Faggyas SándorPacta sunt servanda

Szükséges megőriznünk Európa értékeihez, keresztény gyökereinkhez és vallási szabadsághoz való kapcsolatainkat

Faggyas Sándor – 2017.01.12. 01:52 –

Az elmúlt héten új, nem valami szép, nem is igazán helytálló fogalom jelent meg járványként a honi médiában: extrém hideg. A valóban szokatlan, ha nem is egészen rendkívüli, még kevésbé „szélsőséges” vagy „végletes” hideg idő és az ellene folyó mindennapi küzdelem áll napok óta a híradások élén Európa legnagyobb részén. Mintha elfelejtettük volna, hogy télen hideg van, hó is szokott esni, a tavak – sőt olykor a folyók is – befagynak. Bár sokan sokat beszélnek a klímaváltozásról, glóbuszunk felmelegedéséről, a mostani nagy hideg egyeseket talán arra is ráébreszt, hogy a következő évtizedekben várható időjárásról – csekély tudásunk miatt – nem célszerű határozott, sommás jóslatokat világgá kürtölni. Annál inkább sem, mert egy új jégkorszak eljövetele éppúgy benne van a pakliban, mint a légkör és az óceánok veszélyes felmelegedése.

Bár csak lassan enged szorításából a tél, január harmadik hetében azonban már aligha a hideg elleni harc lesz a fő téma. Sokkal inkább a nyugati világ két fontos politikai eseménye, amelyekkel kapcsolatban több politikus és médiamunkás már hidegháborút vizionál. Ugyanis jövő pénteken iktatják be hivatalába az új amerikai elnököt, s érthető módon az egész világ arra kíváncsi, hogy a novemberben – a píszí várakozás és a legtöbb felmérés, előrejelzés ellenére – megválasztott Donald Trump január 20. után milyen irányú és mekkora léptékű változásokat indít el az amerikai és a nemzetközi politikában, a világgazdaságban, a globális és regionális válságok kezelésében. Ha nem is tűnik ekkora jelentőségűnek, nekünk, európai polgároknak egyáltalán nem közömbös az sem, hogy három nappal korábban mi történik az Európai Parlamentben. Ugyanis a jövő kedden választják meg az unió egyetlen, az európai polgárok által választott testületének új elnökét.

Ez a választás normális esetben nem érdemelne különösebb figyelmet. Nem azért, mintha nem volna fontos, akár pozitív, akár negatív értelemben befolyásos pozíció az Európai Parlament elnöki tisztsége – nagyon is az, gondoljunk csak a német szociáldemokrata Martin Schulz e tisztségben az elmúlt két és fél évben elkövetett baklövéseire, mulasztásaira, arrogáns és pimasz, egyes nemzetállami kormányokat lekezelő és leszóló megnyilvánulásaira. Akkor, amikor az egész schengeni övezet déli határát egyes egyedül a magyar kormány védte ténylegesen – nem szavakban – a tömeges, illegális migráció Európára zúduló veszélyes áradatával szemben, amikor az Európai Parlament – az Európai Bizottsággal egyetemben – az égvilágon semmit nem tett az európai polgárok biztonságának és méltóságának védelmében, akkor Martin Schulznak volt képe kioktatni Magyarország miniszterelnökét: „Nem a közösségi intézmények, nem az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság kudarcáról van szó, hanem a nemzeti kormányok kudarcáról, mint például a magyar kormány, amelyek nem tudnak, és részben nem akarnak részt venni az európai szolidaritásban”.

Az Európát fenyegető legfőbb veszély az európai polgárok egyre nagyobb többsége szerint – ezt már minden közvélemény-kutatás és felmérés egyértelműen bizonyítja – a tömeges, illegális, kaotikus, egyre több halálos áldozattal járó migráció.

Az európai polgárok többsége szerint a bevándorlási hullám növeli a terrorizmus kockázatát, a bűncselekmények számát és veszélyes az érintett országok kulturális identitására vonatkozóan. Ezeket a felméréseket természetesen az Európai Bizottság és az Európai Parlament vezetői, Jean-Claude Juncker és Martin Schulz is ismeri, ennek ellenére mind a mai napig támogatják a bevándorlást, és sürgetik az Ázsiából és Afrikából illegálisan Európába érkezett – nagyrészt ismeretlen személyazonosságú és szándékú – migránsoknak az uniós tagállamokba történő kötelező szétosztását, betelepítését – még azokba az országokba is, ahol a lakosság többsége nyilvánvalóan nem kívánja befogadni őket. Vagyis az EU két legfőbb intézményének vezetői – miközben európai szolidaritásról és összefogásról szónokolnak – egyszerre Európa- és demokráciaellenesek. Minden nap, amit vezetői posztjukon töltenek, óriási kockázatot és kárt okoz Európának és polgárainak.

Éppen ideje volt hát, hogy Martin Schulz távozzon az EP elnöki székéből, ahová egyébként a 2014-es európai parlamenti választások után a két legnagyobb frakció, az Európai Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S & D) megállapodása – amelyhez a liberálisok (ALDE) frakciója is csatlakozott – alapján került. Eszerint az ötéves ciklus első felében a szociáldemokratákat, a másodikban pedig a néppártot illeti meg az EP elnöki tisztsége. Miután 2014 júniusa óta eltelt két és fél év, lejárt Schulz elnöki megbízatása, és ő nemrég be is jelentette, hogy januárban távozik az uniós képviselő-testületből. A 2014-es megállapodás értelmében a néppárt EP-frakciója egy hónappal ezelőtt az olasz kereszténydemokrata Antonio Tajanit jelölte az uniós parlament elnöki tisztségére. Ezután azonban a szociáldemokraták, majd a liberálisok is felrúgták az egyezséget, és az előbbiek a szintén olasz Gianni Pittellát, az utóbbiak a belga Guy Verhofstadtot jelölték elnöknek. A nagyszájú, másokat primitíven bíráló és kioktató belga azt hiszi, hogyha a két legnagyobb frakció nem támogatja a másik elnökjelöltjét, akkor ő lehet a „mérleg nyelve”, illetve a „hídépítő”, aki úgymond megmenti Európát – nem, nem az illegális ázsiai és afrikai migránsok áradatától, hanem „a nacionalizmus és a populizmus fenyegetésétől”. Köztük attól a Tajanitól, aki nemrég úgy nyilatkozott egy interjúban: „Mindenekfölött szükséges megőriznünk és erősítenünk az Európa alapvető értékeihez, a mi ősi kultúránkhoz, keresztény gyökereinkhez és vallási szabadsághoz való kapcsolatainkat.”

Hogy mi lesz a jövő keddi elnökválasztás eredménye az Európai Parlamentben, nehéz megjósolni, ráadásul az említett három politikus mellett még két másik elnökjelölt is ringbe száll. Két hete a néppárt jelöltje, a Forza Italia EP-képviselője, Antonio Tajani a Magyar Hírlapnak adott interjúban azt mondta, elvárja a szociáldemokratáktól a 2014-ben kötött megállapodás betartását, mert „tiszteletben kell tartani az európai polgárok döntését. Pacta sunt servanda: ezt tanultam édesanyámtól, a megállapodásokat tiszteletben kell tartani”.

Újra és újra ki kell mondanunk: a legnagyobb baj ma az, hogy a magát európainak nevező gazdasági és politikai unió szocialista és liberális vezetői egyre inkább elszakadnak, eltávolodnak Európa szellemi, erkölcsi és kulturális gyökereitől. És saját hatalmi érdekeiket mindenek fölé helyezve már az általuk aláírt megállapodásokat sem tartják be, hanem betartanak az igazi európaiaknak és demokratáknak. Ezért bár a téli hideg előbb-utóbb megadja magát, sajnos készülhetünk rá, hogy a politikai hidegháború Európában még csak most kezdődik.