Seres-ügy: gyanúsításból kártalanítás

Még mindig nem tisztázta a többször elölről kezdett, majd megszüntetett nyomozás, hogy kik és miért végeztek a vállalkozóval

Csibra Tibor – 2016.03.03. 01:29 –

Kártalanítást ítélt meg tegnap a bíróság annak a férfinak, aki korábban hét hónapot töltött ártatlanul előzetes letartóztatásban a tizenhét évvel ezelőtti Seres-gyilkosság miatt. Azt ma sem tudni, hogy a vállalkozóval kik és miért végeztek.

Több millió forintos kártalanítást ítélt meg tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak, akit korábban azzal gyanúsított meg a rendőrség, hogy részt vett Seres Zoltán vállalkozó tizenhét évvel ezelőtti meggyilkolásában. A volt válogatott cselgáncsozó, B. László hét hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd az azóta ismét megszüntetett nyomozásban jogerősen kimondták a döntéshozók, hogy semmi köze nem volt a merénylethez. A rendőrség korábbi teóriája szerint B. László vezette azt a motorkerékpárt, amellyel a bérgyilkosok a bűncselekmény helyszínére érkeztek. A nyomozók az egyik korábbi verzió szerint úgy vélekedtek, hogy Serest, a vele lévő olasz üzletembert a vállalkozó Bentley-jében az a Radics Attila lőtte agyon gépfegyverrel, akinek később a családjával együtt nyoma veszett tárnoki otthonukból, és azóta sem találják őket. A 2014 nyarán megszüntetett vizsgálat aktáiban korábban az szerepelt, hogy Seres Zoltán a mára szinte az összes, a kilencvenes években elkövetett leszámolás mögött álló Portik Tamásnak állt az útjában, és ő adott utasítást a támadásra is.

A nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség másfél éve B. László mellett a Portik elleni eljárást is megszüntette a Seres-ügyben.

Seres Zoltánt korábban is megpróbálták meggyilkolni, 1997-ben a háza előtt pokolgépet helyeztek autója aljára, a bomba azonban csődöt mondott. A merényletkísérlettel később a Fenyő János médiamágnás, a Cinóberként ismert lányfuttató, Domák Ferenc megölésével, illetve a négy halálos áldozatot követelő, Aranykéz utcai robbantással vádolt Jozef Rohácot hozták összefüggésbe, de bűnösségének megállapításához nem volt kellő és elegendő bizonyíték.

Seres Zoltán meggyilkolása volt az utolsó abban a leszámolássorozatban, amely Prisztás József lelövésével kezdődött húsz éve, azóta a hazai alvilágban nem fordultak elő hasonló demonstratív, közterületen elkövetett kivégzések.