Carey: A mérnökök helyett a pilótáknak kellene a középpontban lenniük

A Forma-1 új vezére szeretné, ha a versenyzők ugyanolyan sztárokká válnának, mint más sportágak képviselői

MH/MTI – 2017.03.20. 15:10 –

A pilótákat akarja a középpontba állítani a Forma-1-ben a sorozat új vezetője, Chase Carey.

careyChase Carey januárban váltotta a Forma-1 élén a 40 év után távozó Bernie Ecclestone-t. Fotó: Reuters"A mérnökök túlnőttek a pilótákon, akikre vissza kell irányítani a figyelmet" - hangsúlyozta a 62 esztendős amerikai üzletember a The Timesnak adott interjúban. Hozzátette: azt szeretné, ha a versenyzők olyan sztárok lennének, mint más sportágakban. Példaként állította a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltont, akinek kiemelte színes egyéniségét és ismertségét, utóbbit annak is tulajdonítva, hogy sok időt tölt az Egyesült Államokban.

Carey elmondta azt is, hogy hetente egyszer vagy kétszer beszél Bernie Ecclestone-nal, akit 40 év után váltott a Forma-1 élén. Januárban a Liberty Media cég - amely a jövőben a Formula One Group nevet fogja viselni - megvásárolta a Forma-1 többségi tulajdonrészét a 86 esztendős brit üzletembertől.

2019-től két amerikai futam lehet a versenynaptárban

Carey kitért rá, hogy 2019-től szeretne az austini viadal mellett még egy amerikai futamot beiktatni a versenynaptárba. Mint mondta, ez egy városi verseny lenne, hasonló a monacóihoz vagy a szingapúrihoz. Kiemelte, minden futamot olyan többdimenziós sporteseménnyé bővítene ki, amely hasonló a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjéhez, a Super Bowlhoz.

A németek többsége nem hiányolja Rosberget

Egy friss közvélemény-kutatás alapján a németek többségének nem fog hiányozni az új szezonban Nico Rosberg, a Forma-1 címvédője, aki a tavalyi szezon végén bejelentette visszavonulását.

A 2017-es idény a hétvégén kezdődik Ausztráliában, a német dpa hírügynökség ebből az alkalomból kérte a felmérés elvégzését. A megkérdezettek 54 százaléka válaszolt úgy, hogy nem fogja hiányolni a német pilótát, egyharmaduk viszont azt mondta, Rosberg nélkül nem lesz az igazi a versenysorozat. A 31 éves világbajnok helyére a finn Valtteri Bottas érkezett a Mercedes istállóhoz.  Rosberg az F1 történetének hetedik olyan pilótája, aki a következő idényben nem száll harcba a címvédésért.