Őry MariannA győztes csapat

Álláspont. Bármilyen bonyolult is a politika, olyan csapathoz nem lehet tartozni, amely kiirtaná Európából a józan észt és a túlélési ösztönt

Őry Mariann – 2016.12.03. 00:41 –

A magyar sajtót, és különösen annak jobboldali, konzervatív felét szinte csak a szabadságpárti Norbert Hofer érdekli, ha az osztrák elnökválasztásról van szó – állapította meg helyesen a Die Presse tegnapi számában Boris Kalnoky, aki azt is megemlítette, hogy a baloldali és a liberális sajtó lényegesen kisebb érdeklődést mutat a témában. Az idei osztrák elnökválasztási kampány nyomasztóan hosszú, aligha mondok újat azzal, hogy a legjobban bizonyára az marad meg a magyarok fejében, hogy szomszédunknál először szabálytalanságok miatt – nevezzük így a csalás gyanúját – meg kellett ismételni a második fordulót, majd pedig el is halasztották, ugyanis gond volt a borítékok ragasztásával. Az osztrák sajtó helyesen mérte fel a helyzetet, amikor ennek bejelentésekor azt írta: rajtunk röhög az egész világ. Bár az összeesküvés-elméleteknek mifelénk jelentős piacuk van, kevésbé gyanakvó honfitársainkban is megfogalmazódhatott a gondolat, hogy azért ez a borítékos sztori kissé nevetséges, és mintha valakik, valahol nagyon nem szeretnék, hogy ez a Hofer elnök legyen. Mindezek mellett a zöldpárti Alexander Van der Bellen valóban nem ütötte meg az ingerküszöbünket, igaz, elsősorban riogatásra épülő kampánya nem is nekünk szólt.

Az „eredeti” második fordulóban Van der Bellen harmincezer szavazattal előzte csak meg Hofert, akire a felmérések szerint a legtöbben azért szavaztak, mert fiatal, dinamikus és szimpatikus. Van der Bellenre meg azért, mert nem Hofer. Meggyőző. Rémképeket vetített a választók elé, amelyek szerint rossz szemmel néznek majd Ausztriára Hofer miatt, aki amúgy is ki akarja vinni az országot az EU-ból. Egyik sem igazán valós veszély, és ha a saját nézőpontunkat vesszük, Van der Bellen úr megnyugodhat: nagyot kell alkotnia annak a politikusnak, aki Werner Faymann volt szociáldemokrata kancellárnál jobban le akarja égetni Ausztriát előttünk.

Az igen éles pengeváltásokat felvonultató utolsó tévévitában már egy mondat is megmutatta, miért értelmezhetetlen számunkra a Van der Bellen-jelenség. Hofer szerint el kell venni az állampolgárságot azoktól, akik terroristának állnak Szíriában, és aztán visszatérnek Ausztriába, Van der Bellen szerint viszont senkinek sem lehet elvenni az állampolgárságát. Gyönyörű. Ilyenkor nehéz nem azt gondolni, hogy a nyugati liberálisoknál teljesen elmentek otthonról. Milyen nemzetfogalma lehet az elnöknek készülő Van der Bellennek, ha osztráknak tartja azt is, aki a Közel-Keleten terroristának képezteti ki magát, majd visszatér Ausztriába, ahol előbb-utóbb jó eséllyel más osztrákokat fog felrobbantani, lemészárolni? Ha ettől nem gondolkodtak el az osztrákok azon, hogy mi a saját jól felfogott érdekük, akkor semmitől.

Vasárnap este kiderül.

Nem az osztrák választás az egyetlen, Európa szempontjából is jelentős esemény vasárnap. Olaszországban ugyanis népszavazást tartanak az alkotmányos reformoktól, és nem hivatalosan Matteo Renzi kormányfő személyéről is. Bár ő minden alkalommal hangsúlyozza, hogy nem az ő munkáját kell értékelni, hanem a feltett kérdésre válaszolni, de saját maga is emelte a tétet azzal, hogy jelezte, lemond a posztjáról, ha a „nem” szavazatok győznek. Erre pedig a felmérések szerint jó esély mutatkozik. Trükk persze van, hiszen ha le is mond Renzi, bizonyára megint őt bízza meg az államfő a kormányalakítással. Renzi nem számolt komolyan a bukással, ahogy szokta, ambiciózusan tör előre, tervezi a következő lépését, miközben az olaszoknak valóban van okuk elégedetlennek lenni vele. A gazdasági válság mindmáig megoldatlan, lényegében időzített bomba. Erre rakódik már rá a migrációs válság miatti jogos zúgolódás, Renzi nem tudja érvényesíteni az olasz érdekeket se úgy, ahogy ő akarja, se úgy, ahogy az amúgy valóban jó lenne az olaszoknak. A fejére nő az ellenzék, és bár az olasz politikával kapcsolatban már megszoktuk, hogy mindig történik valami, most nagyon jó lenne egy kis stabilitás.

Európa és a világ hatalmi struktúrája a szemünk előtt rendeződik át. Oda kell figyelnünk most minden választásra és népszavazásra, hiszen Magyarország csak akkor tudja érvényesíteni a saját érdekeit, ha képes helyesen felmérni az erőviszonyokat, és előre gondolkodni. Fel kell ismerni, melyik „a győztes csapat”, mi a mi érdekünk, mi Európa érdeke, merni kell vállalni adott esetben a rögösebb utat is, a nagyobb ellenállást. Bármilyen bonyolult is a politika, olyan csapathoz nem lehet tartozni, amely kiirtaná Európából a józan észt és a túlélési ösztönt.