Elfelejtett ciprusi küldemények

Sukoró-ügy: ősszel folytatódhat a koncessziós per

Kacsoh Dániel – 2016.03.08. 04:30 –

A bíróság elfelejtett postázni bizonyos dokumentumokat, ezért csúszhat akár éveket is King’s City kaszinókoncessziója ügyében indított eljárás. Az ügy tétje, hogy Ronald S. Lauder üzletembernek kell-e százmilliós kártérítést fizetnie a magyar állam részére.

Csak szeptemberben folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán a sukorói kaszinókoncessziós szerződés ügyében már 2011 óta húzódó polgári per – tudtuk meg az ügyben a magyar államot képviselő Bártfai Beatrix ügyvédtől. Így az is kérdéses, hogy egyáltalán az idén megszületik-e az ítélet. Ismert, az eljárást éppen az állam indította a kaszinóbefektető KC Bidding Kft., illetve Ronald S. Lauder üzletember ellen, mondván, nem tartotta be a még 2010 előtt kötött kontraktusban rögzített feltételek egy részét.

Az eljárás több mint négy éve húzódik. A Kúria korábban hatályon kívül helyezte a táblabíróság másodfokú ítéletét, amelyben százharmincmillió forint kötbér megfizetésére kötelezte a céget, sőt, megállapította Lauder készfizető kezességét is. Vagyis, ha a Velencei-tó mellé a Gyurcsány-kormány idején tervezett vigalmi negyed megvalósítása érdekében alapított kft.-nek nincs elég vagyona, úgy neki kell megfizetnie a büntetést.

A táblabíróság határozatát azonban mindkét alperes megfellebbezte, részben eljárási hibára hivatkozva, a legfőbb bírói fórum pedig ez ügyben nekik adott igazat, „visszadobva” az ügyet a másodfokra. A hiba lényege: az ítélőtábla nem az elsőrendű alperes cég által megbízott nemzetközi jogász ciprusi címére, hanem a vele együttműködő magyar ügyvédi irodának küldte meg a per egyes iratait. Ennek nyomán feltételezhető volt, ha ezt a problémát vélhetően sikerül – úgymond – kiküszöbölni, hamar sor kerülhet az ítélethirdetésre. A határozat ráadásul még így is csupán úgynevezett részítélet lenne, az alapügy továbbra is a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma előtt „parkol”.

A legutóbbi, novemberi tárgyaláson azonban kiderült, megint nem küldtek el egy dokumentumot az elsőrendű alperes, azaz a kft. – a bíróság előtt egyébként meg sem jelenő – ügyvédje részére. Némi huzavona után Mika Ágnes tanácsvezető bíró úgy döntött, elküldik az iratokat Ciprusra, majd közölte, rosszulléte miatt elhalasztja a tárgyalást – amely így csaknem egy év után folytatódhat.