Bogár LászlóGlobesity

Az elhízottság, bár látszólag a fizikai testet sújtja, alapvetően a lélek betegsége. Az evés a biztonság hamis illúzióját nyújtja

Bogár László – 2017.03.16. 02:43 –

A címben szereplő fogalom angol szójáték, a globe és az obesity szavakból összerakva. A globe szó gömbölyűséget, illetve a földgömböt, tehát az egész világot, a „globálist” jelenti, az obesity pedig az elhízottságra utal. A két fogalom első szójátékszerű összekapcsolására egy WHO-jelentésben került sor 2011-ben, s az elemzés ezzel is nyomatékosítani próbálta, hogy nemcsak egyszerűen világméretű problémáról van szó, hanem hogy ez lehet az előttünk álló, egyébként is módfelett kalandosnak ígérkező évszázad egyik lefenyegetőbb kihívása.

Mielőtt néhány alapvető összefüggéssel szembesülnénk, illetve megvizsgálnánk az okok mélyszerkezetét, mintegy hangulati bevezetőként, íme, egy keserűen önironikus szállóige, miszerint a telefonjaink egyre okosabbak és vékonyabbak, mi emberek viszont egyre butábbak és kövérebbek leszünk. A mondás mélyértelmű üzenete világosan jelzi, hogy az emberi világ egyre képtelenebb irányokba fordul, és a kizökkent idő helyretolásához – Hamlettel szólva –, igen alaposan végig kellene gondolnunk, hogy vajon valóban a „jó gazda gondosságával” gazdálkodunk-e a felelősségünkre bízott világgal s benne saját magunkkal. Mert valójában erről van szó! Noha gazdálkodáson csak a szűkebb értelemben vett anyagi javakkal való gazdálkodást szoktuk érteni, amivel a közgazdaságtannak kellene foglalkoznia, de az emberi gazdálkodás világa összehasonlíthatatlanul mélyebb kérdéseket vet fel, mint amivel az uralkodó közgazdaságtan ma már elfogadhatatlanul szűk öndefiníciója alapján foglalkozni kíván.

Gazdálkodunk például a saját testünkkel-lelkünkkel is, sőt valójában ez az emberi gazdálkodás legmélyebb talapzata. „Ép testben ép lélek” tartja a mondás, és valóban, ha a test és lélek harmonikus összehangolása adná egy adott emberi közösség komplex „létgazdálkodási” folyamatainak alapját, akkor talán élhetőbb hely is lehetne a világ. Ám ma nem az adja, sőt nagyon nem az adja. De vajon miért nem?

Minden élőlény életét három elementáris hajtóerő irányítja, mégpedig az életfenntartásért, a fajfenntartásért és az élettérért való küzdelem. Ez a hétköznapok során a táplálkozás, a szex, a hatalom fogalmaival írható le. Érthető tehát, hogy ezen elemi energiák állandóan magas szintű késztetésének elérése érdekében az agyunk gyönyörérző központjai alapvetően a táplálkozáshoz és a szexhez kapcsolódnak. E gyönyörérző központjaink „bemadzagolása” már csecsemőkorunkban elkezdődik, hisz a nyugalom, a biztonság, a befogadó szeretet és a táplálkozás gyönyörűségét egyszerre éljük át. Később aztán azt is megtanulja minden élőlény, hogy a táplálkozás egyben a társadalmi hierarchiát is pontosan kirajzolja, hiszen minél előkelőbb pozíciót foglal el valaki, annál jobb esélyei nyílnak a táplálkozás gyönyöreinek átélésére. És végül, de nem utolsósorban az is bevésődik, hogy a nagy testű egyed védettsége és így biztonsága is sokkal nagyobb.

Szóval, akárhogy is nézzük, igen-igen mélyre nyúló evolúciós gyökerei vannak a táplálkozás szociokulturális építményének, így ahhoz, hogy az emberiség által átélt igen súlyos helyzetet megértsük, és megoldását megtaláljuk, nagyon mélyre kell hatolnunk. Hogy érzékeljük, mennyire súlyos a helyzet, lássunk néhány idevágó adatot. Ma a világ felnőtt népességének csaknem negyven százaléka már túlsúlyos, és ez az arány egyre gyorsuló ütemben fokozódik. A túlsúlyossággal küzdő, ma csaknem kétmilliárd ember a világ egészségügyi rendszerei számára már most is óriási feladatot generál, de a 21. század második felében valószínűleg ez lesz a legnagyobb kihívás.

A költségek most még csak százmilliárd dollárokban mérhetők, de rövidesen inkább az ezermilliárd dolláros szint látszik egyre valószínűbbnek. Az olyan kifejezések, mint a macdonaldizáció vagy még inkább a coca-colonializáció, vagy éppen a homo sapiens helyett a mohó sapiens fogalmának a kialakulása jól jelzi, hogy a globalitás létszerveződési módja a legfőbb és legmélyebb oka a rohamosan romló helyzetnek.
Az autó és a televízió önmagában is, mondhatni „automatikusan” fokozta, fokozza az elhízottság arányát. A globális élelmiszer-hatalmi hálózatok korlátlan és ellenőrizetlen befolyása az emberiség táplálkozási szokásai felett szintén döntő fontosságú tényező. A világon előállított élelmiszerek legalább egytizede valójában már gyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak számít, de vidáman elfogyasztjuk, és ami a lényeg, kifizetjük az árát.

Az elhízottság, bár látszólag a fizikai testet sújtja, alapvetően a lélek betegsége. A globális szép új világban önmagát reménytelenül elveszni érző léleké. Az evés megnyugtat, a védettség, a biztonság illúzióját nyújtja, és ami a lényeg, „jutalmazza” az agy gyönyörérző központjait. Méghozzá könnyen, gyorsan és olcsón, relatíve sokkal olcsóbban, mint bármely más drog. És míg a két másik hajtóerő, a szex és hatalom, elemi ösztönei eleve társas viszonyt, interakciót feltételeznek, a táplálkozás egyedül is élvezetes lehet, így a magányos atomizált tömegegyén számára is mindig azonnal elérhető.

A globális tudatipari művek gigantikus reklámgépezete pedig mindent meg is tesz azért, hogy az legyen.
A világ legelhízottabb nemzete most már hosszú idő óta az Egyesült Államok, Európában pedig Nagy-Britannia, ám Magyarország is többnyire „dobogós” helyen állt az elmúlt évek során földrészünkön. A veszélyt már szerencsére érzékeli a világ, de hogy cselekedni is képes lesz-e, azt még senki nem tudja megmondani. Pedig mindennél fontosabb lenne a pontos tudás erről a globális kihívásról.