Menekültek hadát zúdíthatja Európára Erdogan államfő

Hatszázezer szíriai érkezhet a török határra az újabb menekülthullámmal, amennyiben folytatódnak a civilek elleni légi csapások

Kristály Lehel – 2016.02.12. 04:08 –

Miközben hatszázezer szíriai érkezhet a török határra az újabb menekülthullámmal, Recep Tayyip Erdogan török államfő újból megfenyegette Brüsszelt, hogy menekültekkel árasztja el Európát, amennyiben az uniós vezetők nem veszik komolyan Ankara anyagi követeléseit.

migransMigránsok a görögországi Pireusz kikötőjében (Fotó: Reuters/Alkis Konstantinidis)
Recep Tayyip Erdogan török elnök arra figyelmeztetett európai uniós vezetőket, hogy „eljöhet az idő, amikor Törökország megnyitja nyugati határait az Európába tartó menekültek előtt”. Erről maga az államfő beszélt egy csütörtöki ankarai rendezvényen. A politikus televíziós beszédében elmondta, Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, valamint Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét figyelmeztette erre a lehetőségre.

Értesülések szerint a török elnök nem először fenyegetőzött ezzel. Egy görög hírportál a hét elején arról számolt be: Erdogan már tavaly novemberben Brüsszelben Junckert és Tuskot azzal fenyegette meg, hogy Törökország menekültekkel árasztja el Euró­pát, ha az unió vezetői nem kötnek jobb alkut Törökországgal a menekültválság megoldása érdekében.

A török államfő csütörtökön kifejtette: hatszázezer szíriai érkezhet a török határra az újabb menekülthullámmal, ha folytatódnak a szíriai kormányerőknek és Oroszországnak a civil lakosságot célzó légi csapásai Aleppóban és környékén.

Beszédében felszólította az ENSZ-t, tegyen erőfeszítéseket a szomszédos Szíriában zajló vérengzés – Erdogan szerint etnikai tisztogatás – megakadályozása érdekében. Ahelyett, hogy az ENSZ utasításokkal látja el Törökországot, lépjen közbe Szíriában – tette hozzá. Kijelentette: Törökország ez idáig közel 10 milliárd dollárt költött a területén tartózkodó menekültekre, amelyhez az ENSZ 455 millió dollár támogatást adott. Szégyen – minősítette a hozzájárulás összegét a politikus. A török elnök hangsúlyozta: véges a türelme a szíriai helyzet láttán és egy adott ponton „megteszi majd a szükséges lépéseket”. Korábban az edirnei határnál többször megállítottuk a nyugatra tartó migránsokat, de lehet, hogy később átengedjük őket és egyszerűen csak jó utat kívánunk nekik – fogalmazott a köztársasági elnök.

Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere, miután Lazar Comanescu román külügyminiszterrel találkozott Bukarestben, hasonló kijelentést tett: sikerült tizedére csökkenteni a Törökországból az Európai Unióba tartó illegális bevándorlók számát, ám Szíriából újabb félmilliós menekülthullám várható, ha nem sikerül nemzetközi megoldást találni a szí­riai válságra.

Bozkir beszámolója szerint Törökországba eddig 2,6 millió „vendég” érkezett Szíriából. Ankara csak a táborokra 8 milliárd dollárt költött, de ha a helyhatóságok, a civil társadalom és az állam valamennyi költségét összeszámolják, együttesen már húszmilliárd dollárt költöttek a szíriaiakra. A migrációs válság azonban az egész emberiség problémája, megoldásához pedig minden érintett félnek együtt kell működnie - figyelmeztetett a török miniszter.


Röviden. Stockholm és Párizs szigorít

- Az eddigieknél szigorúbb terrorizmusellenes törvényt fogadott el szerdán a svéd parlament, ugyanakkor az elítélt terroristákat továbbra sem foszthatják meg svéd állampolgárságuktól. A francia nemzetgyűlés szintén szerdán fogadta el a terrorveszély miatt kezdeményezett alkotmánymódosítást, válaszul a tavaly november 13-i párizsi terrortámadásokra.

- Csökkent az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma Németországban tavaly az egy évvel korábbihoz képest, a szélsőjobboldali és idegenellenes motivációjú bűncselekmények száma viszont emelkedett a legnagyobb parlamenti (Bundestag-) ellenzéki párt, a Baloldal által nyilvánosságra hozott kormányzati adatok szerint.
- Ausztria tudatosan átveszi a magyar autokrata Orbán Viktor politikai stratégiáját, aki Közép-Európát a Balkánig le szeretné zárni a Der Standard című osztrák lap online kiadásának kommentárja szerint.


Szijjártó: Ne oktassanak ki!

Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a görög külügyminiszter-helyettes oktassa ki Magyarországot szolidaritásból és szabályokból. Nikosz Kszidakisz külügyminiszter-helyettes a Népszabadságnak egyebek mellett azt mondta: a magyar kormány vádaskodik, ám nem segít a menekültválság kezelésében, még egy sátrat vagy takarót sem kaptak a magyaroktól. A külgazdasági és külügyminiszter erre reagálva kifejtette: Európa azért védtelen déli irányból, mert Görögország nem felel meg a schengeni előírásoknak. „Nem bürokratákra, nem Frontex-hivatalnokokra van szükség, ők nem fogják megvédeni a határt, azt katonák, rendőrök, hajók, helikopterek, repülőgépek tudják védeni” - mondta
Szijjártó Péter. Magyarország a közös határvédelemhez személyi hozzájárulást is vállalna - tette hozzá. A tárca közleményben emlékeztetette Athént, „a határvédelem nem szabadon választott gyakorlat”.