Tesco-ügy: sok a hiba

Visszaköszönnek a régi bakik a hetedszer elölről kezdett büntetőperben

Csibra Tibor – 2016.03.04. 01:51 –

A hatóságok részéről elkövetett súlyos törvénysértéseket sejtenek a vádlottak a tescós rablók nemrég hetedszer is első fokon, elölről kezdett büntetőperében, az érintettek a bíróságtól kérték, hogy tisztázza az eljárási furcsaságokat.
Eddig nem lett tisztább a kép a tescós rablók néven ismert társaságnak az ősszel hetedszer is első fokon, elölről kezdett büntetőperében, amelynek tegnapi tárgyalásán a vádlottak és a védelem mondhatta el aggályait a Fővárosi Törvényszéken. Mint arról beszámoltunk, a Magyarországon számos jogi rekordot felmutató eljárásban csaknem két éve ugyancsak a Fővárosi Törvényszék hozott ítéletet a tizenegy éve a budaörsi Tesco áruháznál elkövetett pénzszállítórablás, egy kalocsai házaspár meggyilkolása és kifosztása és más súlyos fegyveres rablások ügyeiben. A bíróság nagyrészt a vádlottak egymást terhelő vallomásai alapján hozta meg a döntését, mivel kevés objektív bizonyíték gyűlt össze a nyomozáskor.

Az elsőrendű vádlott, Süveges Péter tizenegy éve tagadja, és igyekszik bizonyítani azt, hogy nincs köze az említett bűncselekményekhez, ám két éve, az azóta hatályon kívül helyezett ítéletben életfogytiglant kapott. A monstre perben számos vádalku született már, Süvegest főképp a másodrendű terhelt, K. Gábor vallomásai alapján marasztalták el. Ezek egyike egy illegális fegyverbeszerzési ügy, amelyben K. Gábor hamisan vádolta meg társait, ezért később jogerősen el is ítélték. A tescós rablók perében – bár a hetedszeri újrakezdés miatt az ügy reflektorfényben van – jelenleg is olyan furcsaságok vannak, mint például az, hogy a bíróság olyan bűncselekményekről tárgyal, amelyeknek jegyzőkönyveit a vádlottak évek óta nem kaphatják meg, így érdemben védekezni sem tudnak.

A vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség képviselője az újrakezdett perben jelezte, hogy újabb, releváns adatok jutottak a birtokukba. Ez azt jelentheti, hogy a szerteágazó ügyekben még jelenleg is nyomoznak, ebben az esetben viszont a büntetőeljárási törvény kizárja, hogy ugyanakkor büntetőpert is folytasson a bíróság. A védelem szerint az is aggályos, hogy a múlt heti tárgyaláson megjelent a bíróságon az ügyekben egykor nyomozó rendőrök egyike, és a tárgyalóterem előtt hosszasan elbeszélgetett az idézett tanúkkal, akik aztán a korábbi részletes vallomásaik ellenére meghallgatásukkor már alig emlékeztek valamire. A védelem tegnap azt is kérte a bíróságtól, hogy tisztázza, a rendőr milyen minőségben és kinek az utasítására próbálta befolyásolni a tanúkat. A per kedden folytatódik.