Kő AndrásBatyu

Az ember földi mennyországra és földi pokolra kárhoztatott

Kő András – 2017.01.07. 00:53 –

Jókai Anna vallotta karácsonyi interjújában: „…a szakrális igazság ismerete vagy legalább kutatása nélkül kátyúba ragadhat az emberiség. Az út a vízszintestől a függőlegesbe kell, hogy vezessen.” Erre rímelnek Pilinszky János sorai: „Egy ember élete, életünk, kívülről nézve vízszintes vonalnak hat, mely a születés pillanatától a sírig ér. Életünk valószínű realitása azonban magasság és mélység függőleges síkján zajlik le, pontosabban: egyszerre a két síkon, vagyis a »kereszt realitásában«”.

Az ember földi mennyországra és földi pokolra kárhoztatott. Akhilleusz, a legnagyobb görög hős könnyen lehetett bátor: születésekor anyja bemártotta a Styx vizébe, és ily módon sértetlenné vált. A mai halandó csak remélheti, hogy sértetlenül lehet bátor. Miközben életének vízszintes vonalán halad, magasság és mélység realitásában szenvedi végig a felismerés, az igazság, az öröm vagy a fájdalom ellentmondásait. Szüleim halála után egyetlen tárgyat kértem a testvé­reimtől. Azt a keresztet, amelyre rátették a kezüket, amikor az enyingi templomban örök hűséget esküdtek egymásnak. A gyönyörű kereszt most a szobám ajtaja fölött pihen, az ágyamból éppen rálátok. A jel, a szimbólum számomra egyértelmű: „a kereszt realitásában” zajlik az életünk, és minden embernek van keresztje. Akár hitvallással tekint rá, akár nem. És mindenki cipeli a saját keresztjét. Jókai Anna mondja másutt: „A batyut vinni kell, azt nem lehet letenni, mert akkor elveszíted a lényeget. Ez a kereszt.”

Ha értelmesen akarunk élni, meg kell tanulnunk különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen között. Mindenkivel mindenféle dolog történik – legalábbis történhet. Magunk döntünk, és döntésünkben szabadabbak vagyunk, mint gondolnánk. Kevés dolog számít túl sokat, és még kevesebb számít egyáltalán.

Herbert Spencer 19. századi angol filozófus, biológus és szociológus néhány nappal halála előtt kezébe vette az általa írt System of Synthetic Philosophy tíz kötetét, és miközben méregette a súlyát, azon tűnődött, talán jobb lett volna, ha egy unokát tartana a kezében. Bármily különösnek tűnik, az emberek úgy hozzák meg döntéseiket, mintha az idő visszafelé haladna. Abban a szilárd hitben tervezik a jövőjüket, hogy pontosan úgy folyik majd tovább az idő, ahogy eladdig. Pedig egyre változik és egyre kevesebb. A kereszt figyelmeztet bennünket arra is: ne hagyjuk, hogy a tegnap túl sokat raboljon el a mindennapjainktól, a mából!

Olvasom a világhálón, hogy egyre több gyerek születik házasságon kívül. Miért nem vállalják a szülők a házasság szentségét, és miért nem esküdnek a keresztre?! Talán félnek tőle, talán rettegnek a vállalástól, ami egyedül méltó emberi mivoltukhoz? Pilinszky így fogalmaz: „…a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása, végleges elnémulása. Végre és végül a béke – mindennel és mindenkivel”. A felelősség azok felé vándorol, akik képesek viselni a súlyát.

Az élet batyuját.