá – mondja. „Megfog a tisztaságuk, az egyszerűségük, a funkcionalitásuk és a szabályszerűségük a német nyelvterületen kiadott könyveknek. Bennem is él ez a poroszos szabályrendszer. Számomra is fontos a rendszeresség, és a műszaki pontosság. Nekem etalon a német design.”

Arra a felvetésünkre, hogy egykor, a Bauhaus idején számtalan magyar dolgozott a német design felvirágoztatásán, köztük Moholy-Nagy és Breuer Marcell, Salát Zalán Péter azt mondja, nincs olyan tudatos vállalása, hogy az ő hagyományukat folytassa, inkább annak örülne, ha a hazai vizuális kultúra lenne igényesebb. Hogy miért tűnik gyengébbnek az a vizuális környezet, amelyben élünk, s miért tűnnek sokszor máig igénytelenebbnek mindennapi tárgyaink, kérdésünkre a tervező úgy felel, noha nem lehet mindenki képzőművész, és nem szeretne kritizálni senkit, megállapítható, hogy Európához képest már az iskolában hátrányból indulunk, mivel ott kellene elkezdeni az ízlést és a vizuális kultúrát ennél mélyebben tanítani. Remek grafikus képzőművészeink vannak, a felsőoktatási intézmények ontják magukból a tehetségeket, miközben a középfokú végzettségűeket, az operátorokat nem képezzük megfelelően, pedig a legnagyobb tömeghez az ő munkájuk ér el, mondhatni, leginkább ők formálják a társadalom közízlését.

De végül is inkább könyv vagy inkább könyvtárgy lett a német nagydíjas kötet? – kérdezzük. Salát Zalán Péter szerint „pont a határon” van. Egy jól olvasható könyv született, amely ugyanakkor konceptualista műként is megáll.