Bogár LászlóEgy jó befektetés

Aligha gondolhatja ko­molyan bárki is, hogy a bevándorlók alkalmasak lehetnek arra, amire egyébként a németek nem

Bogár László – 2016.11.29. 01:17 –

Jól megtérülő befektetésnek nevezte Angela Merkel német kancellár a menekültválság kezelésére fordított költségvetési pluszkiadásokat – írta a német sajtó annak ürügyén, hogy egyértelművé vált: Merkel negyedszer is elindul a kancellári címért. De valójában óriási kockázatok rejlenek a német szociális rendszerben, és az ország eladósodottsága a következő ciklusban szinte bizonyosan elérheti a GDP kilencven százalékát. Ennyi a hír, és most próbáljuk meg értelmezni, hogy ez az egyre abszurdabb dráma miről is szólhat valójában. Németországban az elmúlt most már több mint hetvenegy évben a globális hatalmi rendszer, legfőképpen annak véleményhatalmi diktatúraként működő médiagépezete a szó szoros értelemben minden létező módon és eszközzel próbálta elérni a német nép önazonosságának teljes történelmi cseréjét. Hogy ezt egy kicsit jobban megértsük, érdemes eltöprengenünk azon, hogy vajon miért van az, hogy az elmúlt közel hatszáz évben létezett hat világbirodalom kivétel nélkül atlanti kereskedő- és bankárnemzet volt. Sorrendben: Portugália, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és napjainkig az Amerikai Egyesült Államok, igaz, mindegyikük csak egy-egy évszázadra lehetett világbirodalom, mert ezt követően mindegyiküket mindig „leváltotta” a globális pénzhatalmi szuperstruktúra. Amikor Németország, mint kontinentális nagyhatalom próbált volna világbirodalommá válni, lényegében ezzel egy időben a szintén kontinentális óriás orosz birodalommal – amely akkor történetesen Szovjetuniónak nevezte önmagát –, a két államalakulatot cinikusan szembevezetve, a világot valójában irányító szuperstruktúra kis híján egymással pusztítatta el mindkettőt. A hetvenegy éve tartó német „identitáscsere” legdrámaibb következménye, hogy a német nép többsége önmaga felszámolásán dolgozik, és mindezt, mint a legnemesebb stratégiai célt éli meg. Ennek talán a leginkább megrendítő összefüggése éppen az, amit most Merkelnek a migránsokkal kapcsolatos bejelentése is megfogalmaz. Vagyis az, hogy jó befektetésnek minősül a milliós bevándorlás.

Bár erről illetlen dolog nyíltan beszélni, de valójában arról van szó, hogy a német társadalom termékenységi mutatói most már lassan harminc éve egyre vészjóslóbb mértékben csökkennek. Mindennek a legsúlyosabb hosszú távú következménye, hogy a javakat előállító aktív keresők, és a javakat előállítani már nem képes, de fogyasztani azért kívánó idős korosztályok közötti szakadék egyre veszélyesebben tágul. És minden ellenkező híreszteléssel szemben erre nem jelent megoldást a magánnyugdíjrendszer sem, mert a kereslet-kínálat törvénye előbb vagy utóbb bármilyen rendszerben mindenképpen felszínre tör majd. Tehát egy olyan társadalom, amely tartósan képtelen önmaga népesedési értelemben vett újrateremtésére, előbb vagy utóbb igen súlyos, mi több, lehetetlen helyzetbe kerül.

George Soros és Angela Merkel éppen ezért hangsúlyozza a bevándorlás nélkülözhetetlen és üdvös hatását. Értelmezésük szerint ez hoz majd megoldást erre a súlyos kihívásra. A német termékenységi ráta kétszeresét-háromszorosát produkáló bevándorlók jelentenék szerintük a végső megoldást. Hát valamire kétségtelenül valóban jó lesz ez, de leginkább a németországi németség és ezzel Németország végső megsemmisítése. Azt ugyanis aligha gondolhatja komolyan bárki is, hogy az Európába, és főként Németországba áramló bevándorlók alkalmassá tehetők arra a feladatra, amire egyébként a német nép már nem képes. Ha ugyanis képes volna, pontosabban, ha a kancellár a német népet erre képesnek tartaná, akkor legalább az egzotikum kedvéért nyíltan felvethetné, legalább gondolatkísérletként eltöprenghetne azon, hogy miért nem alkalmas, illetve, hogy legalább miért nem tesz képtelenségének teljes belátása előtt mégis egy utolsó kísérletet saját termékenységi rátája visszakerüljön a népesedési egyensúly helyreállításra alkalmas szintjére.

Nem kétséges, hogy egy ilyen helyreállítási program hosszú időt és hatalmas anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi energiaösszpontosítást igényelne a német néptől. De vajon egy felelősen gondolkodó, már életében történelmi személyiség pózában megmutatkozó vezető, mint amilyen Angela Merkel, legalább mint lehetőséget miért nem fogalmazza meg egy ilyen program esélyét? Arról már nem is beszélve, hogy minden józan logika azt diktálja, hogy az összes költségét tekintve egy ilyen nagy német önhelyreállítási nemzeti program még mindig nagyobb eséllyel kecsegtetne sikerrel, mint a bevándorlók integrálásának eleve kudarcra ítélt, ezzel szemben viszont Németországot gazdaságilag, pénzügyileg sikeresen romba dönteni képes programja. Szójátékkal élve: ez nem jó befektetésnek, hanem inkább végzetes következményekkel járó „kifektetésnek” bizonyulhat a történelmének talán legkritikusabb elágazási pontjához érkező német társadalom számára.

Ezért érdemes lenne egy kicsit alaposabban átgondolni, hogy valóban jó döntés lenne-e negyedszer is bizalmat szavazni annak az Angela Merkelnek, aki saját népéről már végleg lemondva, a migránsáradattal kívánja megoldani a megoldhatatlant. A régi nyelvi fordulat keserű önironikus újragondolásával azt mondhatjuk – stílszerűen németül –, hogy Die Lage ist hoffnungloss, aber nicht ernst. Vagyis a helyzet reménytelen, de nem komoly.