Migrációs veszélyek, két irányból

Orbán Viktor: Védekezni kell a betelepítési kvóták ellen, a délről erősödő migrációs nyomás miatt megerősítik a határzárat

Kacsoh Dániel – 2016.02.12. 04:46 –

A bevándorlási helyzetről is beszélt a miniszterelnök, miután Kriza Ákos miskolci polgármesterrel áttekintette a Modern városok program helyi eredményeit. Orbán Viktor hangsúlyozta, újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását rendelte el a kormány.

orban„Jól halad a miskolci program”. Orbán Viktor és Kriza Ákos (Fotó: MTI/Vajda János)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség ma véget érő, lillafüredi ülésének szünetében Miskolcon, Kriza Ákos polgármesterrel közösen tartott tájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnök, aki beszélt az előző este, zárt körben tartott felszólalásáról is. A kormányfő – a távirati iroda közlése szerint – leszögezte, Brüsszel felől a „kényszerbetelepítési kvóták” veszélye, délről pedig az idén várhatóan nagyságrendekkel növekvő migrációs nyomás fenyeget. Előbbire szerinte Angela Merkel német kancellár törökországi látogatása hívta fel a figyelmet, ez a legnagyobb fenyegetés, amelyet a következő hónapokban ki kell védeni. Hangsúlyozta, nem német-török kétoldalú megállapodásról, hanem egy, az Európai Unió és Törökország közötti egyezményről van szó. Utóbbi tartalmaz egy utalást arra, hogy az EU négy-ötszázezer migránst közvetlenül átemel az Európa és Ázsia határán fekvő országból. Orbán Viktor megerősítette: Magyarország tiltakozott ez ellen. A miniszterelnök értelmezése szerint egyébként azért nem került nyilvánosságra ez a törekvés, mert számos tagállam úgy foglalt állást, ezt csak nemzetállami alapon lehet végrehajtani, „kényszererejű szétosztással” nem.

A másik veszélyforrás kapcsán kifejtette, fel kell készülni arra, hogy az idén nagyságrendekkel növekedni fog az Európára dél felől nehezedő migrációs nyomás. Ezért a kormány elrendelte a műszaki határzár megerősítését, sőt újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását - közölte. Összegzése szerint Brüsszelben diplomáciai, politikai, délen pedig katonai, védelmi erőfeszítésekre van szükség.
A tájékoztató előtt a kormányfő áttekintette a Modern városok program Miskolcra vonatkozó fejleszté­seit a polgármesterrel. Ennek kapcsán Orbán arról beszélt, hogy a település ma már „nem a munkanélküliek, hanem a munkaerőt kereső vállalkozások városa”. Időarányosan halad az említett program, úgy fogalmazott, jó esély van a végrehajtására, vagyis jó ütemben halad a modern ipari várossá válás útján Miskolc. Megjegyezte, a pozitív oldalát nézi annak a jelenségnek is, hogy lassan munkaerőhiánnyal kell küzdeni a városban. Kiemelte a várfelújítást, a miskolctapolcai fürdő fejlesztését és az iparterület bővítését. Sürgette egyúttal, hogy mihamarabb elkészüljön a teljes városra kiterjedő kamerarendszer, majd ismertette a kormánydöntést, amely az intermodális csomópont megépítésének nyolcmilliárd forintos támogatásáról szól.

A telepfelszámolások kapcsán úgy fogalmazott, ahhoz, hogy egy ekkora városban rend legyen, bizonyos lépéseket meg kell tenni. Az északkelet-magyarországi és kelet-lengyelországi iparvidék autópályán való összekötésére vonatkozó terv kapcsán közölte, a kormány szerint tarthatók a Miskolc–Kassa közötti szakasz elkészülésére vonatkozó szoros határidők, „össze kell kötnünk a lengyel iparvidéket a magyar északi iparvidékkel”.

Kriza Ákos úgy fogalmazott, a fejlesztések is abba az irányba hatnak, hogy „Miskolc végre teljesen lerázza magáról az acélváros szürke porát, és dinamikus, fejlődő városa legyen Északkelet-Magyarországnak”.


Jobbikos álláshalmozás Ózdon

Tisztázza korrupciós ügyét Ózd jobbikos polgármestere – erre szólította fel az ellenzéki pártot Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a kormánypárti tanácskozás szünetében. Amint arról a Magyar Hírlap elsőként, február 6-án beszámolt, Janiczak Dávid öt helyről csaknem egymillió forint fizetést vesz fel, ebből 621 ezer a polgármesteri illetmény, kilencvenezer forint a költségtérítés, 124 ezret kap a megyei közgyűlési tagságáért, száz­ezret a közbeszerzési bizottsági tagságáért, negyvenezer forintot pedig egy felügyelőbizottsági elnöki tisztségéért. Halász hangsúlyozta, a Jobbik újabb ügyben bizonyítja: korrupt és totálisan hiteltelen. Riz Gábor, Ózd fideszes országgyűlési képviselője hozzáfűzte, ez abban a városban történik, ahol az „átlagkereset nem éri el az országos átlagot”. Janiczak közölte, nem öt, csak három helyről kap fizetést, törvényesen.


Köszönet a kormányfőnek

Tegnap látogatást tett – Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke meghívására – Orbán Viktor miniszterelnök az egyházmegye székházában – tájékoztatta a távirati irodát Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A kormányfő és a püspök eszmecseréjén - amelyen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is - a kormány és a görög katolikus egyház, ezen belül a miskolci egyházmegye együttműködéséről, a jövőbeni közös feladatokról volt szó. A megbeszélésen a püspök köszönetét fejezte ki a kormányzat eddigi támogatásáért, amellyel sikerült felújítani a székesegyházat, valamint az egyházmegyei levéltár és egyházművészeti gyűjtemény épületét, ahol az egyházmegye köznevelési intézményeinek központi irányítása is folyik – tudatta a sajtóiroda-vezető.