Helybe menne a járásbíróság a jogvitákhoz

Baranya Róbert – 2016.03.03. 03:25 –

Törvénykezési helyek jöhetnek létre a járásbíróságokon a kormány által beterjesztett törvénymódosítás eredményeként.

Az Országgyűlés tegnap kezdte meg a javaslat általános vitáját, amelynek során Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az állampolgá­roknak és a gazdasági élet szereplőinek az a jó, ha vitás ügyeiket hozzájuk minél közelebb bírálják el. Ezt a feladatot a járási székhelyeken működő járásbíróságok ellátják, ám igény esetén biztosítani kellene, hogy egy járáson belül másik városban is legyen olyan hely, ahol a pereket tárgyalják. Völner szerint a többlethelyismeret vagy akár a helyszíni tárgyalás egyszerűsödésével megalapozottabb és időszerűbb ítéletek is születhetnek.

A kormánypártok támogatták az előterjesztést, míg az ellenzéki frak­ciók hiányolták, hogy nem volt ötpárti egyeztetés, illetve feltételekhez kötötték a kétharmados törvény támogatását. Válaszában Völner kijelentette: valamennyi felmerülő kérdés, álláspont rögzítésére nyitottak, és a javaslat nem érinti a bíróságok illetékességét. A parlament tegnap elkezdte tárgyalni azt a határozati javaslatot, amely 2017-től a magyar felsőoktatás napjává tenné szeptember 1-jét.