Amerika a dzsihadisták célja

Sikertelen támadásokra számít a tengerentúli hírszerzés

Őry Mariann – 2016.02.16. 03:23 –

A CIA igazgatója, John Brennan ritkán ad interjút, vasárnap este azonban kivételt tett a tekintélyes Hatvan perc című műsorért a CBS-en.

 Brennan arról beszélt, hogy az Egyesült Államok számára a legnagyobb fenyegetést ma nem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelenti, hanem az Iszlám Állam, amely kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott) hírszerzési jelentések szerint készen áll arra, hogy megtámadja az Egyesült Államokat. Szerinte a dzsihadisták összecsapást akarnak kiprovokálni a Nyugat és a muszlim világ között, vagy legalábbis a Nyugat és az általuk elfoglalt területek között, hogy így szerezzenek maguknak még több szimpatizánst. Brennan úgy látta, ezek a támadási kísérletek elkerülhetetlenek, de „várhatóan sikertelenek” lesznek. „Azt állítják, hogy az Egyesült Államok megpróbálja átvenni az uralmat országaik felett, ám ez igencsak távol áll a valóságtól” – jegyezte meg.

Brennan a hírszerzés hibájának nevezte a tavaly novemberi párizsi merényleteket, s kollégáinak azt mondta, a korábbiaknál sokkal keményebben kell dolgozni, ehhez pedig technikai fejlesztésekre és létszámbővítésre van szükség a hírszerző szerveknél. Kitért arra is, bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy az Iszlám Államnak vannak vegyi fegyverei, és a CIA információi szerint képes klórgázt és mustárgázt is előállítani. Sőt potenciális lehetősége van ezeket Nyugatra juttatni. Brennan elmondta, Szíria mellett a CIA jelen van Líbiában, Szomáliában és Jemenben is – részleteket azonban inkább nem közölt.