Ban Ki Mun javaslatára hazahívják a gyanúba keveredett békefenntartó egységeket

Az Egyesült Államok határozott fellépést sürget

MH/MTI – 2016.03.12. 08:27 –

Az ENSZ-főtitkár javaslata alapján határozatot fogadott el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) arról, hogy haza kell rendelni és újakkal helyettesíteni azokat a békefenntartó egységeket, amelyeknél felmerül a gyanú, hogy tagjaik súlyos és nagyszámú szexuális visszaéléseket követnek el.

Az ENSZ a 2015-ös évről kilencvenkilenc olyan esetet jegyzett fel, amikor a gyanú szerint a világszervezet békefenntartó katonái szexuális jellegű visszaéléseket vagy nemi erőszakot követtek el nők, illetve gyerekek ellen az állomáshelyük szerinti országban. Nyolcvan ilyen esetet jelentettek 2014-ben. A visszaélések zöme a Közép-afrikai Köztársaságban és Kongóban történt. Az esetek nagy része tíz ország békefenntartóihoz kötődik.

A pénteken megszavazott BT-határozat elrendeli, hogy ha valamely küldő ország nem vizsgálja ki a „súlyos és nagyszámú, illetve rendszeres jellegű nemi visszaélések” vádjait, nem vonja felelősségre az elkövetőket, vagy nem értesíti a főtitkárt arról, hogy milyen lépéseket készül tenni az ügyben, akkor a szóban forgó országnak le kell cserélnie az érintett békefenntartó egység személyi állományát.

A határozatot az ENSZ legnagyobb befizető tagállama, az Egyesült Államok terjesztette be Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár előterjesztése alapján. A szöveget a tizenöt tagú testületben tizennégy ország szavazta meg, a BT egy tagja - Egyiptom - tartózkodott.

Diplomáciai források szerint a javaslat tárgyalása során Oroszország, valamint Egyiptom és több másik afrikai tagállam ellenvetéseket fogalmazott meg, azzal érvelve, hogy a határozattervezet „kollektív büntetés” lenne kéksisakosok százaival szemben néhányak tettei miatt. Az Egyesült Államok ezzel szemben azt szorgalmazta, hogy az ENSZ legmagasabb döntéshozó szerve a határozattal küldjön határozott jelzést arról, hogy nem tűri a probléma elfajulását.

Először tavaly áprilisban merült fel olyan gyanú, akkor francia ENSZ-békefenntartókkal szemben, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban, egy Bangui melletti táborban kilenc és tizenhárom év közötti gyermeket kényszerítettek szexre pénzért vagy ételért cserébe. Az ENSZ közép-afrikai békefenntartó missziójának vezetője, Babacar Gaye tavaly augusztusban lemondott, idén februárban pedig mintegy nyolcszáz kongói kéksisakost rendeltek haza, miután hét kongói katonával szemben hasonló gyanú merült fel.