Kovács Zoltán: Gyurcsány Ferenc és az ellenzék hazudik

"Az EU-csúcs a magyar álláspontot fogadta el"

MH/MTI – 2016.02.21. 15:18 –

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és az ellenzéki pártok egyszerűen hazudnak a pénteken zárult EU-csúccsal kapcsolatban - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap.

A szóvivő azt mondta: az ellenzéki pártok hazudnak, hiszen pontosan tudják, hogy az Európai Tanács sem korábban, sem pedig most hétvégén nem döntött a kötelező kvótáról, ez csak a következő csúcstalálkozón lesz téma. Magyarország és Szlovákia egy alacsonyabb szintű, a belügyminiszterek tanácsában hozott döntés miatt fordult bírósághoz - tette hozzá.
"Mindenki számára teljesen világos, hogy Brüsszel és a magyar baloldal akar kötelező betelepítési kvótát, miközben a magyar kormány álláspontja változatlan: minden eltelt nap és a magunk mögött hagyott egy év arról tanúskodik, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika és a kvóta ötlete megbukott" - hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Hozzátette, a kormányt azon álláspontjában, miszerint elutasítja a kvótát - egy nemzeti konzultáció során - több mint kétmillió aláírással az emberek is támogatták.
A kormányszóvivő szólt arról is, azt önmagában sikernek tartják, hogy a hétvégi csúcson elfogadták a magyar álláspontot: Magyarország határait meg kell védeni és a schengeni eljárást minden tagállamnak be kell tartania; meg kell állítani az illegális migrációt.

DK: Orbán Viktor elfogadta a kvótarendszert
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor kormányfő a pénteki EU-csúcson elfogadta a Magyarországra is vonatkozó kötelező kvótarendszert.
A DK szerint Orbán Viktor már megint mást csinált, mint amit mondott, és még a saját véleményét sem tudta megvédeni Brüsszelben.
"A magyar miniszterelnök egy éven keresztül minden egyes nap belehazudott 10 millió magyar ember szemébe, legsúlyosabban ráadásul a kvóta ellen aláíró kétmillió támogatóját verte át" - írta a DK közleményében.
A DK azt várja a kormányfőtől, hogy fizesse vissza a "gyűlöletkampány" költségeit, kérjen bocsánatot és mondja le a kvótarendszerről szóló parlamenti vitanapot.