Festő, múzsa, nyomor

Berény Róbert szerelmeitől Czigány Dezső öngyilkosságán át a fehér foltokig

Péntek Orsolya – 2016.11.18. 02:59 –

Festők, múzsák, szerelmek címmel látható kiállítás Budapesten, a Kieselbach Galériában. A tárlat szervezőelve az alkotók és élettársaik, feleségeik – nem egy esetben szintén művészek – viszonya, s a kiállításhoz kapcsolódó katalógus és a szintén ebből az alkalomból megjelent Nyáry Krisztián-kötet, a Festői szerelmek szintén a művészházasságokra fókuszál.

Berény Róbert 20161118Berény Róbert képén a modell és a macska póza jól rímel (Fotó: Varga Imre)

Egy koncepción bajosan lehet szá­mon­kérni egy másik koncepció hiányát. A budapesti Kieselbach Galériában látható Festők, múzsák, szerelmek című kiállítás kapcsán mégis napokig munkált bennünk a kétely. Nem a felmutatott anyag miatt – hiszen Ferenczy Károlytól Berény Róberten át Egry Józsefig, Dénes Valériáig remekműveket vonultat fel –, hanem mert hiába vártunk arra, hogy legalább egy ilyen kiállítás kapcsán sikerül a női alkotókra is fókuszálni, Dénes Valéria, Vajda Júlia, Modok Mária és Anna Margit is leginkább mint a „nagy művész felesége” jelenik meg a tájékoztató feliratokban és a katalógus tanulmá­nyaiban, amelyek egyébként részben az ő visszaemlékezé­seikre építenek. Vagyis míg a férfi festők életéről, művészetéről mindent megtudunk, Vajda Júliáról például, aki visszaemlékezik Vajda Lajos alkotói pályájának alakulására és együttélésükre, szinte semmit sem. Igaz, kitették képét.

Ugyanígy hiába vártuk, hogy megtudjunk valamit Modok Máriáról mint alkotóról, nem igazán lettünk okosabbak a tárlat végén, hacsak azzal nem, hogy bár háttérbe szorult férje, Czóbel Béla mögött, ő megelégedett azzal, hogy a legnagyobb magyar festő felesége.

És a kurátor? Ő miért elégedett meg ennyivel? Miért nem kapjuk meg a Modok Mária mint alkotó fejezetet is, ha már létrejött egy ilyen tárlat?

A Molnos Péter által rendezett kiállítás pedig szépen nyit: Vaszaryval, valamint Csontváry Szerelmespárjával és a Szerelmesek találkozásával. Utóbbi műről, amely 1902-ben keletkezett, szinte semmit nem tudni. A kép 2003-ban bukkant elő, s létezéséről egy fekete-fehér reprodukcióról lehetett tudni. Hogy mi motiválta az agglegényként élő művészt, akinek ismereteink szerint egyáltalán nem volt kapcsolata nőkkel, nem tudni, a kép mindenesetre kellően enigmatikus és hatásos.

Szintén a kiállítás elején kapott helyet egy nagyobb Ferenczy Károly-blokk. Érdekesség, hogy Ferenczy, aki számtalan képet készített gyermekei­ről, különösképpen Noémiről és Béniről, feleségét, a szintén festő Fialka Olgát keveset festette. A kiállított Lovagló gyermekek (1905) lovasának mozdulata valahonnan ismerősnek tűnt: az egyik legszebb Ferenczy-kép, a Háromkirályok egyik alakjánál köszön vissza.

Izgalmas pontja a kiállításnak az, ahol Vajda Júlia Kettős portréja (1942) és Derkovits Gyula Mi ketten című műve (1927) függ egymással szemben. A két vörös hátteres mű annak ellenére párbeszédbe tud kerülni, hogy Vajda Júlia erőteljes, igéző művén a férfi és nő egyenrangúként – két egyenrangú félalakként – jelenik meg, míg Derkovitsnál a nő a férfi fölé hajlik, arra tekint. És valóban: Derkovits társa, a munkáslányból lett festőmodell, Dombay Viki, aki már nyolcévesen a munkástüntetések résztvevőinek gyűjtötte a követ az útszélen, azt hazudva a rendőröknek, hogy édesanyja káposztát savanyít, és ahhoz kell a nehezék, mindenben alárendelte magát a zseninek, akinek múzsája, modellje és eltartója volt.

Vajda Júlia, aki maga is művésznek készült, a diákmenzán ismerkedett meg a Szerbiában felnőtt, az ikonok és a magyar népi díszítőművészet bűvkörében élő Vajda Lajossal. A katalógusban Molnos Péter idézi visszaemlékezését a jéghideg harmincas évekről. Vajdával hol Ámosék szentendrei műtermében voltak, hol a fűtés nélküli pesti albérletekben próbáltak megmaradni, míg végre 1939-ben Szentendrére költöztek. Vajda Lajos, mintha érezte volna, hogy rövid idő adatik neki, kétségbeesetten igyekezett szabadulni a megélhetési rabszolgálásból, hogy festhessen. Munkaszolgálatáról 1940-ben tbc-sen jött haza. Pár évvel később, nyolc hónapos kórházi kezelése után hazaengedték, de másnap már vissza kellett vinni. Egyik utolsó látogatója Bálint Endre, művésztársa és barátja volt: 1943-ban halt meg.

Legnagyobb örömünkre Berény Róbert külön falszakaszt kapott. Házasságai, kapcsolatai részletezésére nem lenne elég ezen cikk terjedelme, mindenesetre állítólag Marlene Dietrich is a szeretője volt.

A második feleségről, Breuer Etelka csellistáról készült remekművek sora elkápráztató: a lusta macskával mutatkozó lusta, nőies nő remekül festhető, és Berény ki is használta ezt a festhetőséget. Szép, ahogy az Eta macskával című képen a karikába tekeredő macska és a felhúzott lábbal pihenő Eta mozdulata egymásra rímel.

Érdekes ebben a szekcióban Vaszary Nő macskával című képe, amelyről sokáig nem lehetett tudni, hogy mikor keletkezett: nemrég egyértelművé vált, hogy a szecessziót idéző, szokatlan formátumú mű egy korabeli lakásművészeti tárlat része volt 1905-ben.

Külön sarkot kapott Frank Frigyes és karakteres arcú felesége, Mimi. Aki ismeri a korszak irodalmát és Ambrus Zoltán Midas királyát, az egyik legszebb, elfeledett magyar regényt, annak talán szintén eszébe jut, hiszen az író éppen ezzel a „párizsi szépséggel” ruházza fel egyik szereplőjét.

Rippl-Rónai népszerűsége okán magánélete is eléggé ismert, ezért sem a feleség, Lazarine, sem a Zorka-képek modellje, Bányai Elza történetébe nem mennénk bele mélyebben, mindenesetre izgalmasra sikeredett a Rippl-szekció.

A művészházaspárok sorra tragédiába forduló történetei közül minden bizonnyal az egyik legszomorúbb Galimberti Sándoré és Dénes Valé­riáé. Utóbbinak – noha elsőrangú kolorista volt, a Matisse-iskola növendéke, és az első világháború előtt még nagykiállításon mutatkozott be hasonlóan tehetséges férjével, ahol hetvenhét művet mutatott be – mára mindössze tizenkét képének holléte ismert. Alighanem a magyar festészettörténet egyik legnagyobb vesztesége. Galimberti az első világháborúban bevonult, felesége közben tüdőgyulladásban meghalt, mire ő agyonlőtte magát. (Hogy ne legyünk igazságtalanok, megjegyezzük, legalább a Dénes Valéria-festészettörténeti fejezet körvonalazódik a katalógusból.)

Hasonlóan kétségbeejtő Czigány Dezső története: a Nyolcak ragyogó tehetségű művésze – lenyűgöző az itt kiállított anyag is – maga lőtte le feleségét megbomlott elmével, sőt unokájával is végzett, majd magával is. A katalógus korabeli újságtudósításokból rekonstruálja a tragédiát.

A művészházaspárok között Czóbel Béla és Modok Mária bemutatásakor Czóbel felé tolódik a hangsúly – ami, mint említettük, kár, hiszen épp ideje lenne kiléptetni férje árnyékából az amúgy igen tehetséges festőnőt is.

Ámos Imre és Anna Margit sorsát Anna Margit visszaemlékezésein át idézik meg. Ha volt egymást emberként, művészként tökéletesen kiegészítő párja a magyar festészettörténetnek, az övéké az volt: Anna Margit nemcsak életüket idézi meg, de Ámos következetes – őrült – döntését is, amellyel visszautasítja, hogy elbújjon a munkaszolgálat elől. Bele is halt.

Újra és újra átpörgetve Dombay Viki, Vajda Júlia és Anna Margit emlékezéseit, elmondhatjuk, hogy a kiállítás rendezői vállalt céljukat, hogy személyessé tegyék a művészekhez való viszonyunkat, teljesítették.

Belelátunk a nyomorba, amelyben ezek az életművek létrejöttek.


Rippl-Rónaitól Vajdáig

Huszadik századi magyar képzőművészek Gombosi György művészettörténész által összegyűjtött rajzaiból nyílt kiállítás Rippl-Rónaitól Vajdáig címmel tegnap a Magyar Nemzeti Galériában. A művészettörténész számos alkotóval barátságba került, így az 1940-es évek közepére már a korszak egyik legfontosabb magyar rajzkollekciójával rendelkezett. Az 1945-ben a holokauszt áldozatául esett Gombosi kollekcióját
az idén vásárolta meg a galéria. A kiállításon Berény Róbert, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Kernstok Károly művei is szerepelnek. (OP)