Nagy OttóCsók, Anyu

Emlékszem még rá, hogy mekkora volt a magyarázkodás, amikor egy fideszes hirdetés megjelent a Népszavában

Nagy Ottó – 2016.02.22. 03:20 –

Emlékszem még rá, hogy mekkora volt a magyarázkodás, amikor egy fideszes hirdetés megjelent a Népszavában, nehéz a helyzet, mert hát a kormány és a körülmények, de ezt az oldalas csodát most befogadták, mert mint mondták, ugye, a helyzet nehéz és kell a pénz, de az elveik nem változtak, elkötelezettségeik sem, és nyugalom, a vér nem válik vízzé, továbbra is előre a lenini vagy akármilyen úton, de ezt most azért köszönik, jól jött.

Aztán a napokban mindenhol arról lehetett olvasni, hogy címoldalas hirdetésben üzent egy Németországban élő magyar származású pénzember Orbán Viktornak, írt benne mindenféle szépeket – és ez fontos – névvel, címmel, közösségi oldallal. A következő nap viszont jött még egy hirdetés – figyelem, ez is fontos – név, cím és telefonszám nélkül, majdnem, mint egy szerkesztőségi vélemény, a helyzetet csak a bal felső sarokba szedett apró betű menti. „Minek a csok-kötelezettség? Mikor Magyarország és kormánya a már megszületett gyermekek felnevelését és oktatását sem tudja megoldani. Ezért nagy része a kormány szeme láttára emberi rommá válik. Így minek a gyerek?” – így szól ez a címlapra vitt pár sorocska.

Az ember hamar túlteszi magát azon, hogy a csok, így, csupa kis betűvel, nem kötelezettség, hanem lehetőség, amit lehet választani szabad akaratból, szabad akaratból betartva, vállalva az igényléssel járó feltételeket. Azon is hamar túlteszi magát, hogy a gyerekek felnevelését sohasem a mindenkori kormány végzi, hanem a drága, édes jó szüleik, amiben a mindenkori annyit segít, amennyit lehetőségei szerint tud vagy éppen amennyit meggyőződése szerint akar. Így például az egyik kormány ad gyedet meg gyest, a másik meg elvonja, csökkenti ezeket. Szerencsére az oktatást sem a kormány végzi, bár nagy befolyása van rá, vagy éppen ebben a mai helyzetben, amikor önérdekvédő offshore-pedagógusok is előbújnak kevesebb, de ne felejtsük el azt sem, hogy Fodor Gábor és Magyar Bálint munkássága mennyi máig emlegetett jót hozott a magyar oktatásba. Aztán nem látni számolatlanul gyermeki romokat sem, emberieket már inkább, főleg, ha az a rom igazából roncs lenne. Amivé például a dizájnerdrogok tudják alakítani az embert, fiatalt és idősebbet, és amelyek és az összes többi terjesztése és terjedése ellen ez a kormány küzd, míg mások a legalizálásuk mellett kardoskodnak.

És így minek a gyerek? Bátor kérdés ez, amin valószínűleg a már gyerekkel, gyerekekkel rendelkező népszavások is elgondolkodtak – és talán azon is, hogy akkor most ez a hirdetés megérte-e. Mert minek a gyerek? Azért, mert az ember akarja, mert jó ott lenni a születésénél, jó látni, ahogy megfordul, felemeli a fejét, aztán négykézlábra áll, és máris úgy mászik, mint a villám. Jó látni az első lépést, és rádöbbenni, hogy mindent egy szinttel feljebb kell pakolni, mert már megint szétszedte a könyveket, és – ezt a szerelő mondja – paprikát dugott a videomagnó nyílásába, már megint úgy teletömte a vécét papírral, hogy csodálatos volt a dugulás, és jó, sőt érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon honnan vehette a főzővizet, ha egyetlen csapot sem ér el a lakásban, de apa végigette a tizenkét fogásos menüt, és persze már megint kipisilt a pelenkából, pedig most öltöztették át, és úgy összefirkálta a falat, hogy tényleg a csodájára járnak.

Kell a gyerek, mert jó hallani az első szavát, és jó hallani azt is, hogy koccan a kiskanál, ami az első fogat jelenti. Kell a gyerek, mert végül úgyis megérti, hogy a bili nem ellenség, és pótkerék nélkül is lehet biciklizni. Kell a gyerek, mert őszintén szereti az embert, és egyszer csak abbahagyja a hisztit, kell a gyerek, mert lehet neki mesélni, és megérti, hogy nem Bogyó és Babóca, hanem a Négyszögletű kerekerdő, Mikkamakka és Dömdödöm. És kell a gyerek, mert jó látni az első gólt, és az első meccset, az első versenyt és az első érmet, és mindebből a sokadikat is. És ahogy nő, jó megmondani neki, hogy kockás inge mindenkinek van, talán még a miniszterelnöknek is, és Széchenyi akkor sem borotválatlan gróf, ha abba öltöztetik, hanem a legnagyobb magyar. És meg lehet neki mondani, hogy az Apple, amelyik most nem akarja feltörni az egyik párizsi merénylő mobilját, pedig talán életeket menthetne, elmehet a fenébe, és ugyanúgy elmehet vele együtt az őt támogató Google is, hiszen ténykedésének hála jobban ismeri internetes szokásainkat, mint mi magunk, és kéretlenül küldi a személyre szabott hirdetéseket. És azért is kell a gyerek, mert rossz azt hallani, ha két negyvenes nő azon siránkozik, hogy szülhettünk volna mi is.

És ez csak a töredéke annak, hogy – mindenféle csok nélkül – minek a gyerek. A maradék okokat a hirdetés feladója közölje, mélyen a szemébe nézve, a sajátjával. Már ha egyáltalán van neki.