A kommunizmus áldozataira emlékezünk

G. Juhász Judit – 2016.02.24. 01:45 –

Megemlékezésekkel, kiállításokkal folytatódik a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások meghosszabbított emlékéve – közölte tegnap Kovács Emőke, a Gulág Programiroda szakmai vezetője.

Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja, 1947-ben ezen a napon tartóztatták le, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ma 11 órakor a fővárosi Honvéd téren, a Gulag áldozatainak emlékkövénél tartanak megemlékezést, délután a Nyugati pályaudvaron megnyílik a Lágerjárat című utazó vagonkiállítás, a Fővám téren pedig a Barakkba zárva – életre ítélve című kiállítás. A központi ünnepséget csütörtökön 11 órakor az Olimpiai parkban, Kovács Béla szobránál tartják, ahol Rétvári Bence államtitkár mond köszöntőt. Március 3-tól a Tabán moziban Gulag-filmesteket tartanak, a vetítések előtt és után történészekkel lehet beszélgetni. A filmeket iskolákba is eljuttatják. Február 25-én és 26-án Kárpát- medencei tragédiáink címmel rendez konferenciát a Veritas Történetkutató Intézet – mondta el Szakály Sándor főigazgató. Matkovits-Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-baranyai Nemzetiségi Körének elnöke arról beszélt, a Szovjetunióba hurcoltak története sokáig tabutéma volt.

Csütörtökön este hét órától a Magyarság Házában mutatják be a Térszínház előadásában Páskándi Géza A vigéc című darabját.