Tuzson Bence: Hosszú távú nemzetstratégiai kérdésről van szó

Várhatóan őszre lesz népszavazás

MH/MTI – 2016.03.04. 07:42 –

A kormány szerdán tárgyal a déli határ mentén található befogadóállomások bezárásáról - jelentette be Lázár János. Magyarország, a magyar nemzet szempontjából a következő időszak egyik legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, ebben a kérdésben pedig a magyar embereknek kell döntést hozniuk - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az európai politikusok jelentős része rosszul kezelte a migrációt, bátorítást adtak azoknak az erőszakos embereknek, akik rendőröket támadnak meg és kerítéseket akarnak kidönteni. 

 

Fidesz: Migránspártiak támadták meg a népszavazást
A Fidesz értékelése szerint migránspártiak támadták meg a kormány kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazási kezdeményezését a Kúriánál.
Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: akik megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság kérdést hitelesítő döntését, azok korábban álproblémaként hivatkoztak a bevándorlásra, elutasították a határzár kiépítését és az eljárások szigorítását, s migránsok betelepítéséről, integrációs politikáról beszélnek.
Ha rajtuk múlna, Magyarországon akár egy szegednyi migráns is élne már, akik a nyílt utcán zaklatnák a nőket, Budapest olyan lenne, mint Köln és drasztikusan nőne a bűncselekmények száma - sorolta a fideszes politikus, aki azt hangoztatta: "mi ebből nem kérünk, mi a népszavazást támogatjuk". Hozzátette: támogatják a kormány szándékát, hogy minden eszközzel megóvja Magyarországot a migránsáradattól.
Halász János az országos referendumot úgy jellemezte: a legerősebb demokratikus eszközzel szeretnék kikérni az emberek véleményét a kötelező betelepítési kvótáról.
Arra a kérdésre, hogy mikor lehet népszavazás, azt felelte, az eljárási szabályok alapján legkorábban nyáron vagy ősz elején írható ki.

Tuzson Bence arról beszélt, hogy az Európai Unió állandó kötelező betelepítési mechanizmus elfogadására készül. Ez azt jelentené, hogy a továbbiakban nem a magyar emberek, nem a magyar Országgyűlés dönthetne arról az alapvető kérdésről, hogy a magyar emberek kikkel éljenek együtt Magyarországon - tette hozzá.

Kijelentette: ez nemzetstratégiai kérdés, amely a nemzet létét akár száz éves távlatban is meghatározhatja, ezért kezdeményezte a kormány a népszavazást a kötelező kvótáról.

Emlékeztetett: Egerben tizenötezer ember már aláírta azt a kezdeményezést, amely elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. Ahhoz azonban, hogy az elutasítás jogerővel bíró döntés lehessen, alátámassza a magyar kormány politikáját, szükség van a népszavazásra - mondta.

Megjegyezte: a magyar kormány legfontosabb feladata, hogy biztonságossá tegye az országot. Ennek érdekében megtette a szükséges intézkedéseket: a déli határzár megépítésével megvédte Magyarországot a bevándorlási hullámtól.

Most azonban vihar előtti a csend: a bevándorlási hullám nem csökken, ezért a kormány következő ülésén kiemelten foglalkozik a határzár megerősítésével, illetve hogy a keleti, romániai határvonalon is meg lehessen néhány hét alatt építeni a határzárat - jelezte.

Az államtitkár a biztonság kérdését Eger szempontjából is megvilágítva felidézte, a hevesi megyeszékhely élen jár a turizmusban: tavaly az első tíz hónapban 491 ezer 356 vendégéjszakát regisztráltak a városban, amely az előző évhez képest - az országos átlagot meghaladva - 17,5 százalékos növekedést jelent.

A kormány tárgyal a dél-magyarországi befogadóállomások bezárásáról

Pászkán Zsolt: A kemény kéz és a segítés együttes alkalmazása az együttes megoldás
Pászkán Zsolt kisebbségkutató szerint a migrációs válságra csupán egyetlen megoldás van, ez pedig „a kemény kéz és a segítés” együttes alkalmazása. A szakértő ezzel arra utalt az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában, hogy elsősorban a migránsokat kibocsátó országokban kell segítséget nyújtani, mert ez a leghatékonyabb. Úgy fogalmazott: azt nem tartja megoldásnak, hogy Európa megvárja, amíg milliók végigjárják a „szörnyű” migrációs útvonalat, majd a végcélnál kiválogatja, hogy kiket fogad be, és kiket küld vissza. A szűrést már a kiindulási pontnál el kellene végezni - tette hozzá. Pászkán Zsolt azt is mondta: arra kell készülni, hogy újraaktiválódnak az embercsempészek már kiépített útvonalai.

A kormány szerdán tárgyal a déli határ mentén található befogadóállomások bezárásáról - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken Mártélyon, a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén.
A testület egyhangúlag döntött úgy, hogy kezdeményezi a nagyfai ideiglenes befogadóállomás bezárását, mert biztonsági kockázatot jelent a környező települések számára.
Lázár János úgy fogalmazott, nincs szó arról, hogy a kormány nagy, állandó befogadóállomásokat létesítsen, ha azonban bevándorlókat kell ideiglenesen elhelyezni, az nem a déli határ közelében történik majd.

Völner Pál: Őszre tartható meg a népszavazás
Várhatóan az ősszel tartható meg az a népszavazás, amelyet a kormány kezdeményezett a kötelező betelepítési kvótáról - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Miskolcon újságíróknak.
Völner Pál jelezte: az államfő és a kormány népszavazási kezdeményezése esetén nincs aláírásgyűjtés a referendum megtartásához, ám a különböző jogorvoslati kérelmek elbírálása, és a köztársasági elnöknek a népszavazás kiírásához biztosított időintervallum azt feltételezi, hogy "valószínűleg" az ősszel tartható meg a népszavazás.
A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarország a luxembourgi bíróságon megtámadta az "úgynevezett kötelező kvótadöntést", erről várhatóan az év végén döntést hoz a testület.
"Azért támadtuk meg ezt a döntést, mert nem akarunk egy olyan káros precedenst, amely alapján a jövőben is milliószámra Európába özönlő gazdasági migránsokat elosszák, és Magyarország kötelezően vegyen át olyan embereket, akiket a magyarok nem kívánnak, akik között akár terroristák, bűnözők is lehetnek" - mondta Völner Pál. Ezért döntött a kormány népszavazás kezdeményezéséről, amit pártok már megtámadtak - tette hozzá, megjegyezve, "ebből az is kiviláglik", hogy ezek a pártok bevándorláspártiak.
A kormány azt szeretné, hogy ilyen horderejű kérdésben a magyar emberek dönthessenek "a magyar jövőről", ne legyenek a párizsi merényletekhez vagy a kölni atrocitásokhoz hasonlóak - mondta, hozzátéve: a népszavazás célja, hogy "kinyilváníthassuk, hogy a magyar Országgyűlés hozzájárulása nélkül az unió ne hozhasson olyan döntést, amely az országot érinti".
Mint mondta, a kormány azt kéri valamennyi felelősen gondolkodó magyar választópolgártól, hogy szavazzon, tegye le voksát amellett, hogy a magyar viszonyokról továbbra is a magyar emberek által megválasztott képviselők dönthessenek.

A miniszter közölte, a nagyfai táborban több mint kétszáz migráns lakik, többségük illegálisan lépett magyar területre. A környéken élők arról panaszkodnak, hogy a befogadóállomást elhagyók inzultálják az embereket, a tanyákon élők nincsenek biztonságban. A táborban tavaly ősszel fogolyzendülés is volt.
A politikus kitért arra, hogy január-februárban háromezer migráns érkezett Magyarországra, közülük csupán százhatvan vallotta magát szírnek, túlnyomó többségük nem háborús menekült, hanem gazdasági bevándorló.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn hitelesítette a kormánynak a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését. A hitelesített kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?".Többségük a szerb magyar határon keresztül érkezett, de akadtak olyanok, akik Románia felől. Ha a bevándorlási nyomás áttevődik a szerb-román és a román-magyar határra, a kormány kész akár néhány hét alatt a teljes, mintegy 470 kilométeres román határszakaszon a biztonsági határzár kiépítésére - mondta Lázár János. Hozzátette: a kerítés kitűzése, az előkészítő tereprendezési munkák megkezdődtek.
A politikus szerint meg kell vizsgálni, a magyar-szerb határon szükség van-e második kerítésre, utak építésére, hogy az ország védelme folyamatos legyen.
A miniszter közölte, a kormány döntött a hódmezővásárhelyi laktanya megerősítéséről, erőket vezényelnek ide. A bevándorlási nyomás állandósulására akár tízéves távon is fel kell készülni, ezért a honvédelmi tárca tervet készít a laktanya fejlesztésére.
A közgyűlésen ismertették a testület február 19-ei, zárt ülésen elfogadott határozatát, amelyben közbiztonsági okokból kezdeményezik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által működtetett, kísérő nélküli kiskorúakat befogadó otthon bezárást vagy - ha ez nem lehetséges - hódmezővásárhelyi működésének megszüntetését. Döntöttek arról is, hogy a város közigazgatási területén nem alakítható ki közösségi szállás, őrzött szállás, befogadóállomás, egyéb idegenrendészeti szállás. A közgyűlés nem járul hozzá, hogy Hódmezővásárhelyen a város nyugalmát megzavaró gazdasági bevándorlókat helyezzenek el vagy telepítsenek át kötelező kvóták alapján más uniós országból. 
A határozat leszögezi, az önkormányzat elsődleges feladata saját polgárainak támogatása, ennek terhére a város nem tud szociális juttatást, közfoglalkoztatást biztosítani gazdasági bevándorlóknak. 
A közgyűlés ugyanakkor határozott arról is, hogy Hódmezővásárhely, emberiességi szempontokat mérlegelve, kész 2016-ban tízezer euró (több mint hárommillió forint) támogatást nyújtani a menekültek ellátását segítő állami, önkormányzati vagy civil szervezetek számára. 

„Erőszakos emberekkel nem lehet Európát építeni”

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az európai politikusok jelentős része rosszul kezelte a migrációt, bátorítást adtak azoknak az erőszakos embereknek, akik rendőröket támadnak meg és kerítéseket akarnak kidönteni. "Komolyan gondoljuk, hogy ilyen emberekkel akarjuk építeni a jövő Európáját?" - tette fel a kérdést az M1 aktuális csatornán péntek reggel.

Szijjártó Péter úgy látja, az európai politikusok egy része kezd kijózanodni és látja, hogy ami történik Európa külső határainál, az elfogadhatatlan. Mint mondta, reméli, hogy hétfőn az Európai Tanács ülésén "Európa iránti felelősségtől vezérelve egy jövőorientált megoldás" születik, s mindenki nemcsak kimondja, hanem aszerint is cselekszik, hogy "a határainkat meg kell védeni, csak azokat kell beengedni, akik szabályosan jönnek Európába".

A macedón-görög határnál lévő helyzettel kapcsolatban azt hangsúlyozta: Görögországban nincs háború, nincs elfogadható magyarázat arra, hogy az emberek miért akarnak áttörni a két ország határán, miért támadnak rá azokra rendőrökre, akik meg akarják védeni az országuk határát. Mint megjegyezte: a határátlépésnek megvan a nemzetközi procedúrája, a határállomáson keresztül, útlevéllel vagy menekült státuszt benyújtásával.