A rendvédelmi pálya fontos pillérei

A migránsválság lehetőséget adott a hazaszeretet erősítésére, az egészséges hazafiság fókuszba emelésére a pályaválasztás során

Lázin Miklós András – 2017.02.17. 02:12 –

A pályaválasztás négy pilléren nyugszik, ebből kettő általában könnyen „kipipálható”, a fennmaradók már nem annyira – mondta a lapunknak adott interjúban Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus.

Limpár Imre 20170217Limpár Imre: A hazaszeretet nem lózung a honvédelemben (Fotó: MH)

– Jó ötlet iskolákban, fegyvereket kipakolva toborozni?

– Nem vitatva, hogy az eszközök látványa és érintése vonzó, a hírverést, a honvédség vagy a rendőrség népszerűsítését mégis másként csinálnám. Az élő szó ugyanis többet nyom a latban a tárgyaknál. Természetesen tisztában vagyok azzal, egy-egy toborzón, bemutatón odaadó egyenruhások vannak jelen, akik képesek a hozzájuk intézett felvetésekre tárgyszerűen felelni, ám a hiba ott van, hogy a fiatalok éppen azokra a kérdésekre nem kapnak választ, amelyeket információ hiányában fel sem tudnak tenni.

– Ha nem tud valamiről, miként kérdezzen róla?

– A toborzó elővezethet olyan témákat, amelyekre a fiatal álmában sem gondol. A honvédség nem csak lövészekből, orvosokból, tankosokból és pilótákból áll, számos olyan szakma is koncentrálódik benne, amely a polgári életet is lefedi. Egyetlen fiataltól sem lehet elvárni, hogy pályaválasztása előtt a teljes vertikumról tájékozódjon, de aki a toborzást végzi az egyénnel beszélve, annak érdeklődését kiderítve kínálhat olyan szakmát, amely egy fiatalhoz passzol.

– Nyilván nem lehet minden szakma képviselőjét elvinni egy toborzóra.

– A pályaválasztás négy pilléren nyugszik. Az első, amikor a fiatal felméri a képességeit, és valami mellett leteszi a garast. A második az érdeklődés. Eddig nincsen probléma, a gondok a következő lépcsőfoknál keletkeznek. A harmadik elem az, milyen életstílust képzel magának az egyén, mennyire bírja a szürke hétköznapokat. A katonalét nem kizárólag afganisztáni kiküldetésekből és terepi gyakorlatokból áll, laktanyai órákból több van. Ez már keményebb dió, pláne, ha nincsenek kellő információk, esetleg nem érkeznek értékelhető válaszok.

– És a negyedik?

– Az a munkaerőpiac, azaz a fizetés.

– E téren azért komoly változásokat láthattunk az elmúlt években…

– Más a valóság, és más az igény. Egy 2013-as felmérés a diplomások esetében kereken százezer forintos különbséget tapasztalt a remélt és az elérhető bérezés között. Ez azt jelzi, egy korosztálynak rossz a realitásérzéke. A jó fizetés persze csodákat tesz, ám önmagában azért az sem biztosíték az előrejutásra. Összegezve elmondható, az első két pillér általában könnyedén kipipálható, ám a fennmaradó kettő már jóval nehezebben.

– A fizetés is relatív, például egy szegény vidéken sok az, ami a fővárosban közepes.

– Kérdés, a szegényebb országrészekben mennyire népszerűek a rendvédelmi szakmák. Tudtommal a Magyar Honvédség e téren jól teljesít, a rendőrségről viszont nincsenek adataim.

– Az egyéni példaadás mennyire számít?

– Nagyon fontos. Ha akad a családban, a rokonságban katona, rendőr, s ő kedvezően nyilatkozik a testületről, akkor az jelentős mértékben képes segíteni a pályaválasztást. Mindez fordítva is áll, ha valaki leszólja a szakmáját, az kevéssé tesz jót az ügynek. Nem lehet elvitatni a sajtó szerepét sem. Egy-egy pozitív esemény bemutatása, az egészséges hazafiság fókuszba emelése rengeteget ér. A migránsválság például konkrét lehetőséget adott a hazaszeretet kimutatására.

– A szörnyűségek, mint a tavalyi tűzszerész-tragédia, negatívan hatnak?

– Az, hogy valaki szó szerint az életét kockáztatja mások testi épségéért, nem lehet rossz üzenet akkor sem, ha katasztrófa történik.

– A szülők efféle helyzetekben nem kezdik félteni a gyerekeiket?

– A tragédiák nem mindennaposak. Vegyük példának a rendőrséget. Amerikában szinte naponta lőnek le egyenruhást, nálunk ez nem jellemző. A kockázat még elviselhető. Persze, ha óránként közölnének gyászjelentéseket a lapok, más lenne a kép.

– A rend iránt megnőtt az igény?

– Ha a szülőket és az idősebb korosztályokat nézzük, akkor igen, míg ha a fiatalokat, akkor kevésbé. Egy-egy terület képviselői, ha a saját munkájukat kell értékelni, szemlélni, óhatatlanul vakfoltosan látnak. Emögött nem rosszindulat vagy szakmai gőg lappang, pusztán arról van szó, hogy hajlamosak a hozzájuk befutó részinformációkat az egészre kivetíteni. Ha egy katonai iskola igazgatója sok levelet kap, az nem egyenlő azzal, hogy minden szülő oda szeretné íratni a csemetéjét. Az viszont valós, hogy a mai apák – akik közül még sokan szolgáltak sorkatonaként – hiányolják a rendet és a fegyelmet tartó intézményt.

– Mennyi idő lehet annak az üzenetnek az átadása, hogy ez már egy másik honvédség, rendőrség?

– A hazaszeretet nem lózung, ám ahhoz, hogy ezt a fiatal megértse, nagyon sok időnek kell eltelnie. Tizen-ötöt bátran, de akár harminc esztendőt is számolhatunk rá. w