Fogyóban életünk forrása, a víz

A világnapon az emberiség fennmaradásának nélkülözhetetlen eleméről, jövőnk egyik zálogáról közösen kell gondolkodnunk

Zsigmond Lilian – 2016.03.21. 00:54 –

Minden évben március 22-én tartják a víz világnapját, és ehhez kapcsolódóan számos konferenciát, környezetvédelmi fórumot szerveznek. A víz világnapi rendezvények nemzetközi kampánya pedig a Vizek és mesterségek témakörre fókuszál.

víz 20160321Ma már minden cseppje kincs (Fotó: Reuters - Fayaz Aziz)

Holnap immár huszonhárom esztendeje ünnepeljük a víz világnapját. Ezen az ENSZ 1992-es közgyűlése alapján elismert napon világszerte számos környezetvédelmi konferenciát rendeznek. Nagyszabású rendezvényekkel kívánják felhívni a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére, vagy­is arra, hogy elemi érdekünk, hogy óvjuk, védjük környezetünket s ezen belül a bolygó vízkészletét, ami a földi élet egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele. Egy hazai fórumon, ahol a vizeink fenntarthatósága volt a téma, Lakatos Gyula ökológus elmondta, hogy a Föld vízkészletének mindössze két és fél százaléka édesvíz, ennek is nagy része jég és mindössze 0,8 százalék az ivóvíz, amelyen több mint hétmilliárd ember osztozik. A rendelkezésre álló vízkészlet nyolcvan százaléka a mezőgazdaságban, tizenkét százaléka az iparban hasznosul, az emberi fogyasztás mindössze nyolc százalék.

Az ökológus kiemelte, hogy a víz miatt újabb migrációs folyamatok indulhatnak el, ugyanis fogynak a Föld készletei, ráadásul egyre több ember betegszik meg szennyezett víz miatt, és ez mind többeket késztethet lakóhelyük elhagyására. Magyarországnak elegendő vízkészlete van, ugyanakkor annak jelentős része a határon túlról érkezik. A közös szabályozásnak és az egyre jobb nemzetközi vízügyi együttműködésnek hála az ökológus úgy véli, hogy a közeljövőben nem kerülhetünk nehéz helyzetbe. A csapadékból származó vízzel ugyanakkor érdemes lenne gazdálkodni, így például a belvizet ülepítés után újra lehetne hasznosítani, valamint a szennyvíz kezelésében is akadnak még lehetőségek a pazarlás elkerülése érdekében. Sokat jelentene, ha kevesebb húst fogyasztanánk, ugyanis annak előállításához nagyon sok víz szükséges – figyelmeztetett a szakember. A környezetvédelem mellett az idén a víz világnapi rendezvények nemzetközi kampánya az úgynevezett Vizek és mesterségek témakörre fókuszál. Ezen a napon a közönség bepillanthat a kulisszák mögé, és az érdeklődők megismerhetik, hogy egy fürdő miként válik minden igényt kielégítő létesítménnyé – derült ki a Magyar Fürdőszövetség közleményéből. Akciójukban különleges nyílt napokkal, fürdőtörténeti kiállításokkal, valamint számos kedvezménnyel várják a látogatókat. w
<br /