Több ezer cég szűnhet meg a kötelező törzstőkeemelés miatt

Sok kényszervállalkozást akarnak kiszűrni

Horváth Éva – 2016.02.22. 02:59 –

Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-ig esedékes, jogszabályban előírt, kötelező törzstőkeemelés miatt.

A két éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba kell hozni a cégek létesítő okiratait. Tavaly március 15-én járt le a betéti társaságokra (bt.) és a közkereseti társaságokra (kkt.) vonatkozó egyéves határidő. Idén ugyanebben az időpontban a kft.-kre és a részvénytársaságokra (rt.) vonatkozó kétéves határidő zárul. A kft.-knél a törvény azonban nem csupán az alapító okirat összehangolását írja elő, hanem a törzstőke félmillió forintról hárommillióra emelését is. Az rt.-knél pedig újdonság, hogy nyrt.-t (nyilvánosan működő részvénytársaságot) már nem lehet alapítani, a korábban létrehozottaknak pedig be kell vezetniük részvényeiket ez év március 15-ig a Budapesti Értéktőzsdére vagy át kell alakulniuk zrt.-vé (zárt körűen működő részvénytársasággá).

Az eljárás illeték- és közzétételidíj-mentes, ám miután e cégeknél már kötelező a jogi képviselet, ügyvédi munkadíja lehet a változásbejegyzési kérelmeknek – mondta Eperjesi Zoltán, a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumának vezetőhelyettese a távirati iroda érdeklődésére. A bíró jelezte, a fővárosban mintegy ötvenezer kft. teljesítette már ezt a kötelezettségét, de még több mint negyvenezer lehet, amely nem. Azon cégek ellen, amelyek ezt elmulasztják, törvényességi felügyeleti eljárás indítható. Végső esetben pedig meg is szüntethetik a jogsértő módon működő céget.

A szakember szerint sokezres nagyságrendben lehetnek olyan kényszervállalkozások a fővárosban, amelyek nem végeznek gazdasági tevékenységet. Ezek kiszűrése javíthatja a gazdasági élet átláthatóságát, kiszámíthatóságát. A törvényi előírások elmulasztása miatti szankciók azonban nemcsak a cégeket, hanem közvetlenül a törvényes képviselőiket is sújthatják.