Már az idén erősödhet a hazai bankszektor hitelezési aktivitása

Az MNB piaci hitelprogramjának első két tendere során 160 milliárd forinttal emelkedhetnek a kisvállalkozói kihelyezések

Horváth Éva – 2016.02.27. 01:15 –

Tavaly a negyedik negyedévben ötvenmilliárd forinttal csökkent a hitelintézetek nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelállománya. Idén a Magyar Nemzeti Bank programjai már sokat segíthetnek a piaci hitelezés helyreállításában.

8 20160227

A tavalyi negyedik negyedévben a kis- és közepes vállalkozói (kkv) szegmensben 3,6 százalékkal nőtt a hitelállomány, amihez jelentősen hozzájárult az MNB növekedési hitelprogramja (nhp). A program második szakaszának lezárása előtt kiemelkedően nagy összegben, 338 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a vállalatok, összesen 1425 milliárd forint összegre szerződtek. A múlt év végéig megkötött szerződéses állományból csaknem 180 milliárd forint hitelt 2016-ban folyósítanak majd – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című kiadványa februári számából, amelyet tegnap mutattak be a jegybank szakemberei.

Ugyanakkor a 2015-ös év során felmerült több egyedi hatás, köztük a bankszanálás portfóliótisztítása miatt a teljes vállalati hitelállomány 6,7 százalékkal apadt. Ez mintegy ötvenmilliárd forintos csökkenést jelent a hazai hitelintézetek nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelállományában – fűzte hozzá Oláh Zsolt, az MNB elemzője. A háztartások hiteleivel kapcsolatban kiemelte: a lakossági szegmensben a tavalyi utolsó három hónapban döntően a lakáscélú hitelkihelyezés bővült, a kereslet élénkült, a hitelfeltételek nagyjából változatlanok maradtak.

A jegybank pénzügyi kondíciós indexe alapján tavaly a bankrendszer negatívan járult hozzá a GDP (bruttó hazai termék) és a vállalati beruházások bővüléséhez. Oláh Zsolt rámutatott: az MNB hitelezési felmérésére adott banki válaszok alapján a hitelezési feltételek összességében enyhültek a múlt év utolsó negyedében. A felmérésben részt vevő bankok a hosszú futamidejű hitelek iránti kereslet élénküléséről számoltak be, amit a rövid lejáratú hitelek keresletének élénkülése követhet a következő fél évben. Az MNB piaci hitelprogramja (php) fő eszköze a hitelezési aktivitáshoz kötött kamatcsereügylet, amelynek első két tendere során a bankok vállalták, hogy kkv-hitelállományukat több mint 180 milliárd forinttal növelik 2016 folyamán.