Elhunyt a Mágus, a mesteredző Verebes József

Gyász

MH – 2016.03.14. 02:53 –

Súlyos betegségben elhunyt a hetvennégy éves Verebes József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Verebes József 20160314

A Mágusnak nevezett szakember legnagyobb edzői sikerét Győrben érte el, ahol 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította az ETO-t, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. Az MTK-ban is varázsolt, 1986-ban került a fővárosi csapathoz, és mindjárt első évében bajnoki címet nyert a kék-fehérekkel. Kétszer is a válogatott szövetségi kapitánya volt, 1987 januárjától augusztusig négy mérkőzésen két győzelem, egy döntetlen és egy vereség, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között tíz mérkőzésen egy győzelem mellett két döntetlen és hét vereség volt a mérlege. Az elmúlt hónapokban nagyon legyengítette súlyos betegsége, elmondása szerint csak annak örült, hogy megérhette, a válogatott kijutott a franciaországi Eb-re.