Az elfelejtett „előretolt helyőrség”

A Duna-parti Ligetfalu katonai jelentőségét Napóleon, a csehszlovák állam és Hitler is felismerte – a pozsonyi hídfő története

Hollósi Gábor – 2016.12.28. 00:47 –

Kevesen tudják, hogy az úgynevezett pozsonyi hídfő nem a második világháború után jött létre, hanem már 1919-ben, a trianoni békediktátumot megelőzően. Rejtő Jenő egyik regényének címével utalunk arra, hogy a hídfőnek milyen katonai-stratégiai jelentőséget tulajdonítottak akkoriban. Ligetfalu történetét a kiváló helytörténész, Fogarassy László írta meg, a település Csehszlovákiához csatolásának körülményeit – azaz a pozsonyi hídfő létrehozását – kutatásai alapján foglaljuk össze.

Duna-híd 20161228A Pozsony és Ligetfalu közötti Duna-híd kulcsfontosságú volt Csehszlovákiának és Magyarországnak is (Forrás: a szerző)

Ligetfalu a Duna jobb partján feküdt, a pozsonyi várral szemben, ma már Pozsony városának panelházakkal beépített része. Azt a helyet, ahol Ligetfalu keletkezett, először 1225-ben említik „insula Mogorsciget”, azaz Magyarsziget néven, amit a pozsonyi német lakosság Ungerauként fordított le. A hajdani Magyarszigeten a 17. század vége felé német falu jött létre, melynek Engerau volt a neve. A 19. század elején – valószínűleg az 1778. évi nagy árvíz következményeként – már a jelenlegi medrében folyt a Duna, Engerau pedig lassan megszűnt sziget lenni, mivel az azt délről és keletről körülvevő Duna-ág kiszáradt. A magyar Ligetfalu név először 1863-ban jelenik meg, mely a helyi lakosok által használt Audorf tükörfordításából ered.

Két ország határán

A pozsonyi várhegy alatti dunai átkelő a Balti-tengertől Itáliába vezető út fontos állomása volt, a napóleoni háborúk alatt pedig a világtörténelembe is bevonult. 1809-ben ugyanis Napóleon arra számított, hogy ott nagyobb erőkkel fognak a Dunán átkelni az osztrákok, így Ligetfalu elfoglalására parancsot adott. A pozsonyi hídfőcsata Ligetfalu katonai jelentőségére már világosan utalt, 1890. december 30-án pedig Ferenc József császár jelenlétében Ligetfalu és Pozsony között állandó hidat adtak át, s a következő évben befejezték a vasúti közlekedésre szánt hídrészleget is. A német ajkú földműves őslakosok mellé munkások, vasutasok, alkalmazottak és tisztviselők telepedtek le, Ligetfalu hamarosan Pozsony háromnyelvű elővárosa lett.

A Károlyi Mihálynak 1918 karácsony vigíliáján átadott antantdiktátum szerint Csehszlovákia és Magyarország ideiglenes határát a Duna vonala jelentette a Morva torkolatától az Ipoly torkolatáig. Ligetfalu községet tehát eredetileg magyar területen kívánták hagyni. A magyar kormány kiüríttette Pozsonyt, ennek megfelelően a pozsonyi karhatalmi parancsnokság és a hadosztály-parancsokság 1918. december 31-én este Győrbe utazott. A csehszlovák csapatok 1919. január 2-án vonultak be Pozsonyba, és lezárták a Duna-hidat.

A hídon január 4-re virradó éjjel csehszlovák legionisták törtek át, a meglepett és rosszul vezetett magyar honvédek eleinte nem tudták visszaverni a támadást. Oroszvárról azonban sikeres magyar ellentámadás indult, Majláth-Pokorny János százados emlékirata szerint a csehek „olyan pánikban futott[ak] vissza, hogy azok, akik már nem tudták elérni a hidat, a Dunába ugorva igyekeztek visszajutni Pozsonyba”.

A pozsonyi hídfőt őrző magyar gyalogság legfeljebb egynegyedét tette ki a pozsonyi csehszlovák helyőrségnek, a magyar tüzérségnek viszont a pozsonyihoz hasonló volt az ereje. Mindazonáltal sem a Károlyi-kormány, sem a proletárdiktatúra idején nem került sor olyan csapatösszevonásokra, amelyekből feltételezni lehetett volna, hogy a magyarok a Dunántúlról kísérletet tennének Pozsony visszafoglalására. Márciusban Masaryk csehszlovák köztársasági elnök bizalmasa – aki éppen visszaérkezett Párizsból Prágába – úgy informálta a vezető politikusokat, a békekonferencián megígérték, hogy Csehszlovákia Pozsonytól és Komáromtól délre 10–12 km körzetű hídfőt kap. E két hídfőről azonban nem döntött a békekonferencia.

Ligetfalut és Pozsonyt nem érintette a Csehszlovákia és a Magyar Tanácsköztársaság közötti háború. A fegyverszüneti egyezmény ügyében azonban Mittelhauser francia tábornok és dr. Ágoston Péter Pozsonyban tárgyalt, Ágoston kíséretével naponta járt Ligetfaluból oda. A tárgyalások – írta – „külsőleg nagyon nevetségesek. A csehek a Pozsony–Ligetfalu közti hídon bekötik a szemünket s egészen a tárgyalószobáig bekötve tartják. A szoba ablakai magasan be vannak függönyözve, úgyhogy csak térkép és a pozsonyi utcákat jól ismerő tisztek segítségével tudtuk megállapítani, hogy a Vigadóban tárgyaltunk.” A fegyverszüneti szerződésnek semleges zóna megállapítása volt a célja, de nem a Duna vonalán, mert akkor a csehszlovák haderőnek Pozsonyból és Komáromból ki kellett volna vonulnia.

A békekonferencia azonban nem fogadta el a korridortervet, ezért a csehszlovák kormány – Pellé francia tábornok ösztönzésére – az antant legfőbb haditanácsánál (Foch tábornok) kis határmódosításért folyamodott Pozsonytól délre, a város védelmének biztosítása érdekében. A békekonferencia 1919. augusztus első napjaiban úgy határozott, hogy hozzájárul Ligetfalu és közvetlen környékének megszállásához.

Az olaszok nem zárkóztak volna el olyan módosítástól sem, hogy a település maradjon magyar területen, csak a semlegesített vasúti pályaudvara álljon Csehszlovákia rendelkezésére. Ha az olasz elképzelés szerint a pozsonyi hídfőt a Népszövetség felügyelete alatt nemzetközivé nyilvánították volna, akkor Ligetfalu helyzete Danzig szabadállaméhoz hasonlított volna. Beneš az olasz kapcsolatait azzal rontotta el, hogy korridorra törekedve 1919. május 24-én olaszellenes katonai egyezményt kötött a szerbekkel. Az olaszok tehát nem voltak érdekeltek abban, hogy egykori pártfogoltjuknak a Duna jobb partján katonai erők felvonulására alkalmas területet juttassanak. Az angolok és a franciák azonban az olasz álláspontot leszavazták azzal, hogy Ligetfalu csehszlovák fennhatóság alatt, de demilitarizált állapotban marad. A trianoni békeszerződés aláírása után azonban a csehszlovák helyőrség továbbra sem távozott, tehát sohasem valósult meg a demilitarizált állapot.

A nemzetközi szokásjog szerint a magyar kormánnyal pótegyezményt kellett volna kötni, ehelyett azonban célszerűbbnek tűnt a kérdést katonai fait accomplival (kész ténnyel) megoldani. Pellé tábornoktól származott ez az ötlet, aki meg akarta akadályozni, hogy Horthy a ligetfalui „bolsevista helyőrséget” saját fehér csapataival váltsa fel.

A hídfő megszállása

Mittelhauser tábornok hírszerzése a sötétben tapogatózott a Dunántúl katonai helyzetét illetően: a tábornok a pozsonyi hídfő elfoglalására teljes dandárcsapatot hozott létre. Augusztus 13-án parancsba adta a hídfő birtokba vételét, a megszállás szintén francia törzstiszt vezénylete alatt történt. Miután rajtaütésszerűen lefegyverezték a magyar hídőrséget, az egyik csehszlovák zászlóalj eltávolította a hídon lévő akadályokat, és Ligetfalun átvonulva a Köpcsényben elszállásolt magyar helyőrséget körülzárta és megadásra kényszerítette. Egy másik csehszlovák zászlóalj csónakokon kelt át a Dunán, és miután a Krištofek vendéglő melletti magyar tábor őrségét alvás közben meglepte és elfogta, a csehszlovák csapatok reggel 8 óráig a hídfőt megszállták. A magyar katonai jelentés ötven lefegyverzett, illetve fogságba esett katonát említett, ami azt jelenti, hogy augusztus 14-én nem lehetett több egy századnál Ligetfalu magyar helyőrsége. A belpolitikai fordulat után ugyanis a katonák egy része önként hazament, más részüket szabadságolták. Alig akadt az országban már ellenállásra alkalmas katonai erő, jelzi ezt, hogy néhány nappal később, augusztus 20-án a román csapatok már Győrbe vonultak be, minden ellenállás nélkül.

Augusztus 15-én a szombathelyi fehér hadosztály parancsnoka, báró Lehár Antal ezredes Magyaróvárra (ma: Mosonmagyaróvár) ment, hogy tájékozódjék a helyszínen. A kémjelentésekből azonban arra a következtetésre jutott, hogy olyan erős tüzérség fedezi a felvonuló csehszlovák gyalogságot, hogy Ligetfalu a gyengébb magyar tüzérséggel nem visszafoglalható. Így a magyar katonai parancsnokság a cseh parancsnoksággal követek útján érintkezésbe lépett, akikkel közölték, hogy Moson megye megszállása nincs tervbe véve, a csehszlovák csapatok csak a pozsonyi hídfő biztosítására foglaltak el néhány négyzetkilométernyi területet.

Lehár ezredes 1919. augusztus 20-án jelentette a magyar nemzeti fővezérségnek, hogy Mittelhauser tábornok hadikövet útján értesítette, az új demarkációs vonal a csehszlovák államnak hídfőt biztosított Pozsonytól délre. A fővezérség a budapesti antanttábornoki misszió állásfoglalását kérte, hogy a hídfő megszállása jogos volt-e. Az antantmisszió megerősítette, hogy valóban jogosan vette birtokba a pozsonyi hídfőt a csehszlovák hadsereg.

Már a trianoni békeszerződés aláírását követően, 1920. december 24-én este magyar szabadcsapa­tok akartak betörni szlovák területre. A támadást azért szervezték szentestére, mert akkor szabadságon volt a katonák nagy része, és ez a fegyveres akciót könnyítette. A támadás egyik iránya Köpcsény felől Ligetfalu lett volna. A budapesti csehszlovák követség a szervezkedésbe beépült ügynöke révén az előkészületekről azonban már december 20-án tudott, és értesítette a budapesti francia katonai missziót, amelynek vezetője, Hamelin tábornok Teleki Pál miniszterelnököt kérte fel, hogy akadályozza meg az ak­ciót. Prónay Pál emlékezéseiből tudjuk meg, hogy a szabadcsapatok visszahívása érdekében Horthynak személyesen kellett közbelépnie.

A hídfő további kiterjesztésére ekkor még nem került sor, de területe így is 33 négyzetkilométert tett ki, amelynek Ligetfalun – 1919-től már Petržalkán – kívül Köpcsény község egyik határterülete is része volt.

Engerau városa

Ligetfalu Magyarországhoz az 1938. november 2-án meghozott első bécsi döntéssel sem tért vissza, oda alig egy hónappal korábban, október 10-én vonult be a német birodalmi haderő (Wermacht) egyik zászlóalja. Ahogy a német közigazgatást bevezették, Ligetfalut azonnal városi rangra emelték. Hitler Szudéta-vidéki körútján járt Ligetfaluban is, a képeslapok közöltek is olyan felvételeket, amelyeken Hitler kíséretével Pozsonyt, illetve a Štefánik-szobrot nézi. Az egykori szobor mögött akkoriban egy magas oszlopon egy bronzoroszlán állt, amely a csehszlovák címert tartotta egyik lábával. Az anekdota, amely szerint Hitler azt mondta, hogy „Die Katz muss runter!” („A macskának lent a helye!”), nincs hiteles forrásokkal alátámasztva.

Ligetfalunál a német hadvezetőség hosszú ostromra számított, ezért tankakadályok építésébe fogott. A pozsonyi hídfő támadása azonban elmaradt, mivel a szovjet főerő Bécs irányában haladt. Mindazonáltal Pozsonyt is elfoglalták a szovjetek, az 1945. április 5-i harcok során égett le a ligetfalui vasútállomás központi épülete, amit többé nem állítottak helyre. Ligetfalu 1946. április 1-jén Pozsony városának egyik kerülete lett, ezzel véget ért a település önálló története.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa