Őry MariannKét Amerika

Álláspont. Az amerikai demokráciát most éppen elég sokan féltik, van, aki Trumptól, mások pedig – mint fent – magától az államtól

Őry Mariann – 2017.02.16. 03:05 –

„Kedves ellenállás – ugyanazon az oldalon álltok, mint a mélyállam, ami dzsihadistákat fegyverez, és húsdarálóba tesz gyerekeket” – írta a Twitteren az alternatív sajtóból ismert Paul Joseph Watson azoknak, akik ünnepelték Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn menesztését. Flynn alig egy hónap után azért mondott le, mert fény derült rá, hogy félrevezette Mike Pence alelnököt és másokat is a Fehér Házban arról, hogy miről beszélt pontosan az orosz nagykövettel Trump beiktatása előtt.

Az amerikai sajtó azon szegletében, amelyet nem a Trump-ellenes hisztéria ural, már nem az a téma, hogy kivel és miről beszélt Flynn, hanem az, hogy mire utal a távozása. Damon Linker a The Weekben rámutatott, Flynn esete nem az amerikai demokratikus intézmények kitartását, hanem összeomlását mutatja. „Flynn távozása egy puha puccs volt, vagy politikai merénylet, amit névtelen hírszerzési bürokraták terveztek meg. Az eredmény üdvözlendő lehet, de nem így kellene működnie egy liberális demokráciának” – figyelmeztetett. Linker jól látja: a nem-megválasztott hírszerzési elemzők az elnöknek dolgoznak, nem pedig fordítva. Nagyon sokan vannak viszont Trump kritikusai között olyanok, akiket a legkevésbé sem érdekel, hogy ezek az ügynökök különösen érzékeny információkat szivárogtattak ki a sajtónak, hiszen elégedettek a Trumpot ért újabb csapással. Flynn (vélt) bűneit, most nem firtatnám. Trump tanácsadójaként, a jelek szerint, valószínűleg megígérte az orosz nagykövetnek, hogy véget vetnek a szankcióknak. Önmagában ez a törekvés helyes, ezt Európában nagyon jól tudjuk, hiszen az oly sokszor becsődölt szankciós politika ebben az esetben is azt okozta, hogy az oroszoknak kicsit fájt, de nagyon azért nem, mi viszont küszködünk. De a lényeg most amúgy is az, hogy ha valóban kifogásolható is az ügy, amiben lépés történt, azt a lépést a nem megválasztott, nem elszámoltatható hírszerzők tették meg, névtelenül szivárogtattak ki információkat a sajtónak az elnök tanácsadójáról. „A valódi sztori itt az, hogy jöhet ennyi illegális kiszivárogtatás Washingtonból? Akkor is ez lesz, amikor például Észak-Koreával kapcsolatban kötök megállapodást?” – tette fel a kérdést a Twitteren Trump.

A felvetés – ha támadták is érte – jogos. Nem a mélyállam szerepe célkeresztet tenni az elnök egyik emberére, és kiszivárogtatni olyan információkat, amelyeket minimum kifogásolható módon szereztek meg. Ha a demokratikusan megválasztott elnök egyik tanácsadóját valamilyen vád éri, a kongresszus demokratikusan megválasztott tagjainak feladata, hogy nyilvános vizsgálatot kezdeményezzenek. Ismét visszatérve Linker gondolatmenetéhez: mi van akkor, ha a kongresszus mindkét házát az elnök mögött adó párt uralja, és nem akar belemenni egy ilyen ügybe? Abban kell talán reménykedniük az amerikaiaknak, hogy a mélyállam magához ragadja a kezdeményezést, és kicsinálja a megvádolt tanácsadót? Linker szerint egyértelműen nem. Egy liberális demokráciában ugyanis az, hogy valami hogyan történik, legalább annyira fontos, mint az, hogy mi történik. Fontosak a szabályos eljárások, az elszámoltathatóság. Linker szerint Trump Fehér Háza kaotikus és diszfunkcionális, megterheli az egész rendszert, de a válasz rá nem egy szabotázsakció vagy a tömeges megfigyeléssel visszaélő névtelen ügynökök dezinformációs kampánya. Akik ünneplik, hogy a mélyállam megtorpedózta Flynnt, lényegében azt mondják, hogy egy totalitárius rendőrállam teljesen rendben van, amíg segít megbuktatni Trumpot.

Jól látjuk, két amerikai kormány van: egy megválasztott és egy meg nem választott, ezek pedig egymással harcolnak. Iszonyatos erőket vetettek be azért, hogy Trumpot ne válasszák meg, a média feladta ellenőrző szerepét, és szügyig beleállt a politikacsinálásba.

Le is járatta magát, ahogy az várható volt.

Az amerikai demokráciát most éppen elég sokan féltik, van, aki Trumptól, mások pedig – mint fent – magától az államtól. Ez már önmagában szórakoztató, még ha az amerikai belpolitikát most a távolság dacára sem szemlélhetjük úgy, mintha a moziban néznénk egy politikai thrillert, aminek a végén megnyugszunk, hogy minden oké. Mert ugye azokból a filmekből mindig az derül ki, hogy bármilyen tisztségviselő, akár még az elnök is lehet rossz, de a rendszer mindig jó, mindig megmenti önmagát. Vajon most ez történik? Helyes-e a szabotázs, ha jó a cél? Egyáltalán jó a cél? Nem pedig a rendszer rossz? Kínos kérdések. Egy valami azonban biztos: akik most állva tapsolnak annak, hogy a mélyállam ügynökei kicsinálták Flynnt, ugyanazok, akik hisztérikusan aggódtak és aggódnak a magyar jogállamért, a fékek és ellensúlyok rendszeréért és a szólásszabadságért. Kései elégtételnek nem rossz.