Hat érzék kevés, kell a hetedik is

Báger Gusztáv új kötetének prózaversei a spirituális útkeresésről szólnak

Forgách Kinga – 2016.10.24. 01:29 –

Kilépni a térből, az időből, a nyelvből és a gondolkodásból, elhagyni a tapasztalatot és a képzeletet: az egészet egészben látni. Báger Gusztáv új kötetének ez a vágy áll a középpontjában.

A Találgatom, mit üzensz a József Attila-díjas közgazdász-költő tizennyolcadik megjelent könyve, a benne található versek azonban egy megújult költészet lenyomatai, amelyek a mű címéhez illeszkedve mondják el azt, amit csak sejteni és sejtetni lehet.

Már a kötet fülszövegében is olvasható, hogy Báger Gusztáv költészetének kulcsa a „folytonos változásba vetett bizalom”. A hetvennyolc éves költő néhány évvel ezelőtt újította meg radikálisan líráját, a 2013-as Mondtam-e? című kötet volt a művészeti fordulat első dokumentuma, ott lépett ki először a korábbi szövegalkotási szokásaiból, és teremtett egy új, kísérletező beszédmódot. Közben nem hagyta el irodalmi gyökereit, Pilinszkyt, Tandorit vagy Juhász Ferencet, illetve a nyugatos tradíciókat, megszületett viszont saját költői hangja, amely már a kortárs irodalom haladó szellemiségű vonalába tartozik.

Báger Gusztáv azóta minden évben jelentkezik új kötettel, az idén jelent meg a Találgatom, mit üzensz a Széphalom Könyvműhely gondozásában, amelynek versei éppúgy szólnak a spirituális útkeresésről és a szerelemről, mint a mindennapi élet apró mozzanatainak jelentőségéről. A kötet címe több jelentést is hordoz, szólhat az transzcendencia-keresésről, a párakapcsolatok dinamikájáról vagy a költészetről is. A sor egyébként a kötet Bizalom című verséből való, amely egyben a harmadik ciklus nyitóműve is.

Az öt részből álló kötet többnyire csattanóban végződő rövid, tömör prózaversekből áll, amelyek a mindennapi pillanatok leírása által ragadják meg a spirituális és filozófiai kérdéseket. Ezeknek kifejezésére a költő gyakran használ toposzokat is, a könyv Tenger felől egyre című nyitóversében például a víz jelenik meg az idő múlásának, a halál közeledésének szimbólumaként, egy megfoghatatlan, távoli erőként. „Traumák szívzörejét hallod. Része vagy valaminek, amit távolinak hittél. Észre se vetted.”

Báger Gusztáv finoman, ám pontosan reagál konkrét társadalmi jelenségekre, a költő, mint a „közjó külsős önkéntese” definiálódik verseiben, aki egy tiszta ablakon át látja azt, hogy kik vettek ki úgy a közös kalapból, hogy közben nem tettek bele semmit (A vagyonnyilatkozatok margójára). Kötetének első része az idő, az élet és a költészet kapcsolatát, a második az álom, az ébredés motívumait boncolgatja.

Verseiben az elmélet, a virtualitás és a fantázia világa áll a középpontban, vagyis minden, ami megfoghatatlan, ám mégis létező, s ezáltal „lebeszéli a jelentésről a mondatot”. A kötet harmadik része a párkapcsolatról, a szerelemről, a két különálló én összeolvadásáról és torzulásáról szól. A másikkal való dialógus sokszor átfordítható az Istennel való párbeszédre is, s a kötet későbbi részeiben az erotikus élmények leírása a misztikus tapasztalat iránti vágyódássá alakul. A kötet negyedik része egyfajta emlékleltár, tárgyak és gyerekkori történetek „restaurálásának” színtere, az utolsó ciklus pedig az isteni nézőpont iránti epekedés dokumentuma, amelyben a földi érzékelés levetkőzése, illetve egy hetedik érzékszerv iránti sóvárgás a meghatározó. „De most elkezdjük a munkát. Belátni a láthatatlant, csak ennyi kell. Ámen” (Nemcsak prédikálni).