Támad a kanyaró, van elég vakcina

Fel akarják deríteni a szakemberek a váratlan és szokatlan „járványügyi esemény” hátterét, hogy megakadályozzák ismétlődését

MH-összeállítás – 2017.03.18. 00:43 –

Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, és közülük tizenöt esetben igazolták is a betegséget – számolt be az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Oroszi Beatrix elmondta, a gyanús esetek közül hármat kizártak, harmincnégy esetben pedig a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. A héten igazolt két új eset a makói kórházban kialakult járványhoz tartozik – tette hozzá, kiemelve: továbbra sincs országos járványveszély. Jelenleg két intézményben – a makóiban és a Szegedi Tudományegyetemen – van a kanyarójárvánnyal összefüggésben zárlat.

A főigazgató emlékeztetett: a betegség megjelenésekor az országos tiszti főorvos körlevelet küldött minden egészségügyi szolgáltatónak, és elrendelte a kanyarógyanús megbetegedések jelentését és kivizsgálásának szigorú felügyeletét.

Felhívta a figyelmet arra, hogy központi keretből nyolcszáz adag MMR-oltást és négy adag humán gamma-globulint szállítottak Szegedre, a makói és a szegedi betegek, illetve családtagjaik oltására. Hozzátette, hogy folyamatosan egyeztetnek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi intézettel a rendelkezésre álló oltóanyagkészletekről. A héten hétezer adag védőoltás került patikai forgalomba. Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, és az elmúlt két évtizedben az úgynevezett átoltottság meghaladta a kilencvennyolc százalékot.

Oroszi Beatrix úgy fogalmazott: a kanyaró a legragályosabb fertőző betegségek egyike, a jelenleg zajló lokális járvány váratlan és szokatlan „járványügyi esemény”, amelynek okát fel kell deríteni, és az ismételt előfordulást meg kell előzni. Hozzátette: vizsgálják azt, hogy akik részesültek valaha védőoltásban, hogyan kaphatták el a kanyarót. Éppen ezért indokolt, hogy az ország Romániával határos megyéiben, valamint a gyermekellátás területén úgynevezett szeroepidemiológiai vizsgálatot végezzenek a kanyaróval szembeni fogékonyság felmérésére. E vizsgálat után derül ki, hogy kiket szükséges kanyaró elleni védőoltásban részesíteni. Elmondta, hogy hazánkon kívül nyolc európai országban alakultak ki kisebb, lokális járványok, például Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban. Ezekbe az országokba az utazást nem korlátozzák, ez alól csak Románia kivétel.


Olaszországban sok az oltatlan gyerek

Olaszországban az év eleje óta már csaknem annyi kanyarós megbetegedést jegyeztek fel, mint tavaly egész évben – jelentette be az olasz egészségügyi minisztérium. A betegek többsége tizenöt és harminckilenc év közötti, az esetek nagy részét Torino, Róma, Milánó és Firenze régiójában jegyezték fel. Az egészségügyi minisztérium szerint a betegség azok között terjed, akik nincsenek beoltva a vírus ellen. A tárca rámutatott: egyre növekszik azoknak a szülőknek a száma, akik nem hajlandók beoltatni a gyermekeiket, annak ellenére, hogy tudományos bizonyítékok támasztják alá a védőoltások hatékonyságát. A kanyaró elleni oltás Olaszországban ingyenes, de nem kötelező. (MOA)