Széles Gábor beperli az Indexet

A portálon megjelent videó azt a látszatot kelti, mintha azt vágatlanul adták volna le

Pindroch Tamás – 2014.10.02. 20:22 –

Személyiségi jogi pert indít Széles Gábor az Index csütörtöki videóinterjúja miatt – mondta Balsai Szabolcs, a nagyvállalkozó ügyvédje. Kifejtette, a portálon megjelent videó azt a látszatot kelti, mintha azt vágatlanul adták volna le, miközben ez nem így volt. A zalaszentgróti rendezvényen felvett interjú első részét ugyanis, amelyben a Zala Springs projektről kérdezték a nagyvállalkozót, teljes mértékben kivágták.

Balsai Szabolcs azt is elmondta, Széles Gábornak a sajtótörvény szerint joga volt visszavonnia az interjút, a jogszabály szerint pedig az végképp nem tehető közzé, amikor az interjúalany a visszavonás jogát gyakorolja.

Az ügyvéd kifejtette, emellett azt a látszatot keltette az Index, hogy a Széles Gábor által szervezett zalaszentgróti rendezvényen forgattak volna, miközben a nagyvállalkozó meghívott vendégként jelent meg az eseményen. De a videóinterjú nézői így azt gondolhatják, hogy Széles Gábor utasítására tiltották ki a fórumról a stábot, miközben az tőle függetlenül, a szervezők döntése volt.