Bayer ZsoltRománia? (1.)

Álláspont. Érdekes kis hír tűnt fel a Mandiner.hu honlapján, ami feltehetőleg senkit sem fog lázba hozni.

Bayer Zsolt – 2016.10.19. 01:38 –

Pedig akár lázba is hozhatná sokunkat, ugyanis többek között a legnagyobb határon túli magyar nemzetrészről, az erdélyi magyarságról is szól, e nemzeti kisebbségünk sorsát is alapvetően meghatározza a jövőben.

A hír csupán ennyi: „Nekiment a korrupcióellenes ügyészségnek a román szenátus vezetője.

Calin Popescu-Tariceanu román szenátusi elnök szerint a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) »okkult módon a háttérből irányítják«, ezért arra kérte kollégáit, hogy a mandátumuk hátralévő két hónapja alatt már ne döntsenek a DNA mentelmi jog felfüggesztését célzó kéréseiről. Popescu-Tariceanut is bíróság elé állította egyébként az ügyészség. (…) A szenátusi elnök szerint nem sokkal a parlamenti választások előtt a DNA megint hét-nyolc éves ügyeket ás elő nagy csinnadrattával, miként tette azt a nyári helyhatósági kampány idején is, »csak azért, hogy ellehetetlenítse a kényelmetlen ellenfelek indulását«. »Miként sosem hittem a pénteki letartóztatásokban, a DNA-nak az ilyen eljárásaiban sem bízom« – jegyezte meg ironikusan Popescu-Tariceanu. (…) A szenátusi elnök úgy vélte: ha annyi éven át nem volt sürgős felgöngyölíteni azokat az ügyeket, várhatnak még két hónapig, amíg véget érnek a választások. A politikus felkérte a törvényhozókat, hogy a DNA kiadatási kéréseit elbíráló határozatok meghozatalát bízzák a következő parlamentre. Popescu-Tariceanu pártállástól független elvi kérdésnek nevezi a »meghurcoltak« melletti kiállást, legyen szó Victor Pontáról vagy Elena Udreáról.”

Aki figyeli a román politikai élet fejleményeit, nem lepődik meg ezeken a szavakon. Ugyanis a román korrupcióellenes ügyészség tevékenysége miatt Románia mára gyakorlatilag megbénult. S különösen az önkormányzati munka lehetetlenült el. Ma egy romániai polgármester hovatovább egy guriga vécépapírt sem mer venni, mert attól fél, másnap érte jön és elviszi a DNA. A határ menti magyarországi települések polgármesterei sorra panaszkodnak amiatt, hogy számos közös uniós fejlesztési projekt, amelyek az úgynevezett HURO (közös magyar–román) pályázatok keretében valósultak volna meg, egyszerűen leállt, ugyanis a romániai települések polgármesterei egyszerűen nem mernek semmit sem tenni a projektek megvalósításának ügyében.

De a DNA megmagyarázhatatlan (vagy nagyon is megmagyarázható?) tevékenységének nem ez az egyetlen magyar vonatkozása. Miképpen az Erdélyi Magyar Napló erre épp a napokban hívta fel a figyelmet, a DNA az elmúlt néhány évben sorra vádolta meg, hurcolta el, tiltotta ki a polgármesteri hivatalokból a magyarlakta települések polgármestereit. Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbertet három rendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolták meg, alpolgármesterét, Szőke Domokost pedig négy rendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra felbujtással vádolták meg. Lássuk a részleteket az Erdélyi Napló beszámolója alapján:

„A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester a 2007–2014-es időszakban »jogosulatlan előnyben részesítették« a Topo Service céget, mert állítólag – több részletben – indokolatlan kifizetéseket engedélyeztek e cég számára, amelynek az általános kataszteri munkálatok elvégzésére volt szerződése. Annak ellenére, hogy nem teljesültek a műszaki és a törvényi feltételek, az Országos Kataszteri Hivatal megtagadta a munkálatok átvételét. Az ügyészek vádjai azonban nevetségesnek bizonyulnak. A dossziéban nincsenek konkrét bizonyítékok az állítólagos bűncselekmények elkövetésére. Az ügycsomó szerint az ügyészek ugyan 2000 eurónyi készpénzt megjelöltek a tettenérés megszervezése érdekében – tettenérés viszont nem történt. Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a pályázatértékelő bizottság elnökeként szabálytalanul ítélte oda a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária középiskolák felújítására és korszerűsítésére vonatkozó, 18 millió lej értékű és a Regionális Operatív Programból finanszírozott szerződést. A nyomozók szerint az alpolgármester cserében kedvező feltételekkel részesült építőipari szolgáltatásokban a nyertes cégtől.”

Jelen állás szerint az alpolgármester elleni vádak is hamisak. Az ügy pikantériája, hogy a megvádolt és a polgármesteri hivatalból kitiltott Ráduly Róbertet hatalmas többséggel választották újra az idei önkormányzati választáson, és elfoglalhatta hivatalát.

Nem járt jobban Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád sem. Az Erdélyi Napló így számol be az ő kálváriájáról:

„A DNA Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád ellen is vizsgálatot folytatott. A házkutatást követően az ügyészek kihallgatásra Bukarestbe vitték a városatyát. A vádhatóság szerint »bűne« az volt, hogy 12 millió eurós szerződést kötött az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bankkal városfejlesztésre, és az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A bank folyamatosan ellenőrizte és teljesen rendben találta a pénz elköltését, de a DNA azt állítja, hogy a polgármester nem a pénzintézetet, hanem a hitelért garanciát vállaló román államot károsította meg. Az ügyészek abba is belekötöttek, hogy a hitelszerződésben a Romániában használatos ellenmérnöki tevékenység szakkifejezés helyett a Nyugat-Európában elfogadott konzultánsi tevékenység kifejezést használtak. Szerintük ugyanis az nem lehetséges, hogy a konzultáns biztosítsa az ellenmérnöki tevékenységet, a polgármester pedig hiába érvelt azzal, hogy ez így működik a nagy európai uniós projektek esetében.”

A nevetséges, légből kapott vádak sorra elbuktak, Antal Árpád szintén fölényesen győzött az idei választásokon, és visszatért hivatalába.

(folytatjuk)