ÁNTSZ-cáfolat a kórházi fertőzésekről

MH-összeállítás – 2016.02.27. 01:04 –

Az ÁNTSZ szerint nem igaz egy szegedi orvoscsoport azon állítása, hogy kórházi fertőzések miatt többen halnak meg, mint autóbalesetben.
Szentes Tamás országos tiszti főorvos ezzel kapcsolatban elmondta, hogy hazánkban 2015-ben körülbelül hatszázan haltak meg közlekedési balesetben, többen, mint kórházi fertőzésben.

Hozzátette, a fertőzésben elhunytak száma valóban emelkedik, ahogy Nyugat-Európában is ez a tendencia, de ez annak tudható be, hogy vannak olyan kezelések, amelyek sajnos hajlamosítanak a fertőzésre. Például bizonyos daganatos betegségeknél, szervátültetéseknél, autoimmun betegségeknél szoktak alkalmazni olyan terápiát, amelynél az immunrendszert mesterségesen visszafogják. Ezen betegeknél gyakrabban alakulhatnak ki fertőzések. A tiszti főorvos kijelentette, a magyar kórházak biztonságosan működnek, rendszeresen ellenőrzik őket, adottak a biztonságos betegellátás feltételei, vagyis aki kórházba megy, biztonságban van. „Magyarországon a kórházi feltételek jól szabályozottak, rendszeresen ellenőrizzük őket, pontos képünk van arról, hogy hol milyen állapotok vannak” – mondta.

Az ÁNTSZ közleménye szerint a kórházi fertőzések jelentésének hazai szisztémája az egyik legjobb Európában. A hazánk által működtetett Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR), vagyis az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelentési rendszere az egyik legátfogóbb az Európai Unióban, az adatok nyilvánosak, mindenki számára szabadon hozzáférhetők az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) honlapján. Az OEK-jelentések közérthetők, a nem szakértő közönség számára is értelmezhető módon összegzik a rendelkezésre álló információkat – írja az ÁNTSZ. Leszögezték: az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport, illetve az annak bázisát adó Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete által közzétett nyílt levélben megjelentek ebben a formában csak arra alkalmasak, hogy aláássák a közfinanszírozott egészségügyi ellátás hitelét.