Moszkva Trumpról is gyűjthetett adatokat

A CIA és az NSA brit hírszerzőkre hivatkozik

MH/MTI – 2017.01.11. 07:14 –

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a kormányalakítással van elfoglalva, mindeközben azonban lehetséges, hogy  Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi lehetnek vele kapcsolatban – írja a CNN. Trump Twitteren cáfolta a híreket. 

Robert Kennedy fia vizsgálja majd az amerikai oltásügyi rendszert
Ifjabb Robert F. Kennedy feladata az lesz, hogy irányítsa a Trump kérésére létrehozott bizottság munkáját. A bizottság a gyermekkori oltások és az autizmus közötti esetleges összefüggéseket vizsgálja majd. "A megválasztott elnöknek, Donald Trumpnak van némi kétsége a jelenlegi oltási politikát illetően és kérdéseket is megfogalmazott ezzel kapcsolatban" - nyilatkozta a megbízatás elfogadása után a New York-i Trump-toronyban ifjabb Robert Kennedy, aki maga is összefüggéseket feltételez a mind gyakrabban diagnosztizált autizmus és a germekkori oltások között. Kennedy szerint ugyanis a korábbi évtizedektől eltérő adalékanyagokat használnak az oltásoknál és ez adhat okot a gyanúra.     Kennedy ugyanakkor leszögezte, hogy mind ő, mind pedig Donald Trump híve az oltásoknak, de mindketten meggyőződéssel vallják, hogy a vakcináknak a lehető legbiztonságosabbaknak kell lenniük. Az új bizottságnak feladata lesz az is, hogy a tudományosság sérthetetlenségét is felügyelje.

Peszkov: Ez az egész egy kacsa"Politikai boszorkányüldözés"
A Buzzfeed által nyilvánosságra hozott brit titkosszolgálati jelentés Donald Trump szerint egy "politikai boszorkányüldözés része". A lap szerint a jelentésben számos tárgyi tévedés található, a nyilvánosságra hozását pedig az "újságírói etika súlyos megsértésének" bélyegezte. Donald Trump Twitter-oldalán hozzátette: bár a jelentés prágai cselekedeteiről is beszámol, soha életében nem járt a cseh fővárosban.

Dmitrij Peszkov szerint Moszkvának nincsenek kompromittáló anyagai sem Trumpról, sem Clintonról. "Ez abszolút kacsa, abszolút kitaláció, abszolút nonszensz. A Kreml nem foglalkozik kompromittáló anyagok gyűjtésével" – mondta. "Az ilyesmit ponyvaregénynek nevezik" – mondta a Kreml szóvivője.

Trump szóvivője visszautasította a Trump-ellenes vádakat
Határozottan visszautasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök szóvivője, Sean Spicer szerdán a Buzzfeed című hírportálon ismertetett állítólagos hírszerzési jelentésben foglalt Trump-ellenes vádakat. Sean Spicer a megválasztott elnök washingtoni sajtóérkezletének kezdetén kijelentette: a portálon megjelent 35 oldalas összeállítás minden alapot nélkülöz. Spicer azt hangoztatta, hogy a portál baloldali, a választási kampányban végig élesen Trump-ellenes volt, s még a The New York Times című lap is elutasította a portál hitelességét, a vádak megalapozottságát. A szóvivő az összeállítást felelőtlennek és felháborítónak nevezte, elutasította, hogy valódi hírszerzési információkon alapulna, s leszögezte: szomorú kísérlet ez arra, hogy egyes sajtóorgánumok még több kattintást könyvelhessenek el internetes oldalaikon. Spicer egyes amerikai médiumok tevékenységét politikai boszorkányüldözésnek minősítette, és szégyenletesnek nevezte.

James Clapper, az országos hírszerzés igazgatója, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója és James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője állítólag pénteken tájékoztatta Trumpot az állítólagos orosz beavatkozásról az amerikai elnökválasztási folyamatba.

A CNN keddi közlése szerint a hírszerző apparátus jelentéséhez egy kétoldalas jegyzetet is csatoltak, amely egy - amerikai tisztviselők szerint megbízható - volt brit hírszerző 35 oldalas jelentésének a kivonata. A CNN szerint az 1990-es években Oroszországban tevékenykedő volt brit hírszerzőt Trump ellenfelei bízták meg azzal, hogy gyűjtsön kompromittáló adatokat a New York-i milliárdosról.
Források szerint az amerikai hírszerzés vezetői azért mutatták be a kétoldalas kivonatot Trumpnak, hogy ismertessék vele, milyen állításokat terjesztettek róla mások az amerikai hírszerzési, törvényhozási és egyéb kormányzati körökben.
A kétoldalas összegzés előterjesztésének másik célja pedig az volt, hogy demonstrálják: Moszkva a demokratákra és republikánusokra nézve is potenciálisan ártalmas adatokhoz jutott, de csak a Hillary Clintonnak és a Demokrata Pártnak ártóakat tette közzé - közölte a CNN.
A hírtelevízió tisztviselőkre hivatkozva hozzátette: a kivonat alátámasztja azt, hogy Moszkva Clinton lejáratásával Trump esélyeit igyekezett növelni az elnökválasztáson.
A kétoldalas összegzés emellett olyan állításokat is tartalmaz, hogy a kampányban Trump emberei folyamatos kapcsolatban álltak közvetítőkön keresztül az orosz kormánnyal - állította két nemzetbiztonsági tisztviselő a CNN-nek.
Az hírtelevízió jelentését követően több amerikai hírportál is közzétett egy 35 oldalas jegyzetet, amely állítólag a CNN által említett jelentés anyagát tartalmazza.
A jelentéssorozatban közölték azt is, hogy az orosz kormány már több mint öt éve támogatásban részesítette Trumpot, a megválasztott elnök belső körét folyamatosan, ellenfeleit hátrányba hozó információkkal látta el a Kreml. A jelentés emellett azt is állítja, hogy a Trump-kampánycsapat együttműködött az orosz hatóságokkal annak érdekében, hogy Hillary Clinton elveszítse az elnökválasztást. A dokumentum szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nemcsak utálja, de féli is Clintont.
Az együttműködést Trump és a Kreml között Paul Manafort volt kampánymenedzser ápolta, és mások mellett Carter Page külügyi tanácsadót használta közvetítőnek.
A Trumpot kompromittáló személyes információk az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) birtokában vannak. A jelentés szerint Trump perverz szexuális aktusokban vett részt Moszkvában, amit a FSZB megfigyelt. A dokumentum állítása szerint a megválasztott amerikai elnök Szentpéterváron szexpartikban is részt vett, de a szemtanúkat "elhallgattatták".
A 35 oldalas jelentéssorozat első részei tavaly nyári keletkezésűek. Az amerikai hírszerzés azóta ellenőrizte a jelentéseket készítő, jelenleg információgyűjtő céget vezető britet, akit forrásaival együtt elég hitelesnek ítélt ahhoz, hogy egyes állításait Trump elé terjesszék - közölte a CNN.
Donald Trump a tőle megszokott módon, a Twitteren reagált a hírre. "HAMIS HÍREK - EGY TOTÁLIS POLITIKAI BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS" - írta bejegyzésében.
A megválasztott elnök átmenetért felelős csapata egyelőre nem kommentálta a CNN jelentését.
A CNN nem tudta megerősíteni, hogy a kivonatot megvitatták Trump és a hírszerzési vezetők találkozóján. Az AP amerikai hírügynökségnek egy amerikai tisztviselő azonban azt mondta, hogy a kétoldalas jegyzetet bemutatták Trumpnak.
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó két amerikai tisztviselő közölte: a kivonatban szereplő állítások "egyelőre nem alátámasztottak", az FBI és más amerikai ügynökségek még vizsgálják hitelességüket és pontosságukat. Az egyik tisztviselő hozzáfűzte, hogy a brit ex-hírszerző egyes jelentései hibásnak bizonyultak.
A brit hírszerző jelentései az FBI-hoz is eljutottak tavaly nyáron, s bár eleinte komolyan vette az információkat, a nyomozó hatóság nem tett érdemi lépéseket. A brit forrás nagyjából három héttel a novemberi elnökválasztás előtt megszakította kapcsolatát az FBI-jal - közölték a Reutersnek nyilatkozó tisztviselők.
Az FBI a kampány során vizsgálta az úgynevezett Clinton-emailek, valamint a Clinton Alapítvány körül felmerült kérdéseket, Comey pedig csupán napokkal a november 8-i elnökválasztás előtt bejelentette: az FBI újraindította korábban lezárt nyomozását az elektronikus levelek ügyében.

"Semmi közöm Oroszországhoz. Se üzlet, se hitel, se semmi" - szögezte le Trump a Twitteren, kijelentve, hogy Oroszország sosem próbált befolyást gyakorolni rá. A megválasztott elnök azzal vádolta meg a hírszerzési ügynökségeket, hogy beiktatása előtt még egy utolsó támadást próbálnak ellene intézni ilyen hírek terjesztésével. "Hol élünk, a náci Németországban?" - méltatlankodott Trump a Twitteren. Trump hozzátette: Oroszország is megmondta, hogy a politikai ellenfelek által fizetett ellenőrizetlen jelentés totális kitaláció, teljesen nonszensz. Reince Priebus, Trump leendő kabinetfőnöke az NBC hírcsatorna Today című műsorában szerdán kijelentette: soha nem történt meg az az "obszcén mocsok", amellyel az előző nap közzétett, meg nem erősített hitelességű hírszerzési feljegyzésekben vádolják Trumpot. Priebus, aki jelenleg a Republikánus Párt elnöke, azt mondta: felvetette Trumpnak a Buzzfeed által közzétett dokumentumok ügyét, és a megválasztott elnök szerint "totális mocsokról" van szó. A Penthouse című férfimagazin közben a Twitteren felajánlotta: egymillió dollárt ad az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) birtokában lévő felvételekért, amelyeken állítólag Donald Trump látható vagy hallható kompromittáló helyzetekben. Trump néhány óra múlva tartja meg a megválasztása óta első sajtóértekezletét a New York-i Trump Towerben, ahol nyilvánvalóan az újságírók is felteszik majd neki az állítólagos hírszerzési jelentés állításaival kapcsolatos kérdéseiket.

Az állítólagos jelentés részletei

Az amerikai titkosszolgálatok szerint hamis a kommentár, a jelentés forrásai sem tűnnek hitelesnek 
Kellyanne Conway, a megválsztott elnök főtanácsadója az NBC tévé Late Night műsorában azt mondta, hogy a titkosszolgálatok nem tudtak a Donald Trumppal kapcsolatos, állítólagosan titkosszolgálati forrásból származó jelentésről. A főtanácsadó bírálta a jegyzetről szóló sajtójelentéseket, megkérdőjelezte a források hitelességét. Conway azt hangoztatta, hogy Trumpnak nincs tudomása az amerikai titkosszolgálati jelentéshez mellékelt jegyzetről. Az interneten ugyanakkor olvasható jegyzetekről azt mondta, hogy abban "nem nevezték meg a forrásokat. Mindegyik névtelen, névtelenek a források a történetben, amely kezdetben egy orosz nyomozóra épül". A CNN szerint az anyag szerzőjeként feltüntetett volt brit hírszerzőt Trump ellenfelei bízták meg azzal, hogy gyűjtsön kompromittáló adatokat a New York-i milliárdosról.

Az iratot elsőként közlő Buzzfeed hírportál felhívja a figyelmet, hogy az állítások hitelessége nem ellenőrzött.

A jelentés fejlécén a "BIZALMAS/ÉRZÉKENY FORRÁS" felirat szerepel, több hónap alatt készített feljegyzések gyűjteménye, és azt állítja, hogy az orosz kormányzat öt éve készíti fel és támogatja Donald Trumpot, s ennek Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott célja, hogy megossza a nyugati szövetségeseket.

A jelentést állítólag egy magát volt brit hírszerzőként azonosító ügynök állította össze, s az áll benne: Trump elutasított több, "mézesmadzagnak" szánt orosz ingatlanügyletet, de ő és belső köre is rendszeresen fogadott el a Kremltől politikai riválisaira vonatkozó hírszerzési információkat. Ezt egy olyan forrás is megerősítette, akit "Trump közeli munkatársának" nevez a szöveg.

"Az orosz hírszerzés egy korábbi magas rangú tisztje azt állítja, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) moszkvai tevékenysége során elég kompromittáló információt gyűjtött ahhoz, hogy megzsarolhassák Trumpot" - fogalmazza meg a súlyos vádat a dokumentum a megválasztott elnökkel szemben.

"Több, jól tájékozott forrás szerint (Trump) perverz szexuális aktusokban vett részt, amelyeket az FSZB szervezett vagy figyelt meg" - áll a dokumentumban. Később az ügynök kifejti, hogy több orosz forrás is megerősítette, hogy Trump kibérelte a moszkvai Ritz Carlton hotel elnöki lakosztályát, ahol tudta, hogy az "általa utált" Obama házaspár is lakott, majd több prostituáltat arra kért, hogy vizeletükkel mocskolják be az ágyat, ahol az elnöki pár aludt.

A WikiLeaks szerint is hamis a jelentés
A WikiLeaks kiszivárogtató portálnak is az a meggyőződése, hogy hamis a 35 oldalas jelentés. A WikiLeaks egy Twitter-üzentben azt írta: "a BuzzFeed honlap által ismertetett, Trumppal összefüggő 35 oldalas dokumentum, nem titkosszolgálati jelentés. Sem a stílusa, sem a benne foglalt tények és adatok nem tűnnek hiteleseknek".

"A hotelről tudott volt, hogy az FSZB megfigyelése alatt áll, minden fontos szobában mikrofonokat és rejtett kamerákat szereltek fel" - áll a volt brit ügynöknek tulajdonított iratban.

Az anyag szerint tavaly nyáron egy orosz hírszerzési forrás kijelentette: "Trump évek alatt tanúsított unortodox oroszországi viselkedése elegendő kínos anyagot szolgáltatott az ottani hatóságoknak a republikánus elnökjelöltről, hogy megzsarolhassák, ha akarják." Két forrás arról is beszámolt, hogy Trumpnak Szentpéterváron is volt vesztegetési ügye, és szexpartikon is részt vett, de az előbbi alig bizonyítható, utóbbi tanúit pedig elhallgattatták.

A dokumentum szerint bizonyíték van arra, hogy "kiterjedt összeesküvés" volt Trump kampánycsapata és a Kreml között. Trump egyik munkatársa pedig elismerte, hogy a Kreml áll a mögött, hogy a Wikileaks közzétette az amerikai Demokrata Párt szerveréről megszerzett e-maileket. A hírszerzési összegzés szerint ráadásul az információáramlás kétirányú volt. Trump csapata az Egyesült Államokban élő orosz oligarchákról és családjaikról gyűjtött és adott át adatokat Moszkvának.

Mindemellett Trump csapata kifejezetten örült annak, hogy a médiában Oroszország a "mumus", mert ez elterelte a figyelmet "kiterjedt korrupt üzleti kapcsolataikról Kínával és más feltörekvő országokkal", ahol jelentős kenőpénzeket fizettek.

A meg nem erősített, de nem is cáfolt feljegyzések szerint Trump tanácsadója, Carter Page titkos megbeszéléseket folytatott Moszkvában Igor Szecsinnel - Putyin bizalmasával - és Igor Gyivejkinnel (az elnöki adminisztráció egyik volt vezetője), és Szecsin a nyugati szankciók feloldását is felvetette, de Page nem kötelezte el magát emellett. Itt tudatták Page-dzsel azt is, hogy átadhatják a Clintont kompromittáló anyagokat, s jelezték, hogy Trumpról is van hasonló dossziéjuk. Szecsin viszont úgy számolt be a találkozóról, hogy Trump szándékában áll a szankciók megszüntetése, cserébe Trump üzleti köre jelentős részesedést szerezhet a Rosznyeft orosz energiavállalatban.

Az irat azt állítja, Hillary Clintonról is gyűjtöttek a lejáratására alkalmas anyagokat, de az ő esetében inkább lehallgatott beszélgetésekről és telefonhívásokról van szó, nem kínos tevékenységekről. "A dossziét Putyin utasítására a Kreml szóvivője, (Dmitrij) Peszkov kezeli" - mutat rá a dokumentum, amely szerint azonban ezeket a kompromittáló adatokat nem adták át sem Trumpnak, sem másnak külföldön.

A jelentés szerint Moszkvában és a Trump csapat körében is aggodalmat keltett, hogy a demokraták szerverei elleni hackertámadást sikerült összefüggésbe hozni Trumppal és Oroszországgal. Szergej Ivanov, Putyin akkori kabinetfőnöke, akit a jelentés szerint tavaly augusztusban épp az ügyben adott rossz tanácsai miatt váltott le az orosz elnök, gyakorlatilag megbánta a beavatkozást, megfogadta, hogy nem ad át több hírszerzési anyagot a Kreml PR-osztályának, és amellett érvel, hogy "lapítsanak, és tagadjanak mindent". Közben Peszkov pedig "teletojta a nadrágját", hogy őt fogják kikiáltani bűnbaknak. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök közben "dühöng", mert az ügy rossz vényt vet Oroszországra, miközben ő jó kapcsolatot akar ápolni az Egyesült Államokkal. Később a jelentésben az is szerepel, hogy Putyin viszont elégedett volt a dolgok állásával, mert míg a Nyugat a szankciókkal nem tudta megosztani az orosz elitet, Moszkvának a beavatkozással sikerült megosztania az amerikaiakat.

A Buzzfeed megjegyzi: nekik sem sikerült megerősíteni vagy cáfolni az irat állításait. Trump ügyvédje, Michael Cohen, akit a dokumentumok az oroszok egyik kapcsolattartójaként említenek, azt mondta: ezt valaki a saját képzeletéből írta, abban bízott, hogy a liberális média rá fog harapni a sztorira.

Rex Tillerson: Moszkva tettei szembemennek az amerikai érdekekkel

Veszélyesnek nevezte Oroszország törekvéseit szenátusi meghallgatásán Rex Tillerson kijelölt külügyminiszter és leszögezte, hogy mindaz, amit a közelmúltban Oroszország tett, szembemegy az Egyesült Államok érdekeivel. A washingtoni szenátus külügyi bizottságában szerdán helyi idő szerint reggel kezdődött Tillerson várhatóan két napig tartó meghallgatása. A 64 éves texasi üzletember, aki korábban az ExxonMobil elnök-vezérigazgatója volt, írásban rögzített nyilatkozatot olvasott fel a világpolitikáról s benne az Egyesült Államok helyéről és szerepéről alkotott álláspontjáról. A nyilatkozat tartalma lényegében azonos volt azzal, amit a hatalomátadást bonyolító Trump-csapat még kedden este kiszivárogtatott. A dokumentum felolvasása utána kijelölt miniszter kérdésekre válaszolt. 

Tillerson hangsúlyozta: miközben Oroszország a nemzetközi színtéren keresi a módját annak, hogy megbecsülést szerezzen magának, olyan cselekedetekbe bocsátkozott, amelyek szembemennek az amerikai érdekekkel. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok NATO-szövetségeseinek van okuk aggodalomra az orosz expanzív politika miatt, s később - Robert Menendez, demokrata párti szenátor kérdésére - leszögezte, hogy egyetért azon megállapítással, miszerint a Krím bekebelezése törvényellenes volt és sérti a nemzetközi jogot is. Barack Obama leköszönő elnök kormányát ugyanakkor azzal vádolta meg, hogy nem reagált elég határozottan az orosz fellépésre.

A kijelölt külügyminiszter szerint az Oroszország elleni szankciók hatékony eszközök lehetnek, de ártanak az amerikai vállalatoknak. Mint mondta, a Trump-kormány hivatalba lépéséig támogatja a jelenlegi Moszkva-ellenes szankciók érvényben tartását. Hozzátette: személyesen sohasem lobbizott a büntetőintézkedések ellen, és tudomása szerint az általa vezetett cég sem tett ilyet, amelynek több százmillió dolláros veszteséget okoztak a szankciók.

Tillerson beszélt Oroszország szíriai katonai szerepvállalásáról is, és azt mondta, hogy Aleppó célzott bombázása "nem elfogadható viselkedés". Marco Rubio floridai republikánus szenátor kérdésére válaszolva ugyanakkor azt mondta: nem nevezné Vlagyimir Putyin orosz elnököt "háborús bűnösnek", de fontolóra venne egy ilyen megnevezést, ha látna bizonyítékokat. Nyilatkozatában a külügyminiszter-jelölt "korrekt megállapításnak" mondta, hogy Putyin tudott a 2016-os amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozási erőfeszítésekről. Tillerson annak a véleményének adott hangot, hogy hazája "valószínűleg" soha nem lesz Oroszország "barátja". Mint mondta, Oroszország veszélyt jelent, de érdekeinek követésében nem kiszámíthatatlan.