Zsolnalitva vára és temploma

Rejtőzködő Magyarország 791.

Ludwig Emil – 2017.03.18. 00:49 –

Elhagytuk a Vág völgyét egy kis időre, Zsolnától délnek haladunk a Rajcsányka folyó mentén. Az egykori Trencsén vármegyében járunk, a történelmi-közigazgatási „vármegye” fogalom most is helyénvaló: több mint húsz középkori kővár található a közepes területű Trencsénben, igaz, túlnyomó részben rom.

Zsolnalitva 20170318A zsolnalitvai Szent Kereszt-templom délkeleti nézete (a szerző felvétele)

Legkorábbi felvidéki ispánságaink közé sorolható az északi, eleinte még morva-szlávok lakta Trencsén-vidék és az azonos nevű Vág parti helység. Első ízben 1111-ben bukkant fel, írott forrásból az ócseh eredetű hely- és területnév. Ispánjai kezdettől a honfoglaló Szabolcs vezértől származó Csák nemzetség vitézei voltak. A 12. század végéig szinte rendszeresen háborúztak a magyarok a csehekkel a köztes morvák lankás, élhetőbb területeiért. A mongol hordák pusztítását 1241-ben el kellett szenvedniük, s a katasztrófát követően parancsolta meg IV. Béla király kővárak építését az ország védelmére, a határhegyeken és határfolyók mentén.

A Zsolna városától tizenkét kilométerre található Litva – régi nevén Lietava, Letava – egyike a romjaiban is szép, hűségesen kitartó erősségeknek. Fellegvára királyi tulajdon volt, és mint ilyen került Csák Máté tartományúr kezére. Egy András nevű szerviens (szolgáló) volt 1318-ban a várnagya; abban az évben, az urával együtt, őt is egyházi átok alá vetette János nyitrai püspök, a Károly Róberttel szembeni engedetlenségük miatt. Csák gróf 1321-ben bekövetkezett halálával visszaszállt a koronára a vár, majd száz esztendeig úgy is maradt. Az 1410-es évek végén a lengyel Stibor vojvodának (vajda) adományozta Lietava várbirtokát a könnyű kezű Zsigmond király. A garázda Stibor után a nem kevésbé hatalmaskodó Bebek grófok, majd a cseh husziták foglalták el a jól védhető, pompás kilátású fellegvárat. Végül Hunyadi Mátyás fekete seregének zsoldosai kifüstölték azokat is, majd átadták a várat a királyhű Szapolyai fivéreknek.

Szapolyai István szepesi gróf nagy költséggel rendbe hozatta. Az ő idejéből valók a várkápolna töredékes, késő gótikus, faragott kődarabjai és a palota reneszánsz ablakkeretei. A Habsburg-házi I. Ferdinánd király sereget küldött Litva várához 1528-ban, a birtok megszerzése céljából. Az újabb időkben a Thury, Báthory, Thurzó és Thököly nemzetes urak kezén járt egymástól egymásig az építmény, amely végül, már a 18. század vége óta romladozik. Most is, pedig Szlovákia egyik legnagyobb méretű középkori műemlék vára. „Csak a kincsásók látogatják meg, és dúlják, rombolják falait, hogy megtalálják az utolsó, dúsgazdag Thurzó gróf, a néphit szerint itt elrejtett kincseit, a hordókba rejtett aranyat, ezüstöt” – olvashatjuk a kiváló történész, Varjú Elemér 1933-ban készült, Magyar Várak című remek könyvében.

Az erdők borította Várhegy alatti, hosszú utcás település keleti végében, meredek domboldalon találjuk Litva középkori plébániatemplomát. A 14. század első harmadában épült, a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére. Területe, a faluéval együtt, a királyi várbirtokhoz tartozott, kegyura a mindenkori várnagy volt. Már az 1332 és 1377 közötti, rendkívüli pápai tizedjegyzékeken is szerepelt a parókia titulusa; a dézsma összege azonban nincs meg, lehet, hogy elsikkadt az egyházi adó az akkori várúr kezén.

Különös arányú alaprajzot, felépítményt mutat a kelet-nyugati hossztengelyű, kis híján egyforma szélességű hajóból és szentélyből, zömök toronyból álló templom. A nyugat felé – várra – néző, egyemeletes harangtorony átjáróján túl elénk tárul a boltozatos, sarok támpilléres hajó. Két pár félköríves ablak van déli és északi falán, keleti oldalát a korai gótikus diadalív – arcus trumphalis – választja el az oltártértől. Ez utóbbi alig egy falszélességgel szűkebb a hajónál, és – egészen ritka példakánt – a hatszög két oldalával, tengelytámpilléres apszissal záródik. A szentély déli és keleti falán további két, csúcsos lóhereíves, ketté osztott ablaknyílás látható, az északi ajtón túl található a sekrestye.

A templom belsejét 18. századi barokk szobrokban és szentképekben dúskáló berendezés, fából faragott oltár és az 1740-ben készült szószék tölti meg. Kívül, az északi falon Szent-Miklósi és Óvári Pongrácz József (1751–1832) és neje, Ugronovich Júlia (1761– 1813) eredeti, fekete márvány emléklapja függ.