Részleges fegyvernyugvásról állapodtak meg a nagyhatalmak Szíria ügyében

Moszkva folytatja a bombázást, segélyeket juttatnak a lakosságnak

MH/ MTI – 2016.02.12. 02:33 –

Megállapodás született a szíriai ellenségeskedések leállításáról a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A tűzszünet nem vonatkozik a terrorista csoportokra - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter nem sokkal éjfél után, pénteken hajnalban.

A harcok leállítását a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak. Oroszország egyelőre nem fejezi be légi hadjáratát. 

A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Núszra Front - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter röviddel csütörtök éjfél után.
Ugyancsak megállapodtak abban, hogy az ENSZ keretében munkacsoportot alkotnak a humanitárius segélyek eljuttatására mindkét fél területére. A részleteket pénteken, Genfben dolgozzák ki azzal a céllal, hogy már ezen a héten elkezdődhessenek a szállítások közúton és a levegőből. Ezenkívül célcsoportot alakítanak, amely szintén egy héten belül kidolgozza a tűzszüneti megállapodás részleteit. Ezeknek a csoportoknak Kerry és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lesz a társelnöke, tagjai pedig katonai vezetők és diplomaták, illetve azon országok képviselői is, amelyek támogatják a Szíriában harcoló különböző fegyveres csoportokat. A tűzszünet részleteit a szíriai kormánynak és ellenzékének is el kell fogadnia.
Kerry Lavrovval és Staffan de Mistura ENSZ-megbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás csak akkor lehet tartós, ha a szíriai válság tárgyalásos megoldásában érdekelt összes fél együttműködik Oroszországgal. Az amerikai politikus elmagyarázta, hogy nem hivatalos tűzszünetről lenne szó, mert annak vannak bizonyos, a nemzetközi jogban lefektetett előírásai, míg az ellenségeskedés leállításának nincsenek. Egy rendes tűzszüneti megállapodás kidolgozásához több idő kell. Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásáról azt mondta, hogy azzal később kell foglalkozni a tárgyalóasztalnál.
Lavrov a maga részéről azt emelte ki, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak egyaránt szándékában áll együttműködnie katonai téren. Fontos, hogy a tűzszüneti célcsoport mandátumába beletartozzon azoknak a területeknek a meghatározása, amelyeket a terroristák kezén lévőknek tekintenek. Azt is hangsúlyozta, hogy a genfi béketárgyalásokat folytatni kell minden "ultimátum és előfeltétel nélkül", valamint hogy a damaszkuszi hatalom átadása nem mehet át "puccsba", ennek módját el kell fogadnia mind a szíriai kormánynak, mind ellenzékének.
Az ellenségeskedések leállításának igazi próbája az lesz, hogy minden érintett fél tartja-e magát a megállapodáshoz - mondták mindannyian.
Az öt órán át tartó tárgyaláson mintegy tucatnyi ország képviselői vettek részt.

CIA: Az Iszlám Államnak van vegyi fegyvere
Az ISIS rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is - közölte egy pénteken megjelenő interjúban John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Az ISIS egyes esetekben vegyi fegyvert vetett be a csatatéren. A CIA úgy véli, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgáz előállítani - mondta a CBS televíziónak az igazgató a műsor előzetese szerint.
A kérdésre, hogy a szervezet képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, Brennan azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik. Éppen emiatt nagyon fontos, hogy elvágják a különféle szállítási útvonalait - tette hozzá.
A szíriai polgárháború során az ellenfelek többször is megvádolták egymást azzal, hogy vegyi fegyvert vetnek be.