Egyre erősödő nyomás a déli határszakaszon

Kacsoh Dániel – 2016.02.23. 02:11 –

Péntektől vasárnapig ötszázegy határsértőt fogtak el az ország területén, a rendőrségi tájékoztatás szerint ez tavaly ősz, azaz a horvát–magyar zöldhatár lezárása óta a legnagyobb szám ilyen rövid idő alatt.
Csak vasárnap 237 illegális migránst kerítettek kézre. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a válsághelyzet tavaly szeptemberi kihirdetése óta péntekig 1325 elkövetővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. Az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele igen sokszínű, jelentős számban vannak magukat koszovóinak vagy töröknek, valamely észak-afrikai országból származónak vallók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.

Az MTI helyszíni tudósítója tegnap délután arról számolt be, hogy már nappal is egyre több a migráns a szerb–magyar határ térségében, a vajdasági oldalon folyamatosan bukkannak fel tíz-húsz fős csoportok. A migránsok mozgását a határt őrző rendőrök és katonák távcsővel, valamint technikai eszközökkel folyamatosan figyelik. A korábbiakhoz hasonlóan a hatóság drónt és helikoptert is bevet a térségben, a határ mentén pedig telepített hőkamerák segítik a védelmi munkát.

A pénzügyőrök a rendőrökkel közösen négy marokkói állampolgárt találtak elrejtőzve egy kamion alvázán és a pótkerékben Röszkén. A teherautót röntgennel is megvizsgálták, így azonnal látszott, hogy alul emberek kapaszkodnak.

Pintér Sándor belügyminiszter az M1 csatornának elmondta: külön egységet állítottak fel a határkerítés rongálások utáni helyreállítására.