Lemondott posztjáról az ORÖ elnöke

Hegedüs istván ellenlábasát jelölte utódjául az országos roma szervezetben

Kacsoh Dániel – 2016.02.17. 00:43 –

Bár a vele szemben kialakult többség ellenére hónapokig tartotta magát az Országos Roma Önkormányzat elnöki székében a Lungo Dromból már kizárt Hegedüs István elnök, tegnap váratlanul aláírta lemondási nyilatkozatát. Helyére pedig az őt korábban erősen támadó elnökhelyettes, Lakatos István került, legalábbis ideiglenesen.

A korábban Hegedüs István lemondását többedmagával követelő elnökhelyettes vette át ideiglenesen az Országos Roma Önkormányzat vezetését. A Lungo Drom sorait erősítő Lakatos Istvánt érdekes módon éppen Hegedüs jelölte ki a feladatra, miután tegnap közjegyző előtt aláírta lemondónyilatkozatát. Az elmúlt hónapokban egyre erősebb volt az elnököt kritizálók tábora, olyannyira, hogy legutóbb – igaz, jogilag vitatható módon – a többség már Hegedüs visszahívásáról határozott.

Nyilatkozata szerint a távozó elnök, aki 2014 őszén „barátját”, Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, parlamenti képviselőt váltotta a poszton, váratlan lépését azzal indokolta, hogy nem testületi nyomásra, hanem személyes indíttatás alapján döntött. Azt is írta, az ORÖ a személyes politikai harcok martalékává vált, ezért, továbbá az „anyagi és erkölcsi károkozásért” Farkas Flórián a felelős. Nem akar azonban tovább harcolni, mert a „tisztességet és becsületet mindennél előbbre valónak tartom”.

Ennek tükrében még inkább talányosnak mondható, hogy Lakatost választotta, aki tavaly októberben még úgy vélte, Hegedüs Farkas Flóriánnak köszönhette az „elnöki pozícióba való felemelését”, ám az általa elkövetett „sorozatos jogszabálysértések”, a közgyűlési határozatok végrehajtásának elmulasztása és a pénzügyi ellenőrző bizottság munkájának akadályozása miatt távoznia kell. Elnökhelyettes-társaival akkor úgy fogalmaztak, Hegedüs „rövid elnöksége alatt botránypolitizálásba sodorta” az ORÖ-t, „egy ilyen ember nem lehet cigányvezető”.

Eközben az Index arról cikkezett, hogy az ORÖ-nek 1,2 milliárd forintot kell visszafizetnie a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet szabálytalanságai miatt. Ezzel kapcsolatban Berényi Lászó, a szervezet elnöke lapunkkal közölte, Hegedüs az Emberi Erőforrások Minisztériuma felszólítása ellenére nyíltan elutasította a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, így a működéshez szükséges infrastruktúrát nem adta használatba a szövetkezetnek. Szerinte az ORÖ-t hatalmi törekvéseinek színterévé tette, munkavégzés helyett botránypolitizálásba kezdett.


Felzárkózási szakdiplomata az unióban

Az Európai Unió melletti új szakdiplomata-álláshely létesítéséről hozott határozatot a kormány – olvasható a Magyar Közlönyben. A kabinet szerint a roma és társadalmi felzárkózási ügyekkel kapcsolatos diplomáciai feladatok színvonalas ellátása, valamint az Európai Unió intézményeivel való kapcsolattartás és eredményes érdekérvényesítés érdekében március elsejétől szükség van ilyen szakemberre. Az intézkedés végrehajtásáért a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Lázár János a felelős. Ezzel összefüggésben 2016-ban személyi juttatásokra és járulékokra 30,9 millió, 2017-ben pedig 40,4 millió forint jut. A dologi kiadások fedezésére 2016-ban 9 millió 420 ezer forintot, 2017-ben 10,4 millió forintot használhat fel a Miniszterelnökség – derül ki az Orbán Viktor kormányfő által jegyzett dokumentumból.