Korompay CsillaSzemfényvesztés

Pontos adat talán sosem lesz arról, hányan vettek részt a hétfői „szülői sztrájkban”

Korompay Csilla – 2016.03.02. 00:57 –

Pontos adat talán sosem lesz arról, hányan vettek részt a hétfői „szülői sztrájkban”, hiszen az influenzajárvány kellős közepén vagyunk, de a visszajelzések alapján az akció elindítója először ötvenezres számot említett. Igaz, miután közölték vele, hogy ez csupán a diákok három-négy százalékát jelenti, már azt mondta, talán százezernél is többen lehettek az otthonmaradásukkal tiltakozók. Mindegy is, igazából nem ez a fontos. Nyilvánvaló, ha valaki a kezdeményezés Facebook-oldalát nézi, a több száz fotót és bejegyzést azoktól, akik iskola helyett inkább aludtak, filmet néztek, plázáztak, videojátékkal töltötték az időt, élményfürdőbe mentek vagy palacsintát sütöttek, akkor könnyen az a tévhit alakulhat ki benne, hogy az egész ország csatlakozott az akcióhoz – a hozzászólók is nyolcvan százalékot saccoltak. Így működik az online tér, ilyen csalóka, szemfényvesztő ez a világ, amelyben gyermekeink élnek. Mert – sajnos – többségük ebben él.

A Nem leszek suliban oldal fotóit szemlélve senkinek nem lehet kétséges, jó buli volt a hétfői, érthető, hogy sokan követelik a folytatást, például kéthetente egy lógós napot. Menő dolog volt részt venni benne és posztolni a kockás inges szelfiket – az egyikről például S. Ricardo néz ránk szigo­rúan a haverjával. S. Ricardo tekintetén tisztán látszik a szolidaritás az általa mélyen tisztelt tanári karral, valamint kiforrott elképzelései a tananyagcsökkentéssel kapcsolatban, és bizonyára a Klik átalakítására, a közbeszerzések gyorsítására, a bürokráciacsökkentésre is remek szakmai javaslatai lennének. Amint egyébként a szülőknek is, egyikük szerint egyszerűen „nem létezőnek” kell tekinteni a Kliket – kérdés, megbeszélte-e ezt az önkormányzatokkal, amelyek évente milliárdokat spórolnak a jelenlegi fenntartási rendszerrel –, továbbá azt tanácsolja, hogy a lázadók szervezzenek „iskolafoglalási akciókat”…

De hagyjuk a komolytalan ötleteket, és térjünk át az elgondolkodtatóbb fényképekre. Az ország iskolái közül azokban, ahol volt pár lelkes szülő vagy pedagógus, aki kezébe vette a szervezést – pláne, ha listán gyűjtötte előre a neveket – valóban hiányzott a diákok zöme. Akadtak üres osztálytermek, és olyanok is, amelyekben erősen foghíjasak maradtak a padso­rok. Közszemlére tett fotók, amelyeken csak két-három gyerek ül az első sorban. Míg a többiek szundikálnak, számítógépeznek, moziba, shoppingolni mennek. Ők meg ott ülnek az órán. Lúzerek. Az internet szép új világában a töb­biek jókat röhögnek rajtuk. Tényleg ezt akarták a szervezők? Nem hiszem. De kétlem, hogy az akciót támogató civil szervezetek és ellenzéki pártok tagjai között nincs senki, aki ne értené, milyen rémes dolog történik. Csak éppen hidegen hagyja őket.

Ha annyi ezresem lenne, ahányszor valaki az elmúlt huszonöt évben azon sajnálkozott, milyen szörnyűségesen megosztja az országot a pártpolitika, hogy régi barátságokat szakít szét, és megkeseríti a munkahelyi légkört, nos, akkor most egy kellemes tengerparton süttethetném a hasam, ahelyett, hogy az alkalomadtán röpke órákra felfüggesztett esőzést szemlélem. A tán jó szándékú kezdeményezőknek és csatlakozóknak hála, az árkok ásása már az iskolákban is megkezdődött. Mert egészen más osztályfőnöki órán beszélgetni a politikáról, a demokráciáról, a jogokról vagy akár az oktatási rendszer problémáiról – a tanulók életkorának megfelelően –, és más az, ha tettekkel kell véleményt nyilvánítani, úgy, hogy az egyik csoport tagjai lesznek a menők, a másikba tartozók meg – főként, ahol kisebbségbe szorulnak – a lúzerek.

Új oktatási rendszer kell, mely élményalapú, és középpontjában a gyermek áll! – írja közleményében a „pedagóguslázadást” koordináló és újabb akciókat ígérő Tanítanék Mozgalom, amely illegitimnek nyilvánítja a köznevelési kerekasztalt, s amely szerint a kerekasztal tagjai – többek közt akadémikusok, tanárképző főiskolák vezetői, elit gimnáziumok igazgatói, az OECD szakértői – a „közoktatásban teljesen járatlanok”, ezzel szemben a mozgalom „hiteles civil- és szakszervezetei”, valamint „friss szellemi kapacitása” hivatott eldönteni, milyen legyen a magyar oktatás.

A mozgalom „természetesen” illegitimnek bélyegezte a pedagóguskart is, amelynek jog szerint tagja minden tanár, hitelesnek tartja viszont a szakszervezeteket, amelyek tagsága a pedagógustársadalom hat százalékát sem éri el összesen. Megtehetik. Viszont szülőként köszönöm, nem kérek abból a „friss szellemi kapacitásból”, amely a hétfőihez hasonló akciókat ötöl ki. Igaz, valóban „élményalapú” jelenség, ahogyan a szemfényvesztő online világban többségnek látják magukat a „menők”, az iskolapadban pedig lúzernek érzi magát a maradék. Ez sok mindenre jó lehet, de akik hasznosnak tartják, azok számára nem a gyerek van a középpontban.

„Szemünk fénye” ugyanis nem szemfényvesztést érdemel.

 

Korompay Csilla: SzemfényvesztésPontos adat talán sosem lesz arról, hányan vettek részt a hétfői „szülői sztrájkban” -...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. március 1.