A mesegyűjtést vette górcső alá az MTA kutatója

Lázin Miklós András – 2017.02.28. 02:47 –

Feldolgozni a magyar népmesék gyűjtésének, átalakításának és kiadásának történetét az 1840-es évek végétől az 1870-es évek elejéig – ez volt a célja Domokos Mariann-nak, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet fiatal kutatói ösztöndíjasának, akinek könyv alakban is megjelent tanulmányát a közelmúltban Akadémiai Ifjúsági Díjjal ismerte el az MTA.

Mint az Akadémia honlapján olvasható, a könyv minden fejezetében olyan témákat és szempontokat kívánt felvetni, amelyek feltűnően hiányoznak a folklorisztikai áttekintésekből és elemzésekből. Ilyen új szempontot jelenthet például az alapvetően nem szerzőhöz kötött textusokkal és instabil szövegfogalommal (azaz variánsokkal) dolgozó folklorisztikai filológia számára a mesék írásbeli hagyományozódásának vizsgálata. Az ennek a jegyében készülő feldolgozások nagyban segítenék a 19. századi magyar meseszövegek vándorlástörténetének, a szóbeliség mellett élő másfajta, az írásbeliségben történő szöveghagyományozódás működési mechanizmusának megértését. Domokos Mariann az mta.hu-nak adott interjújában elmondta, a következő esztendőkben a nyomtatott írásbeliség és a 19. századi magyar mesekincs kölcsönhatásainak különböző aspektusait szeretné alaposabban megvizsgálni. A népmese a magyar népköltészetben az egyik legnagyobb, szóbeli prózaepikus műfajcsoport. Több műfajt foglal magában, például az állatmesét vagy az egyik legfontosabbat, a tündérmesét, amely ember- vagy természetfeletti erejű hősök csodás történetét meséli el.