Bayer ZsoltVona (2.)

Álláspont. Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy alapvetően jó és támogatható a kormány által benyújtott javaslat.

Bayer Zsolt – 2016.10.25. 01:25 –

„A Jobbik elnöke pénteken azon aggódott, hogy a népszavazás lassú, van esélye, hogy nem lesz érvényes, ráadásul pénzbe is kerül. Helyette inkább gálánsan felajánlotta a kormánypártnak, hogy hozzásegíti a kétharmados többséghez, csak felejtse el, hogy erről megkérdezi az embereket – mintha a kormány kvótakritikájának alapvetése nem épp az lenne, hogy az Európai Bizottság az európai választópolgárok megkérdezése nélkül akar dönteni egy őket közvetlenül érintő kérdésről.

Vona elismerte ugyan, hogy ő és pártja is támogatta korábban a brüsszeli javaslat elleni népszavazási kezdeményezést, ám vagy nem bízik eléggé abban, hogy fél éve helyesen érzett rá a közhangulatra (hiszen az N1 Tv-nek már arról beszélt, hogy a kezdeményezés elbukhat), vagy, ahogy az Index cikke fogalmaz, megpróbálja mindenáron megpuccsolni a kormány tervét, mert attól tart, hogy végleg elveszíti a lehetőségét, hogy pártja a kérdésben a hangját hallassa.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint a bevándorláspárti Brüsszel nem akarja, hogy Magyarországon népszavazás legyen az uniós kötelező betelepítési kvótáról. Úgy tűnik tehát, hogy már a Jobbik is Brüsszel megrendelését teljesíti, amikor saját korábbi nyilatkozataihoz képest pálfordulást hajt végre és – a bevándorláspárti baloldalhoz hasonlóan – a kvótáról szóló népszavazás ellen fordul. Vona szerint az élet túllépett a népszavazás kérdésén. Ez alapján inkább úgy tűnik, a népszavazás lépett túl Vona Gáboron.”

Igen, nagyjából így.

Ám a történetnek még koránt sincs vége! Ugyanis menet közben lezajlott egy népszavazás, amelyen 3,4 millió ember (98 százalék) azt mondta, hogy nem. Előállt az a sok millió nem szavazat, amelyet 2015 novemberében még a Jobbik akart letenni Brüsszel asztalára. És még ennél is több nem szavazat állt volna elő, ha a Jobbik nem azt a remek és nyilván a haza üdvét szolgáló taktikát alkalmazza, hogy törzsszavazóit odalent a „terepen” otthonmaradásra buzdítja, úgy fű alatt, „okosba’”, mert ezzel remekül ki lehet szúrni Orbánnal és a Fidesszel.

Mindenesetre lezajlott tehát a népszavazás, és a Jobbik befelé kuncogva, kifelé farizeus pofával, aggódva bejelentette, hogy – „mentve a menthetőt” – megszavazza az alaptörvény módosítását. Erről a következő tudósításokat olvashattuk:

„Egyetértés alakult ki a kormánypártok és a Jobbik között az alaptörvény módosításában a keddi, ötpártira tervezett, de végül három párt részvételével zajló egyeztetésen. (…)

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozást követően azt nyilatkozta: egyetértés volt abban, hogy az Országgyűlésnek kell döntenie arról, hogy a nem magyar és nem uniós állampolgárok hogyan élhetnek Magyarországon. Nem Brüsszel és nem az ENSZ, hanem a magyar hatóságok dönthetik el, hogy egy harmadik országbeli állampolgár egyedi kérelmének helyt adnak-e.

Hétfőn, sajtótájékoztatóján Vona Gábor is támogathatónak ítélte a kormány alaptörvény-módosító javaslatát.

A keddi egyeztetés után Volner János, a Jobbik frakcióvezetője úgy értékelt, hogy az alaptörvény módosításával az ország érdemi jogi védelmet kap a betelepítési kvótákkal szemben. Kitért arra, hogy nemzetközi jogászok véleményét és a német alkotmánybíróság állásfoglalását is osztják, amely szerint a tagállami alkotmány magasabb rendű, mint egy másodlagos uniós jogforrás.”

Majd Volner, a bozótharcos még külön bement a tévébe, s nyilatkozatáról így tudósítottak:

„Volner János elmondta, hogy a délutánra összehívott ötpárti egyeztetésen, amelyen megvitatják az alaptörvény módosítását, ismertetni fogja a párt javaslatait. Ezeknek az a lényegük, hogy még erősebb védelmet tudjanak nyújtani Magyarország számára a brüsszeli betelepítési kvótával szemben.

Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy alapvetően jó és támogatható a kormány által benyújtott javaslat.

Azzal kapcsolatban, hogy Vona Gábor pártelnök személyes találkozót kért Orbán Viktor miniszterelnöktől, azt mondta: nagyon fontos, hogy létrejöjjön a »Vona–Orbán-csúcs« Magyarországon, mert fontos kérdésekben – mint például a migráció – szeretnének nemzeti együttműködést kezdeményezni.”

Tehát, tizenegy hónap elteltével, sasszék, flikk-flakkok, mellébeszélések és össze-vissza beszélések, ótvaros hazugságok és sunyi, pitiáner csúsztatások után a Jobbik és az „elnök úr” eljutott odáig, hogy támogatja a kormány alaptörvény-módosítását, ugyanis az „alapvetően jó és támogatható” (Volner), valamint „támogatható” (Vona).

(Folytatjuk)