Együttműködik Kuba és az unió

Havannában írták alá a megállapodást

MH/MTI – 2016.03.11. 17:34 –

Megállapodást írt alá pénteken Havannában Kuba és az Európai Unió a kapcsolatok normalizálásáról és az együttműködésről.

kuba zászló leadFotó: Reuters

Ez történelmi nap a kétoldalú kapcsolatok szempontjából - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki ebből az alkalomból utazott Havannába.

A megállapodás az 1996-ban elfogadott uniós „közös álláspont” helyébe lép, amely korlátozta az európai társulás kapcsolatait a kommunista állammal, és a kubai demokratikus változásokhoz kötötte a kétoldalú viszony javítását.

Megkötését közel két évig tartó tárgyalási folyamat előzte meg. Akkor lép hatályba, ha az EU összes tagállama és Kuba is ratifikálja. Lényege a gazdasági együttműködés teljes helyreállítása, és lehetővé teszi Kuba bevonását az EU segélyprogramjaiba. Előirányozza a folyamatos politikai párbeszédet is a felek között, beleértve az emberi jogok érvényesülésének kérdését Kubában.

Latin-Amerikában egyedül Kubának nem volt együttműködési megállapodása az unióval, de a gazdaságban ez kevéssé mutatkozott meg: az EU Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere, a legnagyobb külföldi befektető és a harmadik a szigetre utazó turisták száma tekintetében.

A megállapodás újabb siker Havanna számára, amely 2014 óta sokat javított nemzetközi pozícióin: enyhülés következett be az Egyesült Államokhoz fűződő fagyos viszonyában, és tavaly év végén megállapodott az úgynevezett Párizsi Klubbal a külföldi kormányoktól kapott hitelei kétharmadának - mintegy négymilliárd dollárnak - a törléséről. További látványos előrelépés lesz Barack Obama küszöbön álló havannai látogatása, amelyet március 20-ára ütemeztek be. Ő lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki felkeresi a kommunista országot.